Pesti Srácok

Ismét börtön várhat Tommy Robinsonra, mert nem maradt csendben – Az életét félti a muszlimellenes brit aktivista

Ismét börtön várhat Tommy Robinsonra, mert nem maradt csendben – Az életét félti a muszlimellenes brit aktivista

Nem kifizetődő a saját nemzetéért aggódni az embernek és ezt hangosan tenni a nyugati szuperállamokban. Manapság Franciaországban, Svédországban és számos más liberális "demokráciában" az egyelőre még többségben lévő, fehér lakosok lassan már csak másodrangú állampolgárok lesznek saját hazájukban. Halmozottan veszélyes a helyzet Nagy-Britanniában, ahol az önfeladás a "legsikeresebb" talán. Korábban többször is írtunk már Tommy Robinsonról, akit azért zártak börtönbe tavaly, mert egy kislányokat erőszakoló, Angliában élő muszlim pedofil banda peréről közvetített az utcán. Embertelen körülmények között tartották egy olyan börtönben, ahol a rabok 71 százaléka muszlim volt, és az egyetlen apró ablaka a börtönmecsetre nézett. Majdnem húsz kilót fogyott két és fél hónap alatt, most pedig lehet, hogy ugyanez vár rá, mert nyíltan kimondja, hogy nem akar muszlim országban élni. Tommy Robinsont március 22-re idézték be a bíróságra.

Tommy Robinson egy egyszerű, kemény, de nem ostoba srác, akit eddig nem tudtak megfélemlíteni, pedig már a családját, kisgyerekeit is zaklatják és fenyegetik a muszlimok és természetesen a szélsőbalosok. Legutóbb közzétett egy videót, melyben elmeséli, hogy amíg pár napig Finnországban volt, addig egy dzsihadistákat védő ügyvéd összefogva néhány mainstream vonalat képviselő újságíróval és szélsőbaloldali aktivistával elmentek Robinson lakásához és megfélemlítették a családját. Természetesen a bátor emberek úgy időzítettek, hogy a családfő ne legyen otthon.

Az események felgyorsulni látszanak, ugyanis bő egy hete az egyre népszerűbb Robinsont kitiltották a Facebookról és a legtöbb közösségi oldalról a szokásos indoklással: gyűlöletbeszéd, rasszizmus, nácizmus, kirekesztés - és nyilván találtak még néhány remek jelzőt. Robinson nyíltan vállalja, hogy nem akar muszlim országban élni, angolként született és nem másodrangú, megtűrt polgárként kíván élni hazájában. De nehéz elképzelni, hogy pont az a kormányzat és bírósági rendszer érti meg ezeket a gondolatokat, akik őt csukták le uszítás miatt azért, mert tudósítani merészelt az utcán azokról a muszlim bevándorlókról, akik 10 éves angol kislányokat erőszakoltak meg hosszú időn keresztül, miközben a rendőrség tehetetlen volt. Mindez a saját hazájában történt meg vele, az egykor világbirodalmat vezető Nagy-Britanniában.

Tehát látszik, hogy azok az erők, akik elérték, hogy börtönbe zárják és megpróbálták megtörni Robinsont, ismét akcióba léptek. Azt hitték, hogy a levegőtlen, forró magáncella a börtönmecsetre néző ablakkal, a halálos fenyegetések befogják a száját, azonban Tommyt nem olyan fából faragták. A hatalmas felháborodás hatására végül kiengedték a börtönből, mivel azonban nem maradt csendben, újból beindult a gépezet, hiszen a muszlim térnyerést senki sem kérdőjelezheti meg. Robinson a legújabb videójában rendkívül feldúltan és kicsit megtörten jelentette be, hogy a csápok ismét elérték, és beidézték március 22-re a bíróságra. Az angol srác nem érti, hogy mi történhetett megint ebben a pár hónapban, amivel meg tudják vádolni, de attól tart, hogy nem csupán lecsukni akarják, hanem fizikailag megsemmisíteni, hiszen óriási veszélyt jelent a jelenlegi bevándorlást pártoló és sulykoló vonal ellenében, akiket biztos kiver a víz attól, ha valaki fel akarja nyitni az emberek szemét.

PestiSracok facebook image

Az angol fenegyerek érthetetlennek nevezte, hogy a rendőrség ugyan nem nyomoz ellene, az állam szemében azonban mégis tüske, hiszen ők kezdték újra a hadjáratot ellene, valamint az is érdekes, hogy a március 21-én tartandó uniós csúcs utánra idézték be. Tommy videójában megígérte, hogy újra harcolni fog a szabadságáért, és hihetetlen feszültséggel telve mesélte el azt az igazságtalanságot, hogy őt akarják börtönbe zárni, miközben a pedofil muszlim erőszakoló bandákra aljas tevékenységére hívja fel a figyelmet, és úgy érzi, hogy a tét most már az élete:

Robinson kifejtette, hogy nem volt véletlen a provokáció a családjával szemben sem, hiszen egy jól felépített hadjárat zajlik ellene: megfélemlítik a családját, kitiltják a közösségi médiából, majd ismét börtönnel fenyegetik. Érdemes megjegyezni, hogy eközben muszlim bűnözők brutális gaztetteket követően röhögnek az angolok képébe, amikor nevetséges ítéleteket kapnak, vagy felmentik őket. A videó végén Robinson megköszönte az őt támogató rengeteg embernek, hogy mellette álltak, és a tömeges felháborodást követően kiszabadulhatott a börtönből, de figyelmeztetett arra, hogy a harcnak még nincs vége. Mi sem üzenhetünk mást: szabadságot Tommynak!

Forrás és fotó: Tommy Robinson Youtube-csatornája

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.