Pesti Srácok

Védd a bolygót: Fehér nő, ne szülj gyermeket!

Védd a bolygót: Fehér nő, ne szülj gyermeket!

Hogyan lehet a nyugati, fejlett társadalmakban élő nőket teljesen elbutítani, bűntudatot kelteni bennük, szégyenbélyeget ragasztani rájuk és végül iszonyú kiutat kínálni nekik? Manapság nem is kell túl sok erőfeszítés ehhez a machinációhoz: elég "értelmet" adni a tévelygéseiknek, hamis jövőképet és értékrendszert eléjük varázsolni, és a jóléti semmittevés áldozatai birkaként követik akár az öngyilkosságba is mestereiket. A nők egy csoportja "szülési bojkottot" hirdetett Nagy-Britanniában, hiszen minden újabb gyermek a Földön (Európában) ökológiai armageddont okoz. A BBC műsorába meghívták ennek a remek kezdeményezésnek az ötletgazdáját, Blythe Pepinót és egy aktivistáját; két, fiatal fehér nőt, akik úgy óvják a bolygónkat, hogy felszólítják az amúgy is rendkívül kevés gyermeket világra hozó fehér asszonyokat, hogy kíméljék meg a Földet az újabb gyermekektől. Érdekes, hogy Afrikát és a harmadik világ országait nem említik meg, pedig ott aztán valóban komoly népességrobbanás zajlik jelenleg is. Egy rosszul feltett kérdés, aztán hamis bűntudat kialakítása és a világ meg nem értése alapján egyszerűen társadalmi öngyilkosságra szólítják fel a megfáradt nyugati civilizáció tagjait azon a földrészen, ahol a fejlettségből kifolyólag a legszélesebb látókörű embereknek kellene élnie.

Az öngyilkos amazonok a BBC riportjában ezen kívül azt is elmondják, hogy ha nincs gyereked, akkor nem is függhetsz tőle, de ez mintha inkább a saját kényelmüket szolgálná, mint a bolygó boldogulását. Érdemes megnézni a beszélgetésben a riportalanyok átszellemült arckifejezését, ahogy áthatja őket az a fájdalom, melyet állítólag a világ állapota miatt éreznek. Az Iconoclast leleplező riportjából kiderül, hogy az európai őslakos fehér emberek egyre nagyobb csoportja egy hamis környezetvédelmi eszmében hisz, mely sehova nem vezet, csupán a társadalom öngyilkosságához. A rosszul feltett kérdések bűntudatot keltenek az elkényelmesedett emberekben, akiknek nem a valódi válaszokat magyarázzák el, hanem valami elképesztő ostoba és hamis önostorozó világképet erőltetnek rájuk. Ennek az önpusztító és öngyalázó divatnak az egyik szörnyszülöttje a középosztálybeli, fehér, brit nők körében egyre inkább terjedő "Birth Strike" mozgalom, azaz a gyermekszülés bojkottálása.

Népszerűsítés világszerte; 186 követő a Youtube-csatornán

Borzasztó vállalásuk, hogy a klímakatasztrófa elkerülése érdekében nem szülnek gyermeket és erre biztatják sorstársaikat is. Hiába van kevés követőjük, abban biztosak lehetünk az Iconoclast szerint, hogy megfelelő támogatásban részesülnek a háttérből. A Birth Strike Youtube-csatornája jelenleg 186 követőnél jár. Érdekes kérdés, hogy miért olyan fontos promotálni egy ilyen szinte baráti környi társaságot országos televíziókban, hiszen sorra kapják a felhívásokat. A mozgalom alapítója Blythe Pepino, aki eltökélt abban, hogy nem szül gyereket erre a bolygóra, hiszen annak nincs értelme felnőnie a klímaváltozás súlyos helyzetére való tekintettel. Pepinót a BBC mellett más televíziók is meghívták; társával együtt szerepelt a brit kereskedelmi műsorszolgáltatók közszolgálati televíziója, az ITV reggeli beszélgetős műsorában is. Ne feledjük: a Birth Strike mozgalom 186 követővel rendelkezik, tehát egy kihalófélben lévő falu lakosságát éri el, mégis érdemes arra, hogy országos televíziók népszerűsítsék. A mozgalom egyébként a nyitott határokat támogatja, tehát a tömeges bevándorlással semmilyen problémájuk nincsen, sőt, a "gyarmatosító" politika ellen szólalnak fel. Az sajnos már nem jut el a tudatukig, hogy ez a gyarmatosítás jelenleg fordított előjellel zajlik, mint ahogy ők gondolják.

PestiSracok facebook image
A tüntető felhívja a figyelmet, hogy a vele együtt vonuló gyermekek nem az övéi, mert ő túlságosan retteg attól, hogy sajátja legyen. Mindez a Föld érdekében. Fotó: Instagram

Miért a fehér nők ne szüljenek gyereket?

Blythe Pepino azonban meghívást kapott két alkalommal az amerikai Fox News televízió műsoraiba is. A már többszöridézett Tucker Carlson is beszélgetett vele élő kapcsolás során, és illő tisztelettel próbálta megtudni a mozgalom vezetőjének terveit. Carlson megkérdezte, hogy vajon nem lenne-e jobb ötlet okos gyermekeket nemzeni, akik többet fognak tudni nálunk és védeni fogják a természetet, mint saját magunk kipusztítása? Pepino erre természetesen köpni-nyelni nem tudott, de elmondta, hogy tiszteletben tartja azokat, akik gyerekeket szülnek. A legmegdöbbentőbb jelenet azonban a videóban 3 perc 30 másodpercnél következett be, amikor Carlson felvetette a mozgalom vezetőjének, hogy ha elmenne Afrikába, találomra pár országban tartana egy rövid utazást és bárkinek az utcán elmondaná, hogy milyen mozgalmat vezet, akkor vajon mi lenne az emberek reakciója. Aki látott már megkövülten ostoba arckifejezést, az is csettinthet egy nagyot, amikor Pepino kisasszony arcára pillant a kérdés feltevését követően. A válasz pedig:

Az öngyilkos mozgalom fölöslegességének boncolása és Pepino kínlódása ezzel még nem ért véget. A kínos csendet követően Carlson arra is kíváncsi volt, hogy vajon a nyugati civilizáción kívül más kultúrákban, a harmadik világban mennyire vannak tudatában annak, hogy eldöntött tény, hogy az emberiség helyzete reménytelen és kihalásra vagyunk ítélve. Talán még döbbentebb csend következett, majd a remek reakció:

Értelmetlen harc hamis célért

Ebből pedig tökéletesen láthatóvá vált, hogy Pepinónak tényleg fogalma sincs arról, hogy amiért harcol, az teljesen értelmetlen. A bő 66 millió fős Nagy-Britanniában azért küzd, hogy ne szüljenek a nők több gyereket, hogy jobb legyen a Földnek, miközben például India lakossága közel ötven év alatt majdnem egymilliárd fővel növekedett, hogy ne is beszéljünk Afrikáról, ahol ugyancsak egymilliárd fős növekedésről beszélhetünk az utóbbi hatvan évben. Az emberi élet érték, azonban ha Blythe Pepino és öngyilkos mozgalma valóban attól fél, hogy a jövő gyermekeinek milyen soruk lesz a világban, nem inkább Afrikába, Indiába, vagy egyéb harmadik világbeli országba kellene mennie felvilágosító tanfolyamokat tartani?

Forrás: bitchute.com, Fox News, ITV; Vezető kép: ITV/Youtube

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.