Pesti Srácok

Biszexuális Drakulával érzekényít a Netflix és a BBC a legújabb közös sorozatukban

Biszexuális Drakulával érzekényít a Netflix és a BBC a legújabb közös sorozatukban

Amikor kiderült, hogy a Netflix a BBC-vel közösen újragondolja Bram Stoker klasszikus Drakula-történetét, lehetett sejteni, hogy a gróf vagy fekete lesz, vagy egy leszbikus nő, illetve legalábbis egy muszlim bevándorló, de annak érdekében, hogy ne sértsék meg ezeket a kisebbségeket, egy, az emberiséget a fehér heteró férfiaktól megmentő hőssé avanzsálják benne majd a vérszívót. Bevalljuk, tévedtünk: soha nem gondoltuk volna, hogy Drakula fehér férfi lesz benne, aki történetesen biszexuális.

Ezt persze a liberális közösség tagadja, szerintük a gróf egyszerűen "bi-gyilkos", angolul "bihomicidal", amit azzal magyaráznak, hogy Drakula simán csak nem válogat az áldozatok között, így férfiakat és nőket egyaránt elcsábít.

Ezt eleve cáfolja már a történet legelején belengetett kérdés, amit Jonathan Harkernek tesz fel az apáca a kolostorban, a kérdés pedig így hangzik: "lefeküdt-e gróf Drakulával?" Itt a szemfüles konzervatív azonnal gyanút foghat, hogy bizony némi propaganda belekerülhetett a történetbe; az eredetiből a megkérdezettek közül senki nem emlékszik hasonló felütésre, bár tény, hogy Drakula a férfiakat is kegyetlenül elfogyasztja, ha arról van szó, korábban viszont a dolog csábítás részét kizárólag a nők irányába intézte. Ezúttal viszont tényleg más a helyzet: a gróf természetfölötti képességei segítségével nőnek álcázza magát.

PestiSracok facebook image

A biDrakula egyébként nem meglepő módon tulajdonképpen a brit állam tulajdona, hiszen a társkészítő BBC az állami kézben van, tehát olyan, mintha nálunk az MTVA szponzorálta volna a forgatást.

Az Alapjogokért Központ "Bolond lyukból: a haladó hírek valódi gyűjtőhelye" nevet viselő sorozatában felhívja a figyelmet arra, hogy ha valaki szexuális felvilágosítást szeretne, akkor nyugodtan maradhat a Netflixnél, hiszen a Szex, elmagyarázva című sorozatból például olyan fontos dolgokat tudhatunk meg, mint az, hogy "nemcsak a homoszexualitás és a transzszexualitás vannak rendben, hanem az orgiák és egyéb kéjencségek is hozzátartoznak az egészséges szexuális élethez".

Tény, az online csatornának szinte nincs olyan sorozata, amelyben ne lenne elbújtatva valami érzékenyítés, ennek pedig biztosan nincsen köze ahhoz, hogy az interneten nevelkedett generációk miért lesznek egyre liberálisabbak, egyre zöldebbek és választják később azokat a pártokat, amelyek semmilyen nemzeti értéket nem képviselnek. Ja, de.

De visszatérve egy gondolat erejéig a Drakulához: a sorozat maga látványos, jól felépített és teljes mértékben élvezhető, a készítők pedig valóban ragaszkodtak valamelyest a hagyományhoz, így végül is megismerjük benne Jonathan Harker tragikus történetét, aki ügyvédként kerül Drakula szolgálatába, majd a gróf áldozatává válik. Sejthető volt azonban, hogy kiszámítható liberális szokás szerint nem marad majd el a modern Drakula-értelmezés, amivel a kisebbségek is azonosulni tudnak. Reméljük, senki nem fog megsértődni.

Fotó: Drakula

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.