Pesti Srácok

Egyre nehezebben védik a görög-török határt a fáradó görög rendőrök – Özönlenek a migránsok (tudósítás a helyszínről!)

Egyre nehezebben védik a görög-török határt a fáradó görög rendőrök – Özönlenek a migránsok (tudósítás a helyszínről!)

Egyre élesebb a helyzet a török-görög határon, ahol tízezrével gyűlnek össze a migránsok és próbálják áttörni a határt. Katona Gyula a helyszínről tudósított telefonon a PestiSrácok.hu-nak és elmondta, hogy a görög és török oldal is elküldte a sajtót a határról, valamint hozzátette, hogy a médiában megjelent hírekkel szemben a görög határőrök és rendőrök már alig bírják feltartóztatni a migránsokat Kastaniesnél. Katona Gyula elmondta portálunknak, hogy a teljesen kimerült görög rendőrök egyelőre még védik a határt, de kevesen vannak ahhoz, hogy a teljes határszakaszt őrizzék, és bár tegnap éjjel 4000 (!) migránst fogtak el, így is felbecsülhetetlen számú illegális bevándorló tudott átszökni a mezőkön és a folyón a határszakasz hosszában. Az utánpótlás pedig a tudósító szerint folyamatos, sőt Isztambulban egy tízezer fős migránskaraván is szerveződik. Óriási a baj, a török elnök és kormányzat nem csupán átengedi a migránsokat, hanem az útjukat is szervezi.

Katona Gyula a török-görög határ közeléből jelentkezett, Orestiada településről, amely mintegy 20 kilométerre található a feszültség gócpontjától, Kastaniestől, amely a határ görög oldalán fekszik. Török területről (pár kilométerre van Edirne városa is), pedig ezrével érkeznek a migránsok és próbálnak átjutni a határátkelőn, amelyet egyelőre még védenek a görög határőrök. A görög hatóságok kijelentették, hogy urai a helyzetnek, Katona szerint azonban ez nem fedi a valóságot, és telefonon elmondta a PestiSrácok.hu-nak, hogy amennyiben nem kapnak segítséget a határőrök, át fog szakadni a határ és átözönlenek a migránsok. A rendőrök és a katonák egyre kimerültebbek és hiába fogtak el 4000 migránst előző éjszaka, rengetegen átjutottak a határszakasz egyéb részein, a határátkelő azonban egyelőre kitart. Fontos információ, hogy a migránsok igen komoly pirotechnikai arzenállal rendelkeznek és ezzel dobálják is a görög rendőröket, tulajdonképpen folyamatos az agresszió.

A leszboszi lakosok is beszálltak a határvédelembe

Katona Gyula arról is beszélt, hogy a tengert mindössze 52 hajó pásztázza a görög partoknál, amely igen kevés ahhoz, hogy az embercsempészek és az NGO-k migránshajóit feltartóztassa, a feszültség pedig egyre erősebb, hiszen látható, hogy a törökök részt vesznek a migránsok görög földre juttatásában. A tudósító azt is elmondta, hogy Leszboszon helyi lakosok is beálltak segíteni a határvédelembe, nem engedték kikötni az egyik migránshajót és dulakodásba keveredtek a migránsokat segítő aktivistákkal is. Rendőr ezen a helyszínen alig akadt, a görög hatóságok nincsenek a helyzet magaslatán.

PestiSracok facebook image
A görög-török határon található Kastanies településétől nem messze északi irányban található a bolgár határ, így itt több irányban is át tudnak törni a migránsok.

Köszönet Allahnak - franciául

Erdogan kijelentése szerint 18 ezer migráns tartózkodik most a határ közelében, de állítólag vasárnap éjfélig ez a szám elérheti a 30-40 ezer főt is, ezenkívül pedig Isztambulban is szerveződik egy mintegy 10 ezer fős migránskaraván. Katona szerint egyértelmű a törökök célja, hogy egyre nagyobb nyomást helyezzenek Görögországra és az Európai Unióra, amit bizonyít, hogy tengeri úton is szervezik a migránsokat, valamit buszokkal szállítják a határra őket. A tudósító megosztott egy érdekes szituációt is velünk Leszbosz szigetéről, ahova reggel érkezett egy hajó, a sajtó is jelen volt, a megérkező migránsok pedig franciául mondtak köszönetet Allahnak, hogy Európába jutottak.

A helyzet tehát egyre feszültebb, Katona Gyula elmondta, hogy beszélt egy görög mentőssel is, aki elpanaszolta, hogy amikor kihívják őket egy eset miatt, a migránsok ellenségként tekintenek rájuk, bántalmazzák és szidalmazzák őket. A határhoz érkező agresszív illegális bevándorlók pedig mindenáron át akarnak jutni Görögországba és onnan tovább akarják folytatni az útjukat, hiszen hangosan terjesztik egymás közt, hogy Merkel és Németország várja őket.

Megkérdeztük a tudósítót, hogy a görög részen mennyire észlelhető a migránsok jelenléte, Katona pedig elmondta, hogy 20 kilométerre a határtól, Orestiada településen is találkozott már velük, de ott már a görög rendőrséggel nem gyűlik meg a bajuk, nincs elég rendőr a feladatra, az elsődleges cél most a határátkelő és a határszakasz védelme. Katona Gyula hozzátette azt is, hogy Athén és Szófia egyaránt azt nyilatkozta, hogy nem észlelik a nyomást, a számok szerint egyelőre nem látják, hogy óriási gond lenne, a valóság azonban egészen más a tudósító elmondása alapján. Kritikus éjszaka várható, a migránsok csak érkeznek, a rendőrök fáradnak, segítséget pedig egyelőre nem kapnak.

Itt látható, ahogy török zászlóval a kézben kövekkel dobálják a migránsok a határkerítésnél szolgálatban lévő görög rendőröket:

Forrás: Katona Gyula tudósító; Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.