Pesti Srácok

Felfüggesztették és rasszistának bélyegezték a rendőrt, aki őrizetbe vett egy feketét Londonban, mert kés volt nála

null

Felfüggesztettek Londonban egy rendőrtisztet, aki őrizetbe vett egy késsel mászkáló fekete férfit. Az eset nagy port kavart, ugyanis az önjelölt nyugati igazságosztók az előzmények ismerete nélkül kezdték filmezni az őrizetbe vételt annak reményében, hogy egy brit George Floyd-esetnek lesznek tanúi. A londoni incidens végső mérlege tehát, egy késsel sétálgató fekete férfi és egy a jogszabályokat betartató, felfüggesztett rendőrtiszt. Késsel mászkálni az utcán Londonban egyébként természetesen tilos, a rendőrök ezt a törvényt próbálták betartatni. Talán ez az a szintje a tomboló liberalizmusnak, amit mi, normális emberek már sem felfogni, sem megérteni nem tudunk.

Csütörtökön rögzítették az esetet járókelők, amikor egy londoni rendőrtiszt letartóztatás közben egy fekete férfi fején térdelt. Az incidens pedig okot adott egy hisztériakampányra, aminek eredményeképp végül a rendőrt felfüggesztették, társát pedig az operatív munka alól mentették fel.

London muszlim származású főpolgármestere a helyettes rendőrfőnökkel egyetemben aggasztónak ítélte az esetet, arról azonban nem szólnak a hírek, hogy az utóbbi időkben számos késes terrortámadást megélt Londonban mégis miért rohangálhat valaki büntetlenül késsel.

PestiSracok facebook image

A legijesztőbb az, hogy a járókelők már automatikusan a rendőrök ellen fordulnak, az előzmények ismerete nélkül feltételezik, hogy rendőri önkényről van szó. Arról nem is beszélve, hogy minden rendbontó és bűnöző automatikusan ellenáll már a rendőri intézkedésnek, mert jó okkal remélheti, hogy a történtektől függetlenül megbüntetik a jogszerűen intézkedő rendőröket.

Érzékelhető, hogy kifejezetten utaznak a fehér, és nem mellesleg az ázsiai származású rendőrökre is. Itt is jól látható, hogy a rendőr nem a bűnöző nyakán térdel, hanem a fejét próbálja leszorítani. Azért, mert a férfi folyamatosan ellenszegül a rendőri intézkedésnek és igyekszik minél nagyobb erőkifejtésre, "brutalitásra" kényszeríteni a rendőröket. A bűnöző is, és az esetet filmező, "véletlenül" arra járó civilek pedig mindent megtesznek, hogy pánikba hajszolják a rendőröket és a nagyobb "balhé" lehetőségét megteremtsék. Az is jellemző, hogy az ilyen eseteket összehangoltan, mindig azonos módon, szerte a világon úgy tálalja a liberális sajtó, hogy rasszista rendőri brutalitásról van szó.Pedig maga a felvétel is cáfolja a tálalást, amivel például a magyar liberális sajtó is próbálkozik.

De most a fő cél a rendőrség, a rendfenntartó szervezetek iránti bizalom teljes lerombolása mindenütt a nyugati világban és ne legyenek illúzióink, itt nálunk is.

Fotó: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.