Pesti Srácok

Párkányi Eszter az Isztambuli Egyezményről: „Átlátunk a szitán és köszönjük, nem kérünk belőle”

Párkányi Eszter az Isztambuli Egyezményről: „Átlátunk a szitán és köszönjük, nem kérünk belőle”

A lengyel munkaügyi miniszter, Marlena Maląg a Maryja nevű lengyel katolikus rádiónak a napokban azt mondta, a kormány kezdeményezi Lengyelországnak az Isztambuli Egyezményből való kilépését, mert lengyel katolikus szervezetek szót emeltek az egyezménnyel beszivárgó genderideológia ellen. Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője portálunknak kifejtette, hogy „a lengyel társadalom a mai napig hagyományosan nagyon katolikus és konzervatív, a magyarokhoz hasonlóan ők is immunitást építettek ki a kommunizmus alatt a totalitárius ideológiák ellen”. A szakértő hozzátette: „átlátunk a szitán és köszönjük, nem kérünk belőle”.

– fejtette ki portálunknak Párkányi Eszter azzal kapcsolatban, hogy Lengyelország azt tervezi, hogy kilép az Isztambuli Egyezményből. Az egyezmény kritikusai szerint a családon belüli erőszak és a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem hangzatos jelszavai árnyékában próbálják ezzel áterőltetni a genderideológiát, amiket viszont a lengyel kultúrával ellentétesnek tartanak a családokat támogató katolikus szervezetek.

PestiSracok facebook image

– mondta portálunknak az Alapjogokért Központ elemzője.

Maląg miniszter, aki a kormányban a családpolitikáért felel, azt mondta: „Lengyelország ellenvetését fejezte ki az egyezménnyel szemben, és az év végéig akarjuk tisztázni a szándékainkat. Ebben együttműködünk a Külügyminisztériummal és az Igazságügyi Minisztériummal a jogszabályok előkészítése érdekében.”

A PestiSrácok.hu felvetésére, miszerint az egyezmény nem tudja hatékonyan megvédeni a nőket – hiszen nem lehet minden családba rendőrt állítani –, Párkányi Eszter a következőt reagálta:

Forrás: polandin.com; Fotó: Szántó György/Demokrata

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.