Pesti Srácok

A fiatalok szerint durván túl lett tolva a feminizmus – Dezse Balázs videóblogja

New York régen menő volt, ma már nem az; hála a balliberális vezetésnek, közel félmillió ember hagyta el a várost néhány hónap leforgása alatt. A polgármester mindeközben csak a BLM-et támogatja és engedély nélkül festeget az aszfaltra. Az amerikai nép azonban lassan talán magára talál; egy felmérés szerint a fiatalok többsége úgy gondolja, hogy a feminizmus túl messzire ment, és egyáltalán nem tud a "mozgalom" támogatókat szerezni a fiatal generáció körében. Ezen a héten arról is szó lesz, hogy milyen lenne egy korábbi önmagunknak elmondani, hogy mi vár majd rá 2020-ban.

Paul Joseph Watson legújabb videójából kiderül: közel félmillió ember hagyta el New Yorkot március eleje és május eleje között a járvány miatt. Ezeknek az embereknek a nagy része fehér, és átlagosan 2000 dolláros bérleti díjat fizetnek egy lakásért a városban. A polgármester közben 4000 rabot engedett szabadon a börtönökből, mert az ő védelmük a vírus idején kimondottan fontos. Majd miután elengedte őket, megünnepeltette a tévében, hogy soha nem volt még ilyen kevés elítélt a börtönökben.

Lauren Chen legújabb videója jó híreket tartogat, hiszen a Vice egyik cikke alapján a vlogger kifejti: a feminizmus túl messzire ment, és ezt egyre több fiatal gondolja így. Ez azért is furcsa, mert azt gondolhattuk eddig, hogy a feministáknak van a nyugati világban a legtöbb támogatójuk.

Sydney Watson a napokban kitalálta, hogy a múltbéli önmagának próbálja elmagyarázni ezt az évet. Érdemes eljátszani egyébként a gondolattal, hogy mennyire hittük volna el januárban, hogy teljesen felfordul az év második felére körülöttünk minden.

PestiSracok facebook image

A videót készítette: Tihanyi Rita és Dezse Balázs

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.