Pesti Srácok

A kriminológia tudománya is behódol a BLM-nek?

A kriminológia tudománya is behódol a BLM-nek?

Az Egyesült Államokból kiinduló rendőrellenes mozgalom első hulláma szerencsére nem nagyon lépett túl az USA határain. Bár a Black Lives Matter mozgalom Nyugat-Európában, sőt, kimutatható fekete lakossággal nem rendelkező országokban is támogatókra talált, a rendőrség feloszlatását az óceán ezen oldalán még az őrültek közül is csak kevesen követelték. Azonban ahogy Amerikában egyre hangosabban és egyre erőszakosabban követelik a liberális politikai körök is a rendőrség finanszírozásának megvágását, vagy akár szélsőséges esetben a feloszlatását is, a hóbort külföldön is támogatókra kezd találni. Ha pedig az amerikai liberális elit valamit jó ötletnek tart, a "nyugati tudományos világban" is biztosan lesz követője a dolognak. Így szállt ki Kanada legnagyobb kriminológiai tanszéke az ottawai rendőrség mögül.

Megszakította együttműködését az ottawai rendőrséggel a Carleton Egyetem Kriminológiai és Igazságügyi intézete, mivel a kar vezetői szerint a kanadai rendőrség elmaradt az általuk szükségesnek tartott reformokkal. Az ottawai rendőrség egyik fontos tudományos partnereként az egyetem korábban éves szinten mintegy 80 diákot helyezett ki szakmai gyakorlatra a hatóságokhoz, most azonban ennek vége, legalábbis addig, amíg a szervezet nem tesz lépéseket a "szisztematikus rasszizmus felszámolásáért". Jeffrey Monaghan, az intézet egyik vezető professzora azzal indokolta az összefogás felmondását, hogy szerinte a rendőrség

Mindenesetre ironikus, hogy az ottawai rendőrség Monaghan szerint annak ellenére diszkriminatív a feketékkel szemben, hogy egy fekete férfi vezeti azt. A szakmai gyakorlatok 1973 óta a Carleton kriminológiai programjának részét képezik, tehát 47 éve számtalan jogászt, rendőrségi vezetőt képeztek már így ki, késztettek fel a szakmájára. Érdekes, hogy ez a jelek szerint nem volt hatással a rendőrségi szervezetben "tomboló" rasszizmusra, biztos eddig nem vették észre azt.

PestiSracok facebook image

Társadalomtudományok, a liberális elit kedvenc játszótere

A terepen végzett gyakorlatnak az lenne a legfontosabb dolga, hogy a hallgatók (akik később az igazságszolgáltatásban fognak dolgozni) megfigyelhessék, hogy a valódi emberek és rendőrök, az igazi áldozatok és tanúk, az utca embere, és persze a bűnelkövetők és a bűnözők hogyan viselkednek éles helyzetekben. A liberális logika gyönyörű megnyilvánulása, hogy a valósággal nem akarja megismertetni az egyetemi hallgatókat, hanem az ideológia alapján kialakított "tudásra" alapozva akarja kiküldeni őket a nagy társadalmi reformot megvalósítani. Ha az emberek, a rendőrök, a bűnözők, az áldozatok nem olyanok, ahogy azt a primitív liberális ideológia mondja, az az ő bajuk. Akinek csak egyetlen gondolata van, a rasszizmus, az a maga végtelen együgyűségében értelemszerűen mindenütt rasszizmust fog találni. És természetesen a gyarmatosítással is rengeteget fognak foglalkozni, mert a bűnüldözéshez az is elengedhetetlen.

Fotó:MTI/AP/Minnesota Public Radio/Evan Frost

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.