Pesti Srácok

Szép új világ Amerikában: halállal fenyegetik azt, aki kellemetlen perceket okoz a Biden családnak

null

Azt már régóta tudni, hogy Joe Biden gyanús körülmények között megválasztott amerikai elnök fia, Hunter Biden nem a legélesebb kés a fiókban. A korábbi alelnök gyermeke még évekkel ezelőtt leadta egy, a delaware-i Wilmingtonban működő számítógép-javító műhelybe a MacBook Próját, hogy javítsák meg. Ez meg is történt, azonban Hunter – lehet, édesapjához hasonlóan – megfeledkezett pár dologról. Például arról, hogy ki kellene fizetnie a munkát és el kéne hoznia a saját gépét. Ez hosszú hónapokon át nem történt meg, a szerviz tulajdonosa pedig megnézte a gépet, majd amikor kiderült, hogy szenzitív adatok vannak rajta, értesítette a hatóságokat. Azóta pedig sokan a torkát követelik.

John Paul Mac Isaac, a bolt tulajdonosa a fenyegetések hatására kénytelen volt bezárni a régóta sikeresen működő boltját. Mac Isaac korábban azt állította, hogy rendelkezik Hunter Biden laptopjának merevlemezével, amely információkat tartalmaz Joe Biden volt alelnök fiáról és annak Ukrajnában bonyolított nemzetközi ügyleteiről. Mac Isaacnek mostanra Wilmingtont is el kellett hagynia, ugyanis rendszeres fenyegetések érték; ügyvédje nem árulta el, hova kellett menekülnie a politikai bosszú elől a szervizvezetőnek.

A kis Biden a szervizben hagyott három darab elromlott laptopot. Közülük egy MacBook Pro menekült csak meg: annak a merevlemezét Mac Isaac lemásolta, hogy megmentse a rajta lévő adatokat. Az üzletben 90 nap áll a vevők rendelkezésére, hogy elmenjenek a megjavított készülékért, ám Hunter Biden ezután sem ment, nem is fizette ki a munkát. Hiába próbálta az üzletvezető megkeresni a demokrata elnökjelölt fiát, nem járt sikerrel, ezért a nyáron megnézte, mi van a merevlemezen: ekkor fedezte fel, hogy ukrán levelezések vannak az adattárolón, illetve még rengeteg családi fotó.

Lángelmék mutogatnak. Fotó: AFP
PestiSracok facebook image

Talált többek között még egy szexvideót is, amin a volt alelnök fia cracket szív. Miután meglátta a felvételeket, hívta az FBI-t és átadta nekik a merevlemezt; valószínűleg onnan kerültek a New York Posthoz a képsorok.

Nem áll le a gyűlölethullám

Sokan abban reménykedtek, hogy miután Joe Bident megválasztják az Egyesült Államok elnökének, a radikális baloldali erőszakhullámnak, gyújtogatásnak, fosztogatásnak is vége lesz, hiszen a szélsőségesek elérték céljukat: egy demokrata politikus kerül a Fehér Házba – írja összegző cikkében az Origo. De ez nem történt meg, hiszen továbbra is rendszeresek a fosztogatások és gyújtogatások az amerikai nagyvárosokban.

Egyrészt Biden a demokraták mérsékelt szárnyához tartozik, a mérsékeltekkel pedig le akarnak számolni a radikális baloldaliak; másrészt az Antifa nem pártlogikát követ, hanem az anarchokommunizmusban hisz, és ebből kifolyólag rombolni akar. Nem mellékesen most egy olyan amerikai elnököt neveznek náci gyarmatosítónak, aki a rabszolgák felszabadításáért küzdött és a feketéket védelmezte.

Az anarchisták és a Black Lives Matter tavasz óta tartó erőszakhulláma Portlandban csúcsosodott ki a közelmúltban: egy transz-aktivista egy konzervatív újságíró meggyilkolására szólította fel a híveit. A kanadai konzervatív portál, a The Post Millennial egyik külpolitikai újságírója, a vietnámi gyökerekkel rendelkező keresztény Andy Ngo hosszas cikksorozatban dolgozza fel az amerikai Black Lives Matter zűrös ügyeit, ami miatt a békepárti feketék és az anarchisták a fejét követelik. Egy könyvet is ír, amelyben elsősorban azt vizsgálja, hogyan teszi tönkre az amerikai demokráciát az Antifa. Ngo szerint tévedtek azok az újságírók, véleményformálók, megmondóemberek, akik azt vizionálták, hogy Joe Biden megválasztása után vége lesz a radikális baloldali erőszakhullámnak, hiszen az Antifa és más szélsőséges szervezetek elérték a céljukat: egy demokrata elnököt juttattak a Fehér Házba.

– írta cikkében az újságíró.

Amikor a komcsi transzi mondja ki a halálos ítéletet

A kanadai határon lévő Portlandben amúgy az Antifa tagjai felgyújtottak egy éttermet, nekimentek a rendőröknek. A gyújtogatások miatt a rendőrség őrizetbe vett egy Isabel Rosa Araujo nevű férfinőt, akinek polgári neve Philip Vincent Haskins-Delici volt. Mivel latino származású, így "Latinx"-ként tekint magára, ez "transzlatinót" jelenhet. A már rácsok mögött nemi identitását kereső emberről kikerült nemrég egy felvétel, ahol az Antifa belső ügyeiről publikáló újságíró meggyilkolására buzdít. Emiatt vélhetően egy kicsit többet lesz majd őrizetben szerencsére. A videón amúgy egy nagy kés van a kezében és azzal hadonászik.

Forrás: Origo; Kiemelt kép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.