Pesti Srácok

Az amerikai konzervatívok seregszemléje – CPAC 2021 – 2. rész – Harc a felsötétült progresszió és posztmodern ellen

Az amerikai konzervatívok seregszemléje – CPAC 2021 – 2. rész – Harc a felsötétült progresszió és posztmodern ellen

A mai amerikai valóság megkerülhetetlen része az a kultúrkampf, amelyet a progresszív ideológiák képviselői vívnak az USA történelme, hagyományai, valamint az ország piacgazdaságon és képviseleti demokrácián alapuló társadalmi berendezkedése ellen. Sorozatunk második részében azt mutatjuk be, hogyan foglalkoztak eme jelenséggel a legnagyobb amerikai konzervatív konferencia felszólalói. A posztmodern világszemlélet lényege, hogy az egyén belső világa, „megélt tapasztalatai” elsőbbséget élveznek az objektív valósággal szemben, és amennyiben a társadalom, vagy a fizikai és biológiai realitás olyan korlátokat állít, amelyek gátolnák az egyén totális önmegvalósítását és vágyainak teljesülését, ezeket a korlátokat erőnek erejével le kell bontani. Így jutottak el oda, hogy a hagyományos családot szerintük fel kell számolni, mert a „patriarchális elnyomás eszköze”; a férfiak – ha női identitást öltenek magukra – indulhatnak női sportágakban; és amennyiben a Black Lives Matter „a társadalmi igazságosságért küzdő békés mozgalomnak” érzi magát, akkor a progresszív sajtó „jórészt békés tüntetésekről” számol be, akkor is, ha a csürhe tör-zúz, gyújtogat és fosztogat.

Folytatjuk a CPAC eseményeinek tegnap elkezdett bemutatását. A CPAC az amerikai konzervatívok seregszemléje, amit ebben az évben Floridában rendeztek meg. Tavaly az Alapjogokért Központ vezetője, Szánthó Miklós személyesen vehetett részt a konferencián; most a járvány miatt online csatlakoztak az eseményhez. A beszámoló második részében szó lesz arról, hogy a baloldal hogyan próbálja meg szétbombázni a klasszikus családmodellt, a genderideológia szerepéről a sportokban, illetve a Black Lives Matter erőszakba fulladó tüntetéseiről is.

A baloldalról, saját szavaikkal: „Felszámolni a hagyományos családot!”

PestiSracok facebook image

Résztvevők: Jack Brewer, A fekete férfiak és fiúk társadalmi helyzetével foglalkozó fehér házi bizottság; Burgess Owens, Utah állam 4. választókerületének kongresszusi képviselője; Leo Terrell, Fox News; Morgan Zegers, Young Americans Against Socialism. Moderátor: Mary Vought, Senate Conservatives Fund

A CPAC 2021 talán legmegrázóbb beszélgetésén a panel tagjai felhívták a figyelmet arra, hogy az alsóbb osztályokba tartozó családok helyzete igen nehéz Amerikában, és miközben a baloldal igyekszik atomizálni a társadalmat különböző identitáscsoportok mentén, nem kímélik a férfiakat és nőket, sem a gyermekeket és szüleiket, pedig a hagyományos család az alapvető amerikai értékek közé tartozik. Talán pont ezért akarják a szocialisták szétbomlasztani azt. Morgan Zegers szerint a baloldal az öröm minden forrását el akarja venni az amerikaiaktól, és egy lelketlen, üres társadalmat szeretne létrehozni, mivel a kollektivista világnézetüket csak így tudják rákényszeríteni az emberekre. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az amerikai szocialisták saját rendezvényeiken teljesen nyíltan beszélnek az ilyen és ehhez hasonló nézeteikről. Burgess Owens, Utah állam egyik alsóházi képviselője úgy véli, hogy a Demokrata Párt vészesen eltolódott a szélsőbaloldal irányába, ami azt jelenti, hogy nehéz pár év vár az USA-ra, de azt is, hogy a radikalizmusuk által elveszítik a kapcsolatot a valósággal és saját szavazóikkal. Jack Brewer mély felháborodással beszélt arról, hogy a Biden-adminisztráció szándékosan bevitte az alapvetően szélsőbaloldali, marxista indíttatású genderideológiát az iskolákba, és ezzel veszélyezteti a gyerekek egészséges fejlődését. Az új marxizmus egy másik megnyilvánulása a Black Lives Matter (BLM), amelynek szervezőit egyáltalán nem érdeklik a fekete életek, és tagjait agymosásnak vetette alá a fősodratú média.

(3:14:00)

A női sport megóvása

Résztvevők: Linnea Saltz, egyetemi diákatléta; Rhonda Milstead, Dél-Dakota állami törvényhozásának képviselője. Moderátor: Terry Schilling, American Principles Project

Linnea Saltz egyetemi sportkarrierje vége felé szembesült először azzal, hogy a modern Amerikában nők biológiai férfiakat kaphatnak ellenfélként, feltéve, ha utóbbiak nőknek mondják magukat. Linnea esetében egy olyan – magát nőnek valló – férfi ellen kellett küzdenie, aki korábban évekig a férfiak között versenyzett, és bőven a női világcsúcson belül futotta Linnea versenytávját. Linnea nem azért döntött amellett, hogy felszólal a transzneműek részvétele ellen, mert világnézeti okokból ellenezné a genderideológiát, nem is azért, mert ne érezné önmagát befogadónak, hanem azért, mert a transznemű biológiai férfiak „befogadása” a női versenysportba a valóságban kizárná a nőket saját területükről, és a helyzet odáig fajulhat, hogy egy idő után a kislányok már el sem kezdenek sportolni, mert azt látják, hogy nincs esélyük. Rhonda Milstead arról beszélt, hogy Dél-Dakota és több más állam törvényhozása is azon fáradozik, hogy megvédjék a női sportot, ám a szövetségi szinten a demokraták folyamatosan a genderideológia – akár abszurdba hajló eszközökkel történő – támogatásán dolgoznak. Az alsóház „egyenlőség-törvény” címen elfogadott egy olyan törvényjavaslatot, amely, ha átmenne a szenátuson, bizonyosan tönkretenné a női sportot azáltal, hogy törvényileg tiltaná meg a férfiak kizárását a versenyszámokból.

https://www.youtube.com/watch?v=8geIt2CpXi0

A felbőszített csürhe és az erőszak az utcákon

Résztvevők: Spencer Brown, Young America’s Foundation, konzervatív politikus; Wayne Dupree, The Wayne Dupree Show, influencer;T. W. Shannon, a Chickasaw Community Bank vezérigazgatója. Moderátor: Lawrence Jones, Fox News

A panelnek nehéz feladatként jutott, hogy választ keressenek arra a kérdésre, hogy miért tört felszínre ilyen elemi erővel az erőszak az amerikai utcákon a tavalyi évben. Spencer Brown, a beszélgetés egyetlen fehér tagja az egyetemeken terjedő újmarxizmust, a kritikai elméleteket tekinti a probléma forrásának. Wayne Dupree Brownnal egyetértve felhívta a figyelmet arra, hogy a radikális baloldali szemlélet térnyerése különösen azért veszélyes, mert egyidejűleg igyekeznek elhallgattatni a konzervatív hangokat az amerikai egyetemeken. A panel megállapította, hogy a baloldal jelenlegi dühkitörése 2016-ban, Trump megválasztásával kezdődött. A baloldal intoleráns, és nem tűri az ellenvéleményt. Ha valaki eltér az általuk hirdetett ortodoxiától, azt a médiafősodor és a közösségi hálók igyekszenek megsemmisíteni. T. W. Shannon felhívja a figyelmet, hogy a csürhe megjelenésének – legyen az baloldali, jobboldali, vagy bármilyen ideológia eszköze – előfeltétele mindenhol ugyanaz: a reményvesztettség. A baloldali média és politikusok pedig a remény elvesztését hirdeti mindenfelé. A remény megőrzésének legfontosabb eszköze a hit, emellett a következetes, konzervatív, a józan észre alapuló életvitel vezethet sikerre. Különösen felháborítónak tartják, hogy a tavalyi év lázongásai során oly sok kisvállalatot, kisüzletet támadott meg a csürhe. Az agresszív, magát mindere feljogosítva érző, marxisták által felhergelt lázongók úgy törtek-zúztak, hogy fel sem tűnt nekik, hogy mennyi fekete és más kisebbségbe tartozó kisvállalkozó megélhetését tették tönkre.

https://www.theepochtimes.com/mkt_app/live-2021-conservative-political-action-conference-cpac-day-1_3712433.html (1:59:50)

A Black Lives Matter anarchista miniállama Seattle-ben

Résztvevők: Julio Rosas, Townhall.com; Shelby Talcott, Daily Caller. Moderátor: Dan Schneider, American Conservative Union, igazgató

A nyár folyamán zajló erőszakos baloldali tüntetések közepette a nyugati parti Seattle városában Capitol Hill Occupied Protest (CHOP) néven létrejött egy anarchista miniállam. A Black Lives Matter és az Antifa tagjaiból álló csőcselék kikiáltotta a függetlenségét az USA-tól, és hetekig félelemben tartotta a város lakosait, mivel Seattle demokrata vezetése nem mert, nem akart vagy nem tudott fellépni az anarchista rendbontók ellen. Az egyik első dolog, amit a CHOP urai végrehajtottak, az volt, hogy barikádokat emeltek a megszállt terület határain, majd fegyveresekre bízták azok védelmét. Ezeket a fegyvereseket a tulajdonosok megkérdezése nélkül szállásolták el seattle-i lakosok otthonaiban. A megszállás ideje alatt sem a rendőrség, sem a mentőszolgálat nem léphetett az anarchisták által ellenőrzött területre, még akkor sem, amikor a helyzet odáig fajult, hogy a csürhe felgyújtott egy üzletet, miközben a tulajdonosok odabent tartózkodtak. A bajba jutott emberek hiába hívtak segítséget, a rendőrök nem voltak hajlandóak a CHOP területére lépni. A Seattle-i anarchisták „sikerein” felbuzdulva Amerika több másik városában is voltak kísérletek hasonló miniállamok létrehozására, néhány helyen akár napokig megszűnt az USA fennhatósága bizonyos negyedek felett.

https://www.theepochtimes.com/live-2021-conservative-political-action-cpac-day-4_3713030.html (5:11:15)

Szerzők: Havasi Eszter, az Alapjogokért Központ munkatársa és Koskovics Zoltán elemző. Fotó: MTI/EPA/Erik S. Lesser

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.