Pesti Srácok

Döbbenetes részletek: így vegzálták a hatóságok a Hír TV svédországi tudósítóját (PS-interjú!)

null

Nem engedték telefonálni, két órán át őrizetben tartották, majd védett objektum elleni bűncselekmény gyanújával eljárást indítottak a Hír TV tudósítója, Bugnyár Zoltán ellen Svédországban, akiről még a maszkot is le akarták vetetni a rendőrök. Az újságíró Uppsalában éppen azzal a terrortámadással kapcsolatban készített beszámolót, amelynek során hét embert sebesített meg egy férfi, aki késsel támadt az áldozatokra. A Hír TV munkatársát a felvétel készítése közben két egyenruhás zavarta meg, mondván, hogy jogellenes cselekményt folytat, mivel a háttérben a rendőrség épülete is látszódik. A PestiSrácok.hu felvette a kapcsolatot Bugnyár Zoltánnal, akit telefonon nem tudtunk elérni; mint kiderült, azért, mert azt is lefoglalta a rendőrség. A magyar tudósító a PestiSrácok.hu-nak részletesen beszélt meghurcoltatásáról.

Eljárást indítottak Bugnyár Zoltán ellen védett objektum elleni bűncselekmény gyanújával a svéd rendőrök, akik annak ellenére vették őrizetbe, hogy felmutatta sajtóigazolványát és együttműködött a hatóságokkal. A Hír TV tudósítója arról a terrortámadásról készített beszámolót, ami még szerdán történt egy Vetlanda nevű kistelepülésen, ahol hét embert sebesített meg egy férfi, aki késsel támadt az áldozatokra. A magyar tudósító éppen az összefoglaló bevezetőjét rögzítette volna, ahol ő mondja el a friss részleteket, és mivel az esettől mintegy 400 km-re tartózkodott, a rendőrség épületét a háttérben "illusztrációnak" használta volna. Azonban nem várt akadályokba ütközött: a svéd rendőrség egészen egyszerűen őrizetbe vette, s bár együttműködött az egyenruhásokkal és abbahagyta a forgatást, azok közölték vele, hogy be kell mennie velük a rendőrségre. Ott pedig azonnal a kihallgatószobába vitték, nem engedték telefonálni sem.

Eljárást indítottak ellene

Bugnyár Zoltán a PestiSrácok.hu-nak úgy fogalmazott: teljesen érthetetlen volt számára, hogy gyanúsítottként akarják kihallgatni, annak ellenére, hogy ő csak egy telefonfelvételt készített, a munkáját végezte, a rendőrségi épület egyfajta illusztrációként szerepelt volna csak a háttérben, miközben beszél. A tudósító elmondta azt is: nem tudta, hogy ez tilos vagy törvénysértő lenne. Azt, hogy ezt egyébként milyen jogszabály tiltja, nem közölték vele, viszont a rendőrök svéd nyelven akarták, hogy vallomást tegyen. Bár Bugnyár Zoltán beszél svédül, de egy büntetőügyben nem érezte volna magát biztonságban, így telefonos tolmácsot kért, akit – bár jogszabály írja elő – nem tudtak biztosítani. A kihallgatóhelységben a rendőrök nem, míg Bugnyár Zoltán viselt maszkot, amin – elmondása szerint – mosolyogtak a hatóság emberei. Amikor megkérdezte, mivel vádolják, akkor derült ki számára, hogy védett objektum elleni bűncselekmény vádjával indítottak eljárást ellene, és hiába mutatta a telefonjával rögzített felvételt, azt nem csupán a saját készülékükkel rögzítették, de a mobilját is lefoglalták. Ezután engedték szabadon, de semmilyen hivatalos papírt, jegyzőkönyvet nem adtak számára az eljárásról, amit kérésére válaszolva is megtagadtak tőle. A Hír TV munkatársának csupán annyit mondtak: amint lesz tolmács, felveszik a gyanúsítotti vallomását – Bugnyár Zoltán jelenleg is erre vár.

PestiSracok facebook image

A liberális jogvédők meg sem szólaltak

A magyar konzul azonnal felajánlotta segítségét, azonban valamiért az Amnesty International, a Nemzetközi Újságírószövetség vagy éppen a TASZ nem háborodott fel azon, hogy egy újságírót vegzáltak munkavégzés közben Svédországban. Bugnyár Zoltán portálunknak azt is elmondta, hogy a jogállamiság fellegvárainak egyike nem mellesleg Ukrajna után a második helyen szerepel európai viszonylatban a bűncselekmények elkövetésének számát tekintve, amit az elmúlt évek gyakorlatilag korlátozás nélküli bevándorlásának köszönhetően sikerült elérniük. Bugnyár Zoltán azt is hozzátette, hogy a svéd rendőrökön jól érzékelhető a bizonytalanság is, félnek kijelenteni például azt, ha terrortámadás történik, és az ő ügyében sem igazán tudták eldönteni, mi lenne a helyes eljárás. Így inkább eljárást indítottak vele szemben, annak ellenére, hogy felmutatta sajtóigazolványát és együttműködött a hatóságokkal.

A konzuli szolgálat minden segítséget megad az újságíró számára

A PestiSrácok.hu Magyarország stockholmi nagykövetségét is megkereste az újságíróval történekkel kapcsolatban, amire az alábbi választ kaptuk a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól:

-olvasható a portálunknak küldött válaszlevélben.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.