Pesti Srácok

Kötelező lesz a marihuána-fogyasztás?

null

Kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen, mert nem úgy szavazott marihuána-ügyben, mint ahogy az Európai Tanács novemberi ülésén a többség. A helyszín az ENSZ Kábítószerügyi Bizottsága (CND) bécsi ülése volt, az időpont 2020. december, a téma a marihuána – kannabisz – veszélyességi átsorolása.

1961 óta a kannabisz az Egységes Kábítószer Egyezmény IV. jegyzékén együtt szerepelt azon potenciálisan halálos, addiktív szerek – például az opiátok, mint a heroin – listáján, amelyeknek nincs gyógyászati haszna. Most arról döntött a Bizottság huszonhét igen, huszonöt nem szavazattal és egy tartózkodással, hogy erről a listáról leveszi a marihuánát és átteszi a kevésbé veszélyes, gyógyászati felhasználásra alkalmas szerek közé, az I. jegyzékbe. A WHO már 2019-ben javasolta ezt a lépést, de a tagállamok ellenállása miatt csak két évvel később tudta keresztülvinni. A szervezet egyik eredeti javaslata úgy szólt, hogy a kannabiszolaj ne legyen nemzetközi ellenőrzés alatt. (A kannabiszolajból kivonják a THC-t – amely állítólag egyedül felelős a rászokásért –, és már most milliárd dolláros üzlet.) A tagállamok egy része erre azzal vágott vissza, hogy hiszen nincs is nemzetközi előírás rá. Jelenleg több, mint 50 államban engedélyezett a kannabisz gyógyászati felhasználása, Kanada, Uruguay és az USA 15 tagállama engedélyezi a „rekreációs” (azaz kábítószerkénti) felhasználását. Oregon már a személyi használatú kemény kábítószereket is engedélyezte. Az amerikai szenátus demokrata párti frakcióvezetője megígérte, hogy megszüntetik a marihuána szövetségi szintű tiltását.

PestiSracok facebook image

– áll két másik szenátorral együtt kiadott nyilatkozatában. Azt is tervezik, hogy kárpótolják (!) azokat, akiket ezzel kapcsolatos bűncselekmények miatt ítéltek el.

– írták. A Gallup közvélemény-kutató szerint az amerikaiak 68%-a egyetért a kezdeményezéssel.

A fűlobbi ugyanazokat a propagandaeszközöket használja, mint annak idején a dohánylobbi. A cigarettagyárak egy ideig úgy reklámozták terméküket, mint ami „egészségesebb” a konkurenciáénál. Ma már tudjuk, hogy csak az USÁ-ban a cigaretta évi 480 ezer halálesetért felelős. Különösen a fiatalok szemében egyre kevésbé vonzó, ezért a dohányipar új termék utáén nézett: ez a marihuána. De nem az, ami az árok partján nő: genetikusan módosított, magas THC-tartalmú növény, aminek viaszát, olaját és ehetővé tett részeit is hasznosítják.

Az Altria nevű társaság, a Marlboro gyártója 2019-ben kétmilliárd dollárt fektetett be a kanadai Cronos nevű kannabisztermelőbe, és 12 milliárdért szerzett részesedést a Juulban, amely az USA elektromoscigaretta-piacának háromnegyedét birtokolja. A világ egyik legnagyobb dohánycége, az Imperial Brands egy másik kanadai cégbe 100 millió dollárt fektetett be, hogy marihuánás elektromos cigarettát fejlesszen ki. Ezek a cégek természetesen a törvényhozókat is megkörnyékezik, hogy engedélyezzék a marihuána „rekreációs” felhasználását.

De az alkoholipar lobbistái is felajánlották tapasztalataikat a „korhatárhoz kötött termékek sikeres értékesítésében”. Akkora a sikerük, hogy a 18 évesek 70%-a fogyasztott már alkoholt, a legfiatalabbak 12 évesek, és minden tizedik alkoholos italt a korhatárt megszegve fogyasztják.

Minél magasabb a THC-színt, annál addiktívabb a termék, és annál nagyobb a veszélye a mentális betegség kialakulásának, különösen a fiatalok körében. Fotó: MTI

A dohány- és alkoholipar lobbistái a múltban arra törekedtek, hogy csökkentsék a termékeiket sújtó adót, az árusítási és hirdetési korlátozásokat töröljék el, ne kelljen figyelmeztető feliratokat tenni a termékekre, és követelték, hogy jelen lehessenek a szabályok megalkotásánál. Most ugyanez történik a marihuána értékesítésének szabályaival. Coloradóban négymillió dollárt költöttek a lobbisták, öt év alatt megháromszorozva az összeget, és a marihuánaiparé az egyik leghatékonyabb lobbi. Minél magasabb a THC-szint, annál addiktívabb a termék, és annál nagyobb a veszélye a mentális betegség kialakulásának, különösen a fiatalok körében. Ezért ellenállnak minden törekvésnek, amelyik korlátozná a THC-tartalmat.

Ami most van az USÁ-ban, az vár ránk a közeli jövőben, és azt készítik elő az EU-ban, ne legyen kétségünk. Ahogy az LMBTQI-őrületet importálta az EU, ugyanúgy importálják majd ezt is. És most térjünk vissza Magyarországra. A Drogkutató Intézet kiadott egy állásfoglalást a magyar szavazat ügyében. Mint írják:

A gyógyászati felhasználással kapcsolatban leszögezik, hogy nemcsak kedvező hatások vannak, hanem nagyon kellemetlen és potenciálisan veszélyes mellékhatások is: a leggyakoribbak a gyengeség, egyensúlyproblémák, dezorientáció, emésztőszervi problémák, aluszékonyság, szájszárazság, hallucináció, paranoia, illetve az agitáltság. A mentális egészséget illetően a deperszonalizáció (a személyiség elvesztése) érzése, a csökkent ítélőképesség és figyelem, szemvörösödés, heves szívverés és a fokozott étvágy jelentenek kockázatot. A kannabisz-termékek tartós alkalmazása erősítheti a szorongást, depresszióhoz, pszichotikus állapot kialakulásához is vezethet. A legnagyobb veszélye annak van, hogy a marihuána elősegíti és felgyorsítja a drogfüggőség kialakulását. A kannabisz gyógyászati felhasználása körül világszerte viták folynak, ezek nem zárultak le egyértelmű eredménnyel. A marihuána orvosi felhasználhatósága mellett szólnak érvek, de az ellenérvek száma sem csekély.

– zárul az Intézet közleménye.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.