Pesti Srácok

Sanders és Musk vitája – Költözzünk a Marsra, vagy legyen ingyenes egészségügy Amerikában?

Sanders és Musk vitája – Költözzünk a Marsra, vagy legyen ingyenes egészségügy Amerikában?

Az amerikai elit remekül elszórakoztatja magát mostanság: míg Bernie Sanders demokrata szenátor, az amerikai progresszív – kriptokommunista – baloldal vezére hatvan százalékos vagyonadóval házal, addig Elon Musk, a Tesla és a SpaceX alapítója több millió embert kíván a Marson letelepíteni. Csak idő kérdése volt, hogy ez a két futóbolond megtalálja egymást és egy értelmetlen vitába kezdjen.

Bernie Sanders, az önmagát demokratikus szocialistaként definiáló szenátor obszcénnak és erkölcstelennek minősítette Elon Musk és Jeff Bezos multimilliárdosok vagyonát. Ahogy fogalmazott:

A válasz nem váratott soká, és Musk azt találta mondani:

PestiSracok facebook image

A dél-afrikai születésű bevándorló, aki megalapította a SpaceX céget, a Mars gyarmatosítására célzott. Musk vagyona, mint közismert, nemcsak a SpaceX-ből származik, hanem egyben ő az elektromos autógyártó, a Tesla alapítója. Ebben a két tőzsdei vállalatban meglévő részesedése alapján Musk vagyonát 160–180 milliárd dollárra becsülik a szakértők.

Kozmikus jövőkép helyett

Sanderst azonban szemmel láthatólag nem hatotta meg Musk kozmikus jövőképe és reagált rá:

Első ránézésre úgy tűnik, hogy két bolond vitatkozik, egy kommunista vénember és egy fantaszta UFO-hívő. De sajnos ez ma az amerikai valóság: az ország vezetői összevissza beszélnek mindenféle sületlenséget.

Bernie Sanders és Elon Musk tulajdonképpen úgy állítja be a dolgot, hogy Amerikának választania kell az űrkutatás vagy a szegénység leküzdése között. Sanders be is nyújtott egy törvényjavaslatot, amely értelmében egyszeri, 60 százalékos jövelemadót javasol a milliárdosok pandémia alatti vagyongyarapodására. Ez Musk esetében 27,5 milliárd dollár, hiszen nagyjából 50 milliárd dollárral lett gazdagabb az elmúlt egy év során. Közgazdászok számításai szerint, ha az USA milliárdosait ily módon megadóztatják, akkor 421,7 milliárd dollár gyűlne össze a kincstár számláin. Ez elég lenne arra, hogy 1 évig mindenki számára kifizessék az egészségügyi ellátás költségeit. Egyébként Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója 22,8 milliárd dollárt, míg Jeff Bezos, az Amazon alapítója 42,8 milliárd dollárt fizetne.

Elon Musk azonban ezeket az adófenyegetéseket nem veszi komolyan, és azt tweetelte:

Ezzel tulajdonképpen Margaret Thatcher egykori brit miniszterelnök véleményét idézi ki, aki szerint

A Marson nem jobb élni, mint a Déli-sarkon

Musk azonban egyből elveszti a realitásérzékét, ha az űriparról kell nyilatkoznia. Szerinte hamarosan elérhető lesz, hogy több millió ember telepedjen le a Marson. Azt nem tudni, hogy ez mennyiben segítene a Földön maradó szegényeken, de neki hatalmas haszonnal járna. Lord Rees brit fő csillagász szerint

Szóval az amerikai elit két prominens tagja így múlatja az időt. Beszélnek mindenféle badarságot, miközben valójában nem történik semmi. Musk tovább gazdagodik, míg Sanders tovább hergeli az általa képviselt szegényeket, anélkül, hogy pénzt adna nekik.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.