Pesti Srácok

Mezőgazdasági vállalkozások részére indítanak uniós pályázatot

Mezőgazdasági vállalkozások részére indítanak uniós pályázatot

Uniós pályázat indul a kisebb mezőgazdasági vállalkozások számára. Az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt támogatás kérelmei május 28-tól nyújthatók be a keret kimerüléséig.

A támogatás főként azon kisvállalkozások részére nyújt óriási segítséget, amelyek megfelelő önerővel rendelkeznek, hiszen összességében 40–50 százalékos pénzbeli juttatásról van szó. Ennek ellenére fokozott érdeklődés tapasztalható.

– mondta Wagenhoffer Zsombor, a Nemzeti Agrárkamara szakterületi elnöke és a Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában. A pályázati felhívások rámutatnak arra, hogy a hatékonyságot, a korszerűséget legfőképpen költségoldalon érdemes csökkenteni, ez pedig a folyamatos fejlesztésekkel tisztán érhető el. A magyar mezőgazdasági ágazatok ökológiai fejlesztései az utóbbi időben láthatóan hatékonyabbá tették a kitermelést. A fő cél továbbra is a nagy és kis állattartások egységes korszerűsítése. A kormányzati ígéret szerint amennyiben a támogatási igény 30 milliárd forint fölé emelkedik, és a beadott pályázatok támogathatók, nagy eséllyel tovább emelődhet a keret. Aki jó pályázatot ad be, az nyerhet – ebben bízik a a Nemzeti Agrárkamara szakterületi elnöke.

PestiSracok facebook image

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

Forrás: Híradó.hu; Fotó: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.