Pesti Srácok

Francia jövő – Nehezen elképzelhető, hogy ennél jobban meg tud erősödni a jobboldal, miközben Macron bekeményíthet

Francia jövő – Nehezen elképzelhető, hogy ennél jobban meg tud erősödni a jobboldal, miközben Macron bekeményíthet

Egyszerre meglepő és borítékolható eredmény született a francia törvényhozási választások második fordulójában. Emmanuel Macron francia elnök pártja és centrista szövetségeseinek Együtt! elnevezésű koalíciója végzett az élen, a kormánypártnak a következő öt évben 246 helye lesz az 577 fős Nemzetgyűlésben, ahol eddig 345 képviselővel rendelkezett.Az abszolút többséghez 289 szavazat szükséges. Almássy Ferenc francia-magyar újságíró szerint kemény öt év várhat a franciákra és Emmanuel Macronra is, akinek ezúttal jóval nehezebb dolga lesz a törvényhozásban.

Az új Francia Nemzetgyűlés június 28-án tartja alakuló ülését. A baloldali szövetség 131, a Marine Le Pen vezette szuverenista jobboldali Nemzeti Tömörülés 89, a konzervatív Köztársaságiak pedig 61 képviselőt delegálhatnak majd a francia parlament alsóházába. Almássy Ferenc francia-magyar újságíró lapunknak elmondta: a francia egy komplex rendszer, külön vannak az elnök- és a parlamenti választások is. Franciaországban az elnöknek nagyon nagy hatalma van, ugyanakkor, ha nincs vele a parlament – ha nem tud a saját pártjával kormányt alakítani – akkor sok hatalmat veszít.

Évekig az volt a tendencia Sarkozy, Hollande és Macron első mandátuma idején is, hogy a parlamenti választásokon mindenki arra a pártra szavazott, amelyiket a megválasztott államfő képviselte, így pedig az elnökök gond nélkül tudták vezetni az országot. A mostani törvényhozási választások esetében ez máshogy történt, ugyanis bár Macron pártja lesz a legerősebb a parlamentben, azonban nincs meg az abszolút többsége – részletezte a szakértő. A megválasztott elnök tud majd ugyan kormányt alakítani egyszerű többséggel is, de csak úgy, ha független, republikánus képviselőkkel fog össze. EmmanuelMacron a Nemzetgyűlésben ebben a ciklusban sokkal nehezebb helyzetbe fog kerülni. Almássy kiemelte: a baloldali összefogás – hazánkhoz hasonlóan – Franciaországban sem szerepelt jól, a Nemzeti Tömörülés viszont történelme legjobb eredményét érte el.

Kihívás a jobboldalnak

PestiSracok facebook image

Marine Le Pen pártja az előző ciklushoz képest megtízszerezte a képviselői számát. Öt éve még csak nyolc, most pedig 89 képviselővel ülhetnek be a parlamentbe. Almássy Ferenc szerint a Nemzeti Tömörülésnek mindez egyúttal nagy kihívást is jelent, ugyanis még ők sem számítottak ilyen jó eredményre. Ez azt eredményezi, hogy nagyon sok olyan ember kerül be velük a parlamentbe, akiknek nincs sok politikai tapasztalata. Nagy lehetőség ez a francia jobboldalnak, hogy bizonyítson, a szakértő szerint azonban nehezen lehet elképzelni, hogy ennél jobban meg tudna erősödni Le Pen pártja.

Marine Le Pen pártja senki által nem várt megerősödéssel nyolcvankilenc képviselőt küldhet a Francia Nemzetgyűlésbe. Fotó: MTI/AP/AFP pool/Ludovic Marin

– emelte ki az újságíró.

Összefogott a baloldal és a fiatal francia kommunisták

A kommunistákat, a zöldeket, a szocialistákat és a radikális baloldalt tömörítő baloldali szövetség (NUPES) 131 helyet szerzett meg, s ezzel jelen állás szerint a legfőbb ellenzéki erő lesz a Nemzetgyűlésben. Ezzel kapcsolatban Almássy kiemelte: fontos tisztázni, hogy az, amit Franciaországban kommunizmusnak hívnak, semmiben sem hasonlít ahhoz, ami Magyarországon volt annak idején. Nyugaton tapasztalat nélkül továbbra is csupán egy elméleti lehetőség a kommunizmus. A francia baloldali összefogás a választásra állt össze, és nagyjából úgy kell őket elképzelni, mint a hazai ellenzéki összefogást Gyurcsánnyal és Márki-Zayval. Összefognak, mert muszáj, de valójában nem képeznek egy egységes erőt. Azért lehetnek csupán ilyen erősek, mert a stabil szavazóbázisukat képzik a baloldali nemzeti oktatásban és szélsőbaloldali kulturális propagandában felnőtt fiatalok, illetve a bevándorlók, vagy bevándorlásból származó „újfranciák” – részletezte Almássy Ferenc.

Franciaország jövője a gazdasági válság tükrében

Almássy Ferenc szerint Franciaországra ugyanaz várhat, amit az utóbbi években már átélt: Emmanuel Macronnak valóban nehezebb lesz mindent átjuttatnia a Nemzetgyűlésen, ám erre megoldást nyújthat a francia parlamentben „szabadon felhasználható” rendeleti kormányzás. Nem fogja megkönnyíteni az elnök dolgát az Európában tomboló gazdasági válságban az sem, hogy jobbról és balról is sokkal több politikai ellenfele lesz. A szakértő szerint kemény világ jöhet Franciaországra, Macron ugyanis eddig sem a kegyelméről volt híres. A tüntetőket eddig sem kímélte, ezt pedig az elkövetkező időszakban még durvábban ki is nyilváníthatja. Almássy Ferenc kiemelte: a borús jövőképet alátámaszthatja az is, miszerint a múlt hónapban megszavazták, hogy télen kikapcsolhatják a gázt a fogyasztóknak, ugyanakkor a pénzhiányra fogva továbbra is kórházi osztályokat zárnak be, miközben ezzel egy időben magasabbra növelték a rendőrség és a készenléti rendőrség a büdzséjét is.

Forrás: PS/ MTI. Vezető kép: MTI/EPA/AFP pool/Ludovic Marin

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.