Pesti Srácok

Georg Spöttle: a Moszkva-Teherán-Ankara tengely

Georg Spöttle: a Moszkva-Teherán-Ankara tengely

Vlagyimir Putyin orosz elnök Teheránba látogatott és ennek komoly jelzés értéke van, hiszen Irán és Oroszország a világ két, a legtöbb szankciótól sújtott országa. Ám emellett olaj és földgázhatalmak is. A két ország régóta együttműködik a nukleáris energetikai szektorban, valamint vállvetve harcoltak Szíriában az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen.

Putyin elnök látogatására Teherán láthatóan komolyan készült és ezen nem csak a protokollt és a biztonságot kell érteni. Az Iráni Devizatőzsde megkezdte a rubellel való kereskedelmet. Az Iráni Nemzeti Bank vezetője ezt fontos lépésnek tartotta a két ország gazdasági együttműködésében. Moszkva már korábban is ígértet tett az iráni kormánynak, hogy a bilaterális kereskedelemből folyamatosan kivezeti az amerikai dollárt. A gazdasági kapcsolatok pedig dinamikusan fejlődnek a két állam között.

Az idei első negyedévben már 31 százalékban haladta meg a tavalyi egész évit. Dimitrij Peszkov a Kreml szóvivője szerint, ha a két ország összefog azzal minimalizálni tudják a szankciók okozta gondokat. A két ország kapcsolata akkor lépett szintet, amikor az Egyesült Államok szankciókkal sújtotta Iránt, mivel szerintük az Iszlám Köztársaság nukleáris fegyver előállítására törekszik. Ekkor Oroszország felajánlotta, hogy a Nemzetközi Atomenergia Bizottság ellenőrzése mellett segít Teheránnak a békés atomenergiaprogram kiépítésében. Ez a lépés garancia arra, hogy Irán nem fog katonai célra felhasználható mértékben uránt dúsítani.

Ennek ellenére Iránra komoly szankciókat róttak ki és kizárták a SWIFT rendszerből is, a nemzetközi bankkártyákat nem lehet használni és nem lehet nemzetközi utalásokat indítani. Iráni repülőgépek nem szállhatnak le sem az USA-ban, sem az Európai Unió tagállamaiban. Irán nem vásárolhat amerikai vagy EU-gyártású fegyvereket és haditechnikát. A kőolajra és ennek származékaira kivetett szankciók is komolyan érintették Teheránt hiszen ez a gazdasága fő profilja. Ám ahogy ez az Oroszország elleni szankciók esetében is történt, Irán is új gazdasági partnereket keresett, úgy mint Kína, India, Pakisztán, Törökország és ázsiai országok, akik kedvező áron tudták megvenni a remek minőségű iráni kőolajat.

PestiSracok facebook image

Irán és Oroszország közösen győzte le az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet, amely évekig fogságában tartotta Szíriát és Irakot, valamint számos nyugat-európai országban történt merénylet pl. a párizsi, brüsszeli, berlini és bécsi támadások felelőse volt. Ezzel politikailag megtörték az erős szaúdi hegemóniát. Az USA Szaúd-Arábiára és Izraelre építi közel-keleti politikáját, ám ez most töredezik, mivel Törökország, annak ellenére, hogy az egyik legerősebb NATO-tag, remek kapcsolatokat ápol Oroszországgal és Iránnal. És ezzel egy új gazdaság-és katonapolitikai tengely jött létre. Joe Biden jeruzsálemi és rijádi látogatása sem volt véletlen, hiszen az USA kormánya látja, hogy az afganisztáni fiaskó után már nem a világ erős embereként tekintenek rá. Gazdasági szempontból Kína uralja Afganisztánt, Irán a főnök Irakban és Jemenben, Oroszország és Törökország pedig uralja a közép-ázsiai régiót, ahol szintén rengeteg földgáz és kőolaj van. Ankarának is szüksége van az orosz gázra és 60 százalékban függ is tőle, ám ott van partnerként Azerbajdzsán is, aki a Kaszpi-tenger partján földgáz és kőolajhatalom.

A hármas találkozón Putyin, Erdogan és Raiszi elnökök megállapodtak biztonságos tengeri folyosók kialakításában, hogy az orosz és az ukrán gabona eljuthasson afrikai és ázsiai országokba. Ez azért is fontos, mert az éhező régiókból migránsok milliói indulhatnak el Európa felé.

Vezető kép: Az iráni elnöki hivatal által közzétett képen Vlagyimir Putyin orosz, Ebrahim Raíszi iráni és Recep Tayyip Erdogan török elnök (b-j) Teheránban 2022. július 19-én. A három vezető többek között a 2011 óta tartó szíriai konfliktusról egyeztet az iráni fővárosban.MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Szergej Szavosztjanov

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.