Pesti Srácok

Georg Spöttle: MARS II. Ukrajnának, avagy Berlin nem bír magával

Georg Spöttle: MARS II. Ukrajnának, avagy Berlin nem bír magával

Christine Lambrecht, a német honvédelmi miniszter nagyi megerősítette, hogy megérkeztek a MARS II. középhatótávolságú rakétavetők Ukrajnába, sőt, ezen felül még három Panzerhaubitze 2000 önjáró löveg is. Hétfőn is érkezett egy nehézfegyver-szállítmány, amely három Gepard légelhárító páncélost és a hozzá való lőszerből tízezer darabot tartalmazott. Az ukrán titkosszolgálat egymillió dollárt ajánlott dezertáló orosz pilótáknak, ám a tervük nem jött be.

Berlin attól reszket, hogy a tél beálltával Moszkva elzárja a gázcsapokat, ami igencsak sanszos, és a derék germánok a hideg lakásuk ablakából szemlélik majd, ahogy bezárnak munkahelyeik. Ennek – és a hatalmas infláció – ellenére öntik a pénzt és a fegyvereket Zelenszkijnek. A honvédelmi minisztérium öreg hölgye, aki már lassan Joe Biden női változata lesz, büszkén nyilatkozta szerdán a sajtónak, hogy tartotta a szavát és a harcászati eszközök már Ukrajnában vannak. Scholz kancellár pedig kezeit tördelve sopánkodott, hogy a Gazprom ismét csökkentette a szállítási volument, mert állítólag ismét karbantartási munkálatok vannak és a cég lekapcsolt egy Siemens turbinát.

Ha valaki emlékszik a régi Tarzan filmre 1932-ből, a magyar származású Johnny Weissmüllerrel és Maureen O’Sulivannel ott láthatott egy egyszerű konverzációt: „Én Tarzan, te Jane”. Úgy vélem, Berlinnek is hasonlóra van szüksége, hogy megértse: „Te küldesz fegyvert, én nem adok gázt.” Láthatóan a nyugati politikusok nem túl komplikált személyiségek. Moszkva pedig nem örül a MARS II. rendszereknek, mivel azokból nemcsak GPS-koordináták alapján tájékozódó középhatótávolságú rakétákat tudnak kilőni, hanem aknakivető rakétákat is. Utóbbiak gyalogsági vagy járművek elleni aknákat szórnak le a hadműveleti térségben, hogy megakadályozzák az ellenség előrenyomulását. A lánctalpas járműre szerelt kilövőállás 12 rakétát tud kilőni, majd maximum 50 km/h sebességgel pozíciót változtat, nehogy az ellenség bemérje és megsemmisítse.

Lambrecht néni még tudta tetézni a bajt, mert ígéretet tett Cobra típusú tüzérségi felderítő radarok szállítására is. A komoly szakmai tudást igénylő radarok kezeléséhez szükséges személyzet kiképzése már megkezdődött német laktanyákban. A Cobra érzékeli az ellenséges tüzérségi lövegeket, beméri a pontos helyzetüket, majd a GPS koordináták alapján a MARS II.-vel kilőhetik azokat. Néhány napon belül az Iris T-SLM légvédelmi rakéta kezelőszemélyzete is tanfolyamra indul Németországba, mert szeptemberben ezek a rendszerek is leszállításra kerülnek az ukrán hadseregnek. Három darab, a sérült járművek mentésére hivatott, úgynevezett „Bergepanzer” (mentőpáncélos) is érkezik az ukrán harckocsizóknak.

PestiSracok facebook image

Az ukrán légierőnek jól jött volna néhány modern vadászgép is, ezért az SZBU ügynökei megpróbáltak orosz pilótákat megkörnyékezni, hogy dezertáljanak. Szu–34 és Tu–22M3 típusú gépek pilótáinak tettek egymillió dolláros ajánlatot, amelyet még egy európai uniós útlevéllel is tetéztek. A terv az lett volna, hogy a pilóták kapnak koordinátákat, hogy hol tudnak a radarokat és a légvédelmet megkerülve elérni egy olyan repülőteret, ahol aztán átadhatták volna a gépeiket az ukránoknak. A pilóták azonban értesítették a katonai elhárítást és a terv így megbukott.

Ha a béketárgyalások szorgalmazása helyett a nyugat továbbra is fegyvereket küld, akkor egy évekig tartó háborúra számíthatunk és egy generáció veszti életét a fronton. Ezt egyszer már láthattuk Vietnámban.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.