Pesti Srácok

Kedves Disney, hulladék senkik vagytok! – Belenéztünk a női Hulk sorozatba, hogy Önnek semmiképp ne kelljen!

Kedves Disney, hulladék senkik vagytok! – Belenéztünk a női Hulk sorozatba, hogy Önnek semmiképp ne kelljen!

Emlékszünk a régi szép időkre, amikor nem volt háború a szomszédban, ezer forintba legfeljebb a minden mentes szójakenyér került, amikor a Disney még a férfi-nő szerelemről mesélt a gyerekeknek úgy, hogy közben erős női karaktereket épített fel, akik ki tudnak állni magukért és megszelídíteni a rosszabb sorsú férfiakat? Sőt, olyan is volt, hogy a képregények élvezhetőek voltak, a szuperhősökre irigykedtünk, mindenkinek lehetett kedvence, de legfőbbképpen nem volt szánalmas erőltetett feminista nyáladzás az egész, amit annak ellenére is tolnak manapság, hogy arra senki nem kíváncsi. Ilyen a Hulk női változata, amely Budapest utcáin is folyamatosan szembejön velünk hirdetések formájában. Belenéztem, mert rendes vagyok, és azt szeretném, hogy Önöknek már ne kelljen.

Bármennyire is meglepő, kiderült, hogy a normális embereket nem érdekli egy hisztérikus zöld színű óriás nő, aki súlyos önértékelési problémákkal küzd az életben, a legnagyobb baja, hogy a férfiak megnézik az utcán és elismerően nyilatkoznak arról, hogy szép. Mert mi más baj lehetne a világon?

Az új “vígjátéksorozat” főszereplője Tatiana Maslany, akit She-Hulk, vagyis Jennifer Walters szerepében láthatunk, és nagymenő ügyvédként, emberfeletti jogi ügyekre specializálódott. De nem csak a munkájában jó, hanem abban is, hogy tökéletesen lehozza a haladó, liberális, komcsi narratívát, amit a következő monológ illusztrál a legjobban:

PestiSracok facebook image

Igen. A sorozat arról próbálja meggyőzni a faital közönséget, hogy ma a nyugati civilizációban nőnek lenni nehéz, és ha egy nő nem teljesíti a társadalmi elvárásokat, és kimondja azt, amit valójában gondol, akkor akár meg is ölhetik. Jól hallották, akár még meg is ölhetik.

És itt jönne a PestiSrácok.hu kedvenc kérdése, amelyet szívesen feltennék, de csak mint költői kérdést: “Kell még valamit mondanom, Ildikó?”:

De sajnos kell, és mivel tudom, hogy a nyugati sajtó folyamatosan Magyarországgal, és a propagandasajtóban megjelent írásokkal foglalkozik, ezért merem remélni, hogy el fogják olvasni az illetékesek. Szóval akkor:

Kedves Disney, kedves haladók, kedves kommunisták a messzi nyugaton!

A szuperhősöket nem azért szeretik az emberek, mert azok felmondják a kötelező érzékenyítést, tele hazugságokkal annak érdekében, hogy a gyerekek egyre fiatalabb korban vállaljanak nemátalakító műtéteket, és hogy már tinédzserkorban az OnlyFans-ben lássák az önkifejezés legnagyobb lehetőségét. A szuperhősöket nem azért szeretjük, mert a hősök magukat sajnáltatják, folyton panaszkodnak, sőt hisztérikus rohamokban törnek ki néha. A szuperhősöket azért szeretjük, mert menők és pont. Tegyük hozzá, senki nem akar szuperhős lenni, hisz senkinek sem lenne kedve a vasárnap délelőttöt azzal tölteni, hogy megállít egy Föld felé tartó kisbolygót, vagy ki akar egy romantikus vacsora helyette egy tűzhányó belsejében egy hatkezű szupergonosszal küzdeni. Nem, senki nem akar a szuperhősökkel azonosulni, de néhány órán át jó nézni őket. Ahogy hozzátok hasonló aljas kommunista sem akar lenni senki, mert nem embernek való az a toxikus, bizonytalan, mentális problémákat és lelki nyomort tápláló világ, amelynek az építésén oly erőltetetten és átlátszóan fáradoztok.

Nyilvánvaló, hogy ti a Disney-nél, ahogy Hollywoodban is tehetségtelen senkik vagytok, akiknek valójában egyetlen dologhoz kellene érteniük: a baloldali propagandához, de még abban is bénák vagytok, mert amit csináltok, már szinte senkit nem érdekel.

Köszönöm a figyelmet!

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.