Pesti Srácok

Megérkezett David Pressman, az USA új magyarországi nagykövete

Megérkezett David Pressman, az USA új magyarországi nagykövete

Az Egyesült Államoknak új nagykövete van hazánkban. David Pressman, mielőtt diplomáciai pályára lépett, izgalmas életutat hozott össze magának. Kétségtelen, hogy az eddigi karrierje alkalmassá teszi a nagyköveti posztra, mivel a jogi diplomával rendelkező államhivatalnok szolgált az ENSZ Biztonsági tanácsa mellett, foglalkozott a ruandai mészárlás felderítésével, valamint az Egyesült Államok vezető tárgyalója volt bizonyos krízissekkel küzdő régiókban. Pressman korábban az USA Nemzetbiztonsági Minisztériumának felsővezetői közé is tartozott: a belbiztonsági miniszter helyetteseként foglalkozott szankciós politikával, bevándorlással és nemzetközi bűnügyi nyomozásokkal.

Georg Spöttle írása

Már a felsoroltak is egy érdekes személyiséget sejtetnek, ám fontos megemlíteni karrierjének azt a részét is, amikor igazgatóként a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsában háborús bűnök felderítésével foglalkozott. David Pressmannek köszönhető az az elnöki irányelv, amely az emberi jogok megsértőinek megtiltja a belépést az Egyesült Államokba.

Az ő nevéhez köthető a Fehér Ház azon testülete is, amely a kiemelt háborús bűnösök felkutatásával és bíróság elé állításával foglalkozik. Pressman integrálta a nemzetközi LMBTQ-jogokat az USA emberi jogi politikájába és tette annak egyik központi elemévé. Ennek alapján született meg az első ENSZ-határozat, amely az LMBTQ-jogokat emberi jogként ismeri el. Nem szabad elfelejteni ügyvédi munkásságát sem, mivel sikeresen képviselt ártatlanul elítélteket, olyanokat, akik gyilkosság vádjával már hosszú éveket töltöttek börtönben, ám a perújrafelvétel során és a modern törvényszéki eljárásoknak köszönhetően sikerült bizonyítani az ártatlanságukat.

PestiSracok facebook image

Pressman dolgozott George Clooney alapítványában, a Clooney Foundation for Justice-ban, és volt a szervezet ügyvezető igazgatója is. Hollywoodi hírességek, mint Matt Demon és Brad Pitt is együttműködtek vele az emberi jogok védelmének területén, így tevékenysége még nagyobb nyilvánosságot kapott, mivel a filmsztárok szavai többet számítanak az emberek számára, mint a politikusoké. Nyilván komoly hatással volt rá egykori főnöknője, Madeleine K. Albright is, aki az USA külügyminisztere volt Bill Clinton elnöksége alatt. Pressman tanácsadóként dolgozott a miniszterasszonynak, aki nemcsak a közel-keleti helyzet normalizálásáért tett sokat, hanem példul első amerikai politikusként látogatott el Észak-Koreába, hogy közvetítsen a két Korea között.

Albright asszony Maria Jana Korbelová néven született Prágában, és származása nagyban befolyásolta Közép-Európa-politikáját is. Európai gyökerei és munkakapcsolata Zbigniew Brzezinskivel, a lengyel születésű, briliáns korábbi belbiztonsági tanácsadóval determinálták Albright politikáját, és valószínű, hogy Pressman nézeteire is hatással voltak az amerikai külügyminisztérium ezen kimagasló koponyái.

Az új nagykövet a sajtó felé jól mutatkozott be. Mesélt kilenc éves fia Rubik-kocka szenvedélyéről, Twitter-oldalán megmutatva, hogy a srác 30 másodperc alatt kirakja a kockát. Elmondta, hogy évekkel ezelőtt már járt hazánkban és akkor egy magyar családnál lakott. A magyar–amerikai kapcsolatok jelenleg kissé bonyolultak, Pressman szerint komplikáltak, mint a Rubik-kocka, ám kiemelte az USA és Magyarország barátságának fontosságát is. Amerikai liberális lapok, mint a New York Times vagy a Washington Post rendszeresen bírálják a magyar politikát – mostantól David Pressman benyomásai és jelentései fogják megalapozni ezeket az amerikai sajtóhíreket.

Erdélyi Rezső Krisztián, a Nézőpont Intézet Amerika-szakértője ezt mondja az új nagykövetről:

Vezető kép: David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok új budapesti nagykövete az érkezése után tartott sajtótájékoztatón a Liszt Ferenc-repülőtéren 2022. szeptember 2-án. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.