Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Öngyilkos drónok és meghamisított háborús felvételek Ukrajnában

Folytatódnak a dróntámadások, Kijevben 9 orosz öngyilkos drón csapódott be hétfő reggel. Szergej Szurovikin tábornok vezetése alatt láthatóan bekeményített a föderációs hadsereg. Minden itthoni és kárpátaljai magyart mélyen felháborított a turulmadár barbár lefűrészelése.

Ez a szobor 1896 óta hirdeti a magyarság helyét a Kárpát-medencében. Az emlékművet, a 33 méter magas obeliszken álló turulmadarat Berczik Gyula építész tervezte meg. A vörösrézből öntött, ötméteres fesztávolságú madár, mely csőrében kardot tart, Bezerédi Gyula szobrászművész alkotása. A szobor hasonmása a zimonyi emlékművön volt megtalálható egykor. A mű 48 500 kincstári forintba került. A szobor nem az eredeti, hanem annak másolata, amelyet 2008-ban helyeztek vissza a talapzatára. Ukrajnának a magyargyűlölet láthatóan a háborúnál is fontosabb.

Trükköznek az ukránok a háborús hírekkel. Láthatóan egészséges embereket kennek be színházi vérrel, majd bekötözik őket, mintha sérültek lennének. Ugyanezt tették egy páncélozott járművel is. Ráfestették, hogy „Berlinbe”, mivel ez a felirat volt a második világháborús szovjet tankokon. Majd szárazjéggel füstöt generálnak és beállított felvételeket készítenek, mintha a tankot az ukrán hadsereg lőtte volna ki. Az ott lévő nyugati újságírók pedig odaadóan fotózzák a „fake newst”.

A kínai és az amerikai kormányok felszólították állampolgáraikat, hogy hagyják el Ukrajnát. A figyelmeztetést nem indokolták, ám elképzelhető, hogy Peking és Washington DC hírszerzése rendelkezik információkkal a háború kiszélesedéséről.

PestiSracok facebook image

Putyin elnök, Asztanában megtartott beszédében, figyelmeztette a NATO-t, hogyha a szövetség csapatokat küldene Ukrajnába, az globális katasztrófához vezetne. Hogy ez mit takar arra részletesen nem tért ki, ám sok szakértő abban az esetben egy nukleáris háborút sem zár ki.

Elon Musknak havi 20 millió dollárjába kerül, hogy a „Starlinken” keresztül biztosítja Ukrajnának az internetet, ennek ellenére feltették a „halállistára”, az úgynevezett „mirotvorecre”. A hírhedt listán még tizedik évét be sem töltött gyermek neve is szerepel. Hazánkból Bayer Zsolt került fel erre a listára, amelyet ukrán nácik működtetnek. Musk ellen akkor indult a gyűlöletkampány, miután bejelentette, hogy nem képes tovább finanszírozni az ukrán internetet és arra kérte a Pentagont, hogy vállalja át a költségeket. Miután Washington DC ezt elutasította Musk bejelentette, hogy továbbra is állja ezt az összeget. A „Starlink” nagyon fontos az ukrán hadseregnek is a GPS adatszolgáltatás miatt.

Andrij Melnyik Kijev berlini diplomatája hazatért és külügyminiszter-helyettesi posztot kapott Zelenszkijről. Ő volt, aki rendszeresen trágár mód szólt be a német kormánynak. Legutóbb pedig Elon Musknak üzente, hogy húzzon a „halál fütykösére”, amikor Musk béketárgyalásokat szorgalmazott.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.