Pesti Srácok

A zöld légkalapács, és a környezetszennyező aszfalt balladája, avagy a klímavédők legújabb ellenfele: a közút

A zöld légkalapács, és a környezetszennyező aszfalt balladája, avagy a klímavédők legújabb ellenfele: a közút

George Carlin, a világ egyik talán legjobb humoristája (persze csak azok számára, akik nem tudnak magyarul és nem értik Hofit) mondta még a kétezres évek elején, amikor a klímahiszti csak kibontakozóban volt, hogy a Föld nagy lány már, tud magára vigyázni, és talán az emberiséggel is az volt a célja, hogy megalkossuk a műanyagot, hogy aztán elpusztíthasson minket. Erős túlzás, ami talán csak egy humoristától elfogadható, de látva a klímahiszti legújabb úttörőit, elgondolkozunk rajta, hogy a Földanyának talán mégis nagyobb hasznot hajt a műanyag, mint az ő megvédésére felesküdött "zöldek", akik szerint műalkotások tönkretétele vagy az aszfalt feltörése majd megvédi a bolygót. Apropó, mekkora is egy légkalapács karbonlábnyoma?

A szélsőbaloldali klímavédő szervezet, a Letzte Generation (Utolsó Nemzedék) tagjai a ragasztók után ezúttal új eszközhöz nyúltak: légkalapáccsal akarták tönkretenni az utcát a berlini közlekedési minisztérium épülete előtt – írja a Euronews nyomán a Mandiner. Az akciót a rendőrök határozott fellépése akadályozta meg az utolsó pillanatban. A lap hozzátette, hogy a csoport tagjai szerda kora reggel hivatalos útkarbantartónak álcázták magukat, kordonokkal zárták el a berlini utcát, majd légkalapácsokat vettek elő a közlekedési minisztérium épülete előtt, és megpróbálták fúrásokkal megrongálni az utcát, hogy ezzel is közlekedési dugót idézzenek elő. A rendőrség szóvivője szerint az akciót még időben leállították, az útburkolat nem sérült meg. Mint írták, három ember vett részt a tiltakozásban. Amikor a rendőrség megérkezett, az aktivisták éppen azon voltak, hogy a légkalapácsokat áramforrásokhoz csatlakoztassák.

De nehogy azt higgyük, hogy a zöld barátaink nem tudták nyomós indokokkal alátámasztani a meglehetősen elmeháborodott akciót.

PestiSracok facebook image

– írta szokásos zavaros üzenetében a csoport, azt is bejelentve, hogy továbbra is folytatja a „mindennapi élet megzavarását”, hogy az ellenállást a társadalom minden területére elvigyék.

Zseniális, a mindennapi életet fel kell függeszteni, meg kell zavarni, mindent tönkre kell tenni, és akkor majd boldog lesz a bolygó. Mert csak ez a lényeg, és a Föld csak akkor boldog, ha tönkreteszünk többszáz éves műalkotásokat, ha feltörjük az utakat, és ha ez sem elég, akkor már az lenne a legjobb, ha az emberiség kollektív öngyilkosságot követne el, mert akkor majd egy szebb, zöldebb világot hagyunk a... kikre is? Az utánunk civilizációt építő polipokra? De fejtörőnek még ajánljuk kiszámolni, mekkora karbonlábnyoma van a feltört beton javításának (és a légkalapácsnak)? Illetve ha klímahisztizőink álma megvalósulna, és összeomlana a civilizáció, akkor hová posztolnának képeket és videókat arról, hogy ők jóeNberek?

Forrás: Mandiner, Euronews; Fotó: Twitter

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.