Pesti Srácok

Eddig 16 túlélőt emeltek ki a magyar mentőcsapat munkatársai Törökországban (Fotógaléria!)

null

Eddig 16 ember köszönheti az életét a magyar mentőalakulatoknak, hamarosan pedig bővül a mentésben résztvevő magyar kontingens Törökországban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében. A tárcavezető azt írta: "éjszaka és reggel is szívszorító hírek érkeztek Törökországból", a földrengés halálos áldozatainak száma megközelíti az öt és fél ezret, a sérülteké pedig a 35 ezret.

Cikkünket folyamatosan frissítjük!

A kutatási, mentési munkálatok kritikus fázisba érnek, de még mindig van remény arra, hogy túlélőket találnak a romok alatt - mutatott rá. Közölte: már hat magyar kutató-mentő egység dolgozik Hatay tartományban. "Köszönjük és nagyra becsüljük az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Baptista Szeretetszolgálat, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, az Életjel Szolgálat, a Terrorelhárítási Központ és a Református Szeretetszolgálat munkatársainak és önkénteseinek azt az áldozatos munkát, melyet végeztek az elmúlt órákban és napokban" - fogalmazott. Kiemelte: eddig 16 ember köszönheti az életét, a túlélését a magyar mentőalakulatoknak. Kitért rá: szerdán a Budapesti Önkéntes Mentőszervezet egysége is Törökországba érkezett, így délutántól már 156 főből és 28 kutyából áll a mentésben résztvevő magyar kontingens. "Büszkék vagyunk rájuk" - tette hozzá. Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy a Fradi és a Kisvárda utánpótlás focistái jól vannak, csakúgy, mint az a 18 magyar, aki a katasztrófa sújtotta területen tartózkodik.

Már 12 túlélőt, illetve 7 holttestet emelt ki a Hunor mentőszervezet csapata a romok alól Törökországban – tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerda reggel. A Hunor mentőszervezet csapata a dél-kelet-törökországi Antakya városában, Hatay tartomány székhelyén egy összedőlt, húszemeletes, vasbeton szerkezetű társasház romjainál kutat éjjel-nappal, nyolcórás váltásban.

PestiSracok facebook image

A magyarok egész éjszaka dolgoztak a török–szír határ közelében levő városban egy 16 ezer négyzetméteres kárterület három különböző pontján. A megérkezésüket követően, kedden dél körül kezdték meg a munkát, s azóta 12 túlélőt, illetve 7 holttestet emeltek ki a romok alól.

A magyarok tábora, amely gyalog három percre fekszik a kárterülettől, ötszáz négyzetméteren kilenc, egyenként hétszemélyes sátorból áll – közölte Mukics Dániel, hozzátéve: éjjel mínusz 2-3 fokig hűlt a levegő, amely egyrészt csökkenti a túlélés esélyét, másrészt a mentőegységek munkáját is nehezíti.

A HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport és egy sürgősségi ellátást végző egészségügyi csoport – 19 fővel és 7 mentőkutyával – Pavelcze László parancsnok, veszélyhelyzet-kezelési igazgató irányítása mellett kedden, a késő délutáni órákban érkezett meg a szír határ közelében fekvő Antakyaba, ahol felállították bázisukat, és közben azonnal megkezdték a keresést a helyiek által megadott koordináták alapján. Körülbelül kétezer házat kell átnézniük a speciális mentőknek Antakyában, egy szír határ melletti településen, ahol még rengeteg lehet a romok alatt rekedt ember. A baptista csapattal helyszínre érkezett keresőkutyák négyórás váltásokban kezdtek dolgozni - írja a BorsOnline. Magyar idő szerint körülbelül 19 órakor egy fiút emeltek ki a romok alól, akinek ellátása megkezdődött, a kutatás folytatódik.

Nagyon-nagyon büszke vagyok Ilka lányomra, aki keresőkutyájával, Nilával együtt a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány Kutató Mentő Alakulatának tagjaként már úton van Törökországba, hogy segítsék a tegnapi földrengés utáni mentést

Farkas Péter Zsozsó és Kovács Ilka Níla nevû kutyájával, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány kutató-mentõ csapatának tagjai a Liszt Ferenc Budapest Nemzetközi Repülõtéren 2023. február 7-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A Törökországot és Szíriát sújtó földrengéssorozatról és a mentési munkálatokról portálunkon részletes beszámolót teszünk közzé. A legutóbbi értesülések szerint már a 8400-hoz közelít a természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma: a friss adatokból kitűnik, hogy Törökországban eddig 5894, Szíriában pedig 2470 veszítette életét a hétfő hajnali, szokatlanul erőteljes földmozgások következtében, amit még Libanonban, Cipruson és Izraelben is éreztek.

JUHÁSZ Márton; FARKAS Péter; KOVÁCS Ilka; HEGEDÛS Gábor;
JUHÁSZ Márton; FARKAS Péter; KULCSÁR József; KOVÁCS Ilka; HEGEDÛS Gábor;
FARKAS Péter; KULCSÁR József; KOVÁCS Ilka;
JUHÁSZ Márton
FARKAS Péter; KOVÁCS Ilka;
JUHÁSZ Márton; FARKAS Péter; KULCSÁR József; KOVÁCS Ilka; HEGEDÛS Gábor;
JUHÁSZ Márton; FARKAS Péter; KULCSÁR József; KOVÁCS Ilka; HEGEDÛS Gábor;
KOVÁCS Ilka;
JUHÁSZ Márton; FARKAS Péter; KULCSÁR József; KOVÁCS Ilka; HEGEDÛS Gábor;

Több mint 9500-ra emelkedett a törökországi és szíriai halálos áldozatok száma

A török katasztrófavédelmi hatóság 7 108-ra emelte a hétfői földrengés halálos áldozatainak hivatalos számát. A Szíriában hivatalosan regisztrált 2470 halálos áldozattal együtt már 9578-ra emelkedett a halálos áldozatok száma, írja a the Guardian.

A számok várhatóan tovább emelkednek a további mentési munkálatok és ásatások során. A mentőszolgálatokat a rossz időjárás nehezítette.

Kína 4,4 millió dolláros gyorssegélyt ajánl fel a földrengés sújtotta Szíriának

Kína 30 millió jüan (4,4 millió dollár) összegű humanitárius gyorssegélyt nyújt a földrengés sújtotta Szíriának - közölte Mao Ning külügyminisztériumi szóvivő szerdán egy szokásos sajtótájékoztatón. Mao elmondta, hogy a gyorssegélyből 2 millió dollárt készpénzre és sürgősen szükséges segélyszállítmányokra fordítanak, Hozzátette, hogy Kína felgyorsítja a meglévő élelmiszersegély-projekteket, írja a Reuters. A Kína által küldött földrengésmentő csapat szerdán kora reggel érkezett meg a törökországi Adana repülőterére - közölte a CCTV állami televízió.

Menczer Tamás: folyamatosan nő a kimenekített emberek száma

- erről Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára beszélt szerda reggel az M1 aktuális csatornán. Megerősítette, információik szerint továbbra sincs magyar áldozata vagy sérültje a katasztrófának.

Az államtitkár azzal összefüggésben, hogy Magyarország több mentőcsapatot küldött a helyszínre, elmondta: a katasztrófavédelem Hunor mentőcsapata kedd reggel 55 szakemberrel és két kutyával kezdte meg a munkákat. Szintén részt vesz a mentésben kedd dél óta a Baptista Szeretetszolgálat és a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat. Az Életjel mentőcsoport kedd éjjel, a terrorelhárítás egysége szerda hajnalban csatlakozott, és a Református Szeretetszolgálat csapata is úton van a földrengés által a leginkább sújtott térségbe.

- összegzett az államtitkár, aki jelezte: a kimentett emberek számát összesítik, és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ad erről tájékoztatást. Menczer Tamás megjegyezte:

Megerősítette: továbbra sincs információjuk arról, hogy magyar áldozata vagy sérültje lenne a földrengésnek. 18 magyarról tudnak, aki a földrengés sújtotta területen tartózkodik, a nagykövetség velük kapcsolatban áll, mindenki jól van, komoly segítséget nem kértek, csak kisebb technikai közreműködést. Az államtitkár azt kérte, ha valaki tud olyan magyarról, aki a térségben tartózkodott, jelezze a konzuli szolgálat vagy a nagykövetség telefonszámán, a külügyi tárca honlapján mindkettő elérhető.

Szijjártó Péter előző napi szerbiai tárgyalásairól elmondta: a gázellátás szempontjából kulcsfontosságú a Török Áramlat gázvezeték, amely Szerbián keresztül szállítja az orosz gázt Magyarországra. Ez az egyetlen olyan gázvezeték, amely probléma nélkül és százszázalékos kapacitással hozza az orosz gázt Európába. Tavaly ezen keresztül 4,8 milliárd köbméter gáz érkezett, ami az éves magyar fogyasztás közel fele.

A földrengések jelentősen megnövelik Törökország költségvetését

A Törökországban bekövetkezett hatalmas földrengések több milliárd dollárral növelik Ankara költségvetését, és akár két százalékponttal is csökkentik a gazdasági növekedést idén - mondták tisztviselők és közgazdászok, miközben a kormánynak hatalmas újjáépítéssel kell szembenéznie a választások előtt. Közel 10 000 ember halálát erősítették meg Észak-Szíriában és Törökország déli részén a hétfőn bekövetkezett földrengések kapcsán.

Több ezer épület, köztük lakóházak és kórházak, utak, csővezetékek és más infrastruktúra szenvedett súlyos károkat a térségben, ahol mintegy 13,4 millió ember él. Bár a tisztviselők szerint a pusztítás mértéke még nem tisztázott, úgy vélik, hogy az újjáépítés Törökország költségvetését is meg fogja terhelni.

- mondta egy magas rangú tisztviselő a Reutersnek, hozzátéve, hogy az infrastruktúra, a házak és a gyárak gyors újjáépítésére lesz szükség.

Ferenc pápa támogatásra szólít fel a szíriai-törökországi földrengés áldozatai számára

a Reuters jelentése szerint.

Szíria aktiválta az EU-s védelmi mechanizmust

Szíria két nappal a földrengés után aktiválta az uniós polgári védelmi mechanizmust - közölte szerdán Janez Lenarcic, az Európai Bizottság válságkezelési vezetője.

- mondta Lenarcic a Reuters jelentése szerint. Hozzátette, hogy a tagállamokat arra ösztönzik, hogy a kérésnek megfelelően járuljanak hozzá a segítségnyújtáshoz. Az Európai Bizottság 2001 októberében hozta létre az EU polgári védelmi mechanizmusát. Amikor egy vészhelyzet meghaladja egy európai és Európán kívüli ország reagálási képességeit, az adott ország segítséget kérhet a programból.

Szijjártó Péter: eddig 16 ember köszönheti az életét a magyar mentőalakulatoknak

A tárcavezető azt írta: már hat magyar kutató-mentő egység dolgozik Hatay tartományban.

- fogalmazott. Kiemelte: eddig 16 ember köszönheti az életét, a túlélését a magyar mentőalakulatoknak. Kitért rá: szerdán a Budapesti Önkéntes Mentőszervezet egysége is Törökországba érkezett, így délutántól már 156 főből és 28 kutyából áll a mentésben résztvevő magyar kontingens. "Büszkék vagyunk rájuk" - tette hozzá.

Törökországban és Szíriában együttesen 11 200 fölé emelkedett a halálos áldozatok száma

Recep Tayyip Erdogan török elnök bejelentette, hogy a hétfői földrengés halálos áldozatainak száma elérte a 8 754-et. A szíriai 2 470 ismert halálos áldozattal együtt a hivatalos halálos áldozatok száma 11 224-re emelkedett, írja a the Guardian. Az Egészségügyi Világszervezet szerint az áldozatok végső száma akár 20 000-re is emelkedhet. Egy hasonló méretű földrengés 1999-ben legalább 17 000 ember halálát okozta a térségben.

Beszédében a török elnök elismerte, hogy a földrengést követő első órákban problémák merültek fel a sürgősségi intézkedésekkel kapcsolatban, de azt mondta, hogy most az egység ideje jött el, és arra buzdította az embereket, hogy csak a hivatalos információforrásokra figyeljenek. A török rendőrség több embert őrizetbe vett a földrengésről szóló közösségi médiás bejegyzések miatt.

Két túlélőt mentett ki a Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapata kedd este

325366091_1899826250378101_5305780372131057213_n
325031940_876165543632483_8293088272253162778_n másolata
325320100_865961747809407_5750536171671335979_n másolata
325007797_1296368210922948_1761252284042382331_n
325709321_1360625911356201_4624742950689410_n
326049264_1382064925888812_7567097654558759218_n
325151058_1339394783548389_3570078818059588548_n
325116199_668377274973399_2504534480936641192_n
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.