Pesti Srácok

Az új NATO-terv szerint, ha szükséges, 300 ezer katonát is mozgósítanának a szövetség keleti szárnyán

Az új NATO-terv szerint, ha szükséges, 300 ezer katonát is mozgósítanának a szövetség keleti szárnyán

A NATO egyik magas rangú tisztje figyelmeztette az államokat, hogy ne becsüljék alá Oroszországot. Rob Bauer admirális szerint az oroszok le tudják küzdeni a viszontagságos helyzeteket – számolt be a Sky News. Az admirális a katonai szervezet eddigi legjelentősebb átalakítását helyezte kilátásba arra az esetre, ha Moszkva eszkalálná a konfliktust.

– fogalmazott Rob Bauer admirális, a NATO katonai bizottságának főtitkára. Az admirális szerint a NATO tervezési protokolljai jelentős felülvizsgálat előtt állnak, amelyet a jövő héten a vilniusi NATO-csúcstalálkozón fognak megvitatni a szövetség vezetői, köztük Joe Biden amerikai elnök is. A tervek között szerepel, hogy

PestiSracok facebook image

A NATO mint szervezet nem nyújtott közvetlen támogatást Ukrajnának, de hatalmas összegeket költött a határ menti tagállamok, köztük Észtország, Litvánia és Románia tömeges megerősítésére. Az új tervek szerint három zónát hoznának létre: az észak-európai és atlanti térséget, az Alpoktól északra eső zónát, valamint egy dél-európai zónát. Bauer admirális elmondta, hogy a háború kimerítette Oroszország hadseregét, de a haditengerészetét és a légierejét nem.

– tette hozzá. Az admirális kiemelte, hogy továbbra is komoly fenyegetésként tekintenek az oroszokra a tengeri és különösen a légi hadviselés terén. Hozzátette: "az űrben még mindig nagyon-nagyon, nagyon-nagyon erősek, nem is beszélve természetesen a nukleáris eszközökről".

Forrás: Sky News; Fotó: MTI/EPA/Razvan Pasarica

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.