Pesti Srácok

Biden pénzt kér Izrael támogatására, de önálló palesztin államról beszél – Frissülő hírfolyamunk az izraeli–palesztin konfliktusról

null

Szakértők szerint a gázai körülmények veszélyesen megromlottak, a tiszta víz és élelmiszer komoly hiánya miatt palesztinok tízezrei próbálnak elmenekülni a légicsapások és az izraeli szárazföldi offenzíva elől. Körülbelül félmillió ember hagyta el Gáza északi részét dél felé Izrael pénteki evakuálási felszólítását követően – közölte vasárnap az Izraeli Védelmi Erők szóvivője. Ez azt jelenti, hogy a Gáza északi részén lakók mintegy fele hagyta el otthonát, ahol az IDF a területet ellenőrző Hamász elleni háború következő szakaszára készül. A Palesztin Hatóság elnöke, Mahmúd Abbász a Hamász támadását kommentálva kijelentette, hogy a militáns csoport akciói "nem a palesztin népet képviselik".

Palesztin zászlót festettek a nácik áldozatainak emlékművére Saarbrückenben

A rendőrség tájékoztatása szerint vasárnap este egy környékbeli férfi hasonló esetről tett bejelentést: a Saarbrückentől mintegy húsz kilométerre fekvő Neunkirchen városának egyik buszmegállójába is két palesztin zászlót festettek.

A rendőrség mindkét esetben eljárást indított, a saarbrückeni kastély előtti fennsíkon található emlékkő megrongálása ügyének felderítésében pedig az állambiztonsági szolgálat is részt vesz.

PestiSracok facebook image

A német hatóságok egyébként fokozták az ország zsidó intézményeinek biztonságát, amióta a Hamász megtámadta Izraelt.

15 magyar maradt a Gázai övezetben

„Az övezetben tartózkodó 15 magyar állampolgárral a konfliktus kitörése óta napi szinten folyamatos kapcsolatban vagyunk” – közölte a Külügyminisztérium.Paczolay Máté külügyi szóvivő megerősítette az ATV értesülését: magyarok is vannak a Gázai övezetben.

Izrael magyarországi nagykövete: Nem terrortámadás történt, hanem pogrom

A Hamász kilenc nappal ezelőtti támadása vízválasztót jelent Izrael számára – mondta Izrael magyarországi nagykövete az Országgyűlés külügyi bizottságának hétfői ülésén. Jákov Hadasz-Handelszman megköszönte a magyar Országgyűlés támogatását, és kérte a támogatást a nemzetközi színtéren is, hogy Izrael megvédhesse magát, írja az MTI.

Hadasz-Handelszman azt mondta a külügyi bizottság ülésén, hogy október 7-én nem egy terrortámadás történt, hanem egy pogrom, és még a holokauszttúlélők is azt mondják, hogy a holokauszt során sem éltek meg ilyet; a Hamász terroristái embereket kínoztak meg, gyermekeket gyilkoltak meg. Ez teljes pusztítás, barbár cselekedet volt, és a Hamász olyan fenyegetést jelent, mint az ISIS. Hozzátette: a Hamász az ISIS-hoz hasonnlóan nem tesz különbséget a nemzetiségek között. Beszámolója szerint Izraelt meglepetésszerűen érte a támadás.

Szétvert egy palesztin tüntetést a német rendőrség

A német fővárosban, Berlinben a rendőrség vasárnap este az interneten arra kérte az embereket, hogy ne jöjjenek el a Gázában élők számára tervezett "virrasztásra" a városközpontban található Potsdamer Platzon, mondván, hogy ez betiltották, "mert ebben az esetben ez egy helyettesítő. rendezvény egy már betiltott tüntetéshez." Egy későbbi frissítésben a rendőrség bővebben kifejtette a korlátozásokkal kapcsolatos indokait.

- írta a berlini rendőrség a közösségi médiában.

– írták.

https://twitter.com/jitensharma_/status/1713791697547645253

Biden önálló palesztin államról beszélt

Mi vagyunk az Egyesült Államok, a történelem legerősebb nemzete – fogalmazott a CBS országos televízió műsorában Joe Biden, és feltette a kérdést, hogy ha az Egyesült Államok nem tud mindkét háborúra megfelelő választ adni, akkor melyik ország lenne erre képes. Biden a CNN szerint azt is mondta, hogy a Hamászt teljesen „meg kell szüntetni”, de szükség van önálló „Palesztin Hatóságra” is.

– fogalmazott az USA elnöke.

Ugyancsak a CBS csatornán Jake Sullivan, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója vasárnap kijelentette, hogy a következő héten Joe Biden a kongresszushoz fordul kiegészítő költségvetési forrásokért, amelyek lehetővé teszik Ukrajna és Izrael további támogatását a fegyveres konfliktusokban.

Nem lesz tűzszünet Gáza déli részén sem

A Reuters gyorsjelentése szerint Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök irodája közölte, hogy mégsem lesz tűzszünet a Gázai övezet déli részén.

Korábbi a Reuters jelentése szerint egy Egyiptom, az Egyesült Államok és Izrael által köttetett megállapodás lehetővé tenné, hogy ma rövid időre megnyíljon a rafahi átkelő, így a humanitárius segélyek bejuthatnának Gázába, és néhány kettős állampolgárságú palesztin kijuthatna Egyiptomba.

Amerikaiak is vannak a konfliktus áldozatai között

Legkevesebb 30-ra nőtt az Izrael és Hamász közötti háborús összecsapások amerikai halálos áldozatainak száma - jelentette be az amerikai külügyminisztérium vasárnap. A közleményben kiemelték: helyi idő szerint vasárnap este 13 amerikai állampolgárt tartottak számon eltűntként, felkutatásuk folyamatban van.

- olvasható a közleményben. Antony Blinken külügyminiszter vasárnap Egyiptomból Jordániába utazott. Az Al-Arabiya televízió azon kérdésére és megállapítására, hogy Izrael akadályozná a külföldiek Gázai övezetből kimenekítésére irányuló erőfeszítéseket, úgy reagált, a Hamász nem teszi lehetővé a külföldiek távozását, valamint megállapította, Egyiptom készen áll arra, hogy segítsen a külföldieknek átlépni a határon. (MTI)

A Newsweek amerikai hírportál arról számolt be, hogy több muszlim többségű országban bojkottot hirdettek a McDonald’s ellen, amiért annak izraeli leányvállalata több mint négyezer ada ingyen ételt biztosított az izraeli katonák számára, méghozzá a Hamász legalább 1300 életet követelő támadása után.

Menekülő palesztinokat ölhetnek a Hamász katonái

Sajtóhírek szerint a Hamász terrorcsoport akadályozza a civilek evakuációját Gáza északi részéből, és akár a menekülő palesztinokat is megölhetik. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szóvivője, Jonathan Conricus napok óta arra figyelmeztetett, hogy a Hamász megakadályozza, hogy civilek elhagyják Gázát a várható szárazföldi háború előtt.

https://twitter.com/jconricus/status/1713715825234903156?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1713715825234903156%7Ctwgr%5E5717c9fab21e8971257af77c4cc9ae1dbb0f3340%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.breitbart.com%2Fmiddle-east%2F2023%2F10%2F15%2Freports-hamas-kills-palestinian-civilians-trying-to-flee-wont-let-americans-leave%2F

A szóvivő szerint az övezet déli részébe menekülő gázai konvoj ellen még pénteken hajtott végre csapást a Hamász. Legalább 70 ember – többségében gyerekek – vesztette életüket a csapásban, amely egy olyan útvonalon történt, amelyet evakuációs folyosóként tartanak fenn. Conricus szerint a hadsereg az elkövetkező órákban, vagy napokban nyilvánosságra hozza a támadásról szóló bizonyítékokat.

Biden szerint nem kellene megszállni Gázát

Joe Biden amerikai elnök óva intette Izraelt Gáza megszállásától. A CBS „60 Minutes”-nak adott interjújában, amelyet vasárnap sugároztak, Biden azt mondta, „nagy hiba” lenne, ha Izrael elfoglalná Gázát. Később vasárnap Izrael ENSZ-nagykövete, Gilad Erdan azt mondta a CNN-nek, hogy Izraelnek "nem érdeke" Gáza megszállása, de "mindent megtesz" a Hamász felszámolása érdekében.

Újabb hadihajót vezényel Amerika a térségbe

A Pentagon egy második csapásmérő-hordozó csoportot rendelt a Földközi-tenger keleti részére, és a légierő vadászrepülőgépeit küldi a térségbe – közölte szombaton Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter. Vasárnap Jake Sullivan, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója egy szélesebb körű regionális konfliktus veszélyére figyelmeztetett, és a CBS "Face the Nation" című műsorában azt mondta, hogy az Egyesült Államok lépése "nagyon egyértelmű elrettentés üzenete minden olyan államnak vagy szereplőnek, amely megpróbálja kihasználni ezt a helyzetet. helyzet."

Putyin sorra hívja a közel-keleti vezetőket

Öt közel-keleti vezetőt hív fel a nap folyamán Vlagyimir Putyin orosz elnök, mások mellett Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt és Mahmúd Abbász palesztin elnököt is - jelentette ki újságíróknak Jurij Usakov, az orosz államfő tanácsadója.

- mondta Usakov. Közölte, hogy Putyin már beszélt Bassár el-Aszad szíriai és Ebrahim Raiszi iráni elnökkel, a továbbiakban pedig Abdel-Fattah asz-Szíszi egyiptomi államfőt, Mahmúd Abbász palesztin vezetőt és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt fogja felhívni.

A TikTok az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatos videók és élő közvetítések ezreit távolította el platformjáról

A TikTok közösségi felület több mint 500 ezer videót és 8 ezer élő közvetítést távolított el platformjáról a izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban - közölte blogfelületén a TikTok. A vasárnap megjelent közlemény szerint október 7-e óta eltávolítják az olyan tartalmakat, amelyek sértik a közösségi oldal felhasználói irányelveit. Mint írták, a TikTok jelentős anyagi ráfordítással megnövelte az arabul és héberül tudó tartalmi moderátorainak számát, és továbbfejlesztette a nem kívánt tartalmakat automatikusan kiszűrő programját is. Megerősítették továbbá, hogy a TikTok továbbra is együttműködik a tényellenőrző szervezetekkel, amelyek 50 nyelven figyelik és ellenőrzik a platformon megjelenő tartalmakat. Hozzátették: ha nem vezet egyértelmű eredményre az ellenőrzés, akkor "nem hitelesítettnek" minősítik az adott közlést amely megosztható marad, de nem kerül a felhasználóknak személyesen ajánlott hírfolyamba. Ezen kívül az élő közvetítések és bizonyos címkék (hashtag) használatát is megszigorították.

A közösségimédia-cég azután hozta nyilvánosságra döntését, hogy az Európai Unió a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályra (DSA) hivatkozva csütörtökön azon kötelezettségére emlékeztette a vállalatot, hogy akadályoznia kell felületein a jogsértő tartalmak, valamint az álhírek megjelenését. Az EU korábban a többi közösségi platform üzemeltetőihez, így a Metához, az X-hez és a YouTube-hoz is hasonló üzenetet juttatott, el azt állítva, hogy erőszakot és álhíreket bemutató tartalmak árasztják el a közösségi oldalakat. Az EU felhívására a TikTokon kívül eddig a Meta és az X (korábbi Twitter) válaszolt. Thierry Breton belső piacért felelős uniós biztos ezzel kapcsolatban hétfőn Párizsban kijelentette, hogy Brüsszel nem tartja kielégítőnek az X több tízezer fiók eltávolításáról szóló válaszát, ezért mélyebb vizsgálatot indít az Elon Musk tulajdonában álló közösségi platform ellen.

Izraeli állásokat támadott állítása szerint a Hezbollah

A Hezbollah libanoni fegyveres szervezet közölte, hogy öt célpontot - Miszgav Am, Kirbát Al-Manara, Hermon, Risa és Ramija településeket - támadott hétfőn Észak-Izraelben rakétagránátokkal és gépfegyverrel, a támadásnak több sebesültje van. A Hezbollah televíziója, az al-Manar azt jelentette, hogy izraeli drónok hét rakétát lőttek ki dél-libanoni célpontokra, Rmeis településnél. Az Irán támogatta Hezbollah és Izrael között napok óta folynak a kölcsönös támadások. A libanoni fegyveres szervezet azt is közölte hétfőn, hogy megkezdte az izraeli megfigyelőkamerák lerombolását a libanoni határ mentén, miután a libanoni-izraeli határon nőtt a feszültség Hamász és Izrael között október 7-én kitört a háború.

A Hezbollah médiája közzétett egy videót, amelyen orvlövészek az izraeli-libanoni határ öt pontján, közöttük Metula izraeli város közelében elhelyezett megfigyelőkamerákat lövik ki. Izrael és a Hezbollah a 2006 nyarán vívott egyhónapos háború óta ádáz ellenségek. Izrael azonnali komoly fenyegetésnek tekinti a síita fegyveres csoportot, mivel becslése szerint a Hezbollahnak mintegy 150 ezer Izraelre irányuló rakétája van. Haszán Fadlallah Hezbollah-párti parlamenti képviselő vasárnap kijelentette, hogy a mozgalom minden lehetőségre felkészült, de nem árulja el, mi lesz a következő lépés. Mint mondta, a Hezbollah következő lépése "attól függ, mi történik a Gázai övezetben". Catherine Colonna francia külügyminiszter Bejrútba érkezett, ahol libanoni vezetőkkel tárgyal a határ menti feszültségekről.

Nadzsib Mikati libanoni miniszterelnök közölte, kormánya igyekszik csökkenteni a feszültséget a déli határ mentén, hogy elkerülje az ország belerángatását az újabb háborúba. Mint mondta, egy dél-libanoni háború senkinek sem áll az érdekében, és biztosított arról, hogy tárgyalásokat folytat a helyi pártokkal, valamint a nemzetközi vezetőkkel Libanon stabilitásának biztosítása érdekében. Az izraeli hadsereg hétfő reggel elrendelte a libanoni határ mentén fekvő huszonnyolc település evakuálását. A rendelkezés a határtól 2 kilométeres sávban fekvő településeket érinti.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn bejelentette, hogy két, egészségügyi felszerelést tartalmazó szállítmányt küldött Bejrútba a dubaji logisztikai központjából arra az esetre, ha esetleg kiéleződne a helyzet a libanoni-izraeli határ térségében. A segélyszállítmánynak köszönhetően a helyi kórházak 800-1000 sebesült pacienst képesek ellátni. A libanoni-izraeli határon október 8-án mérgesedett el a helyzet, miután a Hezbollah több tucatnyi rakétát lőtt ki a Sebaa-tanyákon lévő katonai létesítmények irányába, a Hamász iszlamista palesztin szervezet előző napi támadásának támogatására. Izrael válaszul nehéztüzérséggel lőtt több dél-libanoni célpontot.

Összeölelkezve találták rá egy Hamász által kivégzett ötfős izraeli családra

Továbbra is szomorú beszámolók látnak napvilágot a Hamász terroristái által Izrael ellen elkövetett példátlan támadásokról. A New York Post nemrég egy pár történetét osztotta meg, akiket három nappal a tervezett eljegyzésük előtt öltek meg. De megismerkedhettek az olvasók egy ötfős család tragédiájával is, akik egymást ölelték, miközben támadóik végeztek velük.

Az 54 éves Aviv Kutzra, feleségére, a 49 éves Livnatra, lányára, a 19 éves Rotemre és fiaikra, a 17 éves Yonatanra és a 17 éves Yiftachra úgy találták rá holtan Kfar Aza-i otthonukban, hogy egymást ölelve feküdtek egy ágyban. A háromgyermekes izraeli család akkor vesztette életét, mikor október 7-én a terroristák lerohanták Izraelt – idézte a lap a Times of Israelt.

– mondta a gyerekek nagynénje, Adi Levy Salama a családról, akik több éves bostoni tartózkodás után tértek vissza Izraelbe.

– nyilatkozta Salama a Times of Israelnek. Livnat, az 50. életévét hamarosan betöltő grafikus a Jom Kipur-i háború idején született, amelyet Izrael hírszerzési kudarca miatt a jelenlegi válsághoz hasonlítanak – tette hozzá a New York Post.

Az EU humanitárius légihidat létesít Gáza megsegítésére

Az Európai Unió fokozza a palesztin népnek nyújtott sürgősségi támogatását, melynek keretében humanitárius légihidat létesít Gáza megsegítésére - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn. A brüsszeli közlemény kiemelte: a Hamász iszlamista terrorszervezet által Izrael ellen október 7-én elkövetett terrortámadás és az azt követő események katasztrofális humanitárius helyzetet okoztak a gázai lakosság számára, az EU ezért növeli a palesztin népnek nyújtott sürgősségi segítséget.

A részleteket ismertetve közölték: az EU humanitárius légihídja több Egyiptomba tartó repülőjáratból áll majd, ezek életmentő felszerelésekből szállítanak utánpótlást a gázai humanitárius szervezeteknek. Az első két légijárat még a hét folyamán indul, és lakhatást biztosító feleszereléseket, gyógyszereket, higiéniai eszközöket és más humanitárius rakományt szállítanak.

- fogalmaztak. Az uniós bizottság közleményében emlékeztetett arra a szombati bejelentésre, mely szerint az EU "azonnali hatállyal" megháromszorozza, azaz 50 millió euróval több mint 75 millió euróra növeli a Gázának nyújtott humanitárius támogatását. Közölték továbbá: az EU 2000 óta nyújt humanitárius támogatást a rászoruló palesztinoknak. Az EU humanitárius segélyeit kizárólag bejegyzett humanitárius szervezeteken keresztül továbbítja és juttatja el a rászorulókhoz. Az EU partnerszervezetei kötelesek betartani a legszigorúbb szabványokat, beleértve a jelentéstételi követelményeket is. Az EU humanitárius segítségnyújtása mindig a humanitárius elvek, pártatlanság, semlegesség, függetlenség és emberség alapján történik.

Vezetőkép: MTI/EPA/Mohamed Szaber