Pesti Srácok

Vörös és fekete – A győzelem hiányát pótolja az ukrán demokráciába vetett hit

Vörös és fekete – A győzelem hiányát pótolja az ukrán demokráciába vetett hit

A szerencsejáték-függők egyik visszatérő problémája, az úgynevezett "nagy hal" effektus. Tudniillik, az a pont, amikor már túl sokat vesztettek, de ott a hit, hogy "most ha kifogják a nagy halat", akkor minden befektetésük megtérül. Elnézve a nyugati sajtó és politikusok orosz-ukrán háborúval kapcsolatos legújabb kijelentéseit, most abban a fázisban vagyunk, amikor a ház és az autó már elúszott a rulett asztalnál, ezért most felteszik az asszonyt és a gyerekeket a black jackre.

Van annak valami diszkrét bája, hogy míg 2023 végéhez közeledve a világsajtó és a nyugati politikusok látszólag elkezdtek lemondani Ukrajnáról, és sorban jelentek meg azok a cikkek és kijelentések, melyekben azt taglalták, hogy ez a háború egyre kevésbé kifizetődő, és Kijev talán mégsem a demokrácia mintája, addig a 2024-es év azzal indult, hogy Ukrajna támogatása újra a "nyugati demokráciák megkerülhetetlen érdeke".

Ennek talán legszebb példája, hogy Emmanuel Macron tavaly még azon volt, hogy talán érdemes elindítani a béketárgyalásokat, idén pedig már katonákat küldene a háborúba. Jó, persze miután a francia elnök kijelentése nemzetközi felháborodást keltett, az elnöki hivatal már meg is magyarázta, hogy Macron nem úgy gondolta, amit mondott, és a francia "intervention" egészen mást jelent, de akkor a jelek szerint a franciák sem értenek franciául, hiszen ők is pontosan így idézték az elnök szavait.

Eközben a Politico már arról cikkezik, hogy a NATO-tagországoknak fel kell készülniük az "orosz agresszióval szemben", az észt külügy pedig kijelentette, hogy ők aztán biztos forrásból tudják, hogy Oroszország a Nyugat megtámadására készül és "mindenre fel kell készülni", de ők már most készen állnak. Igen, a négymilliós Észtország, akik a NATO-kötelezettségük felét sem teljesítik, akiknek a légterét mások (például mi magyarok) védik, mert maguktól nem képesek rá, akiknek a lakossága jelentős része orosz nemzetiségű, ők aztán készen állnak rá, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy nyugdíjasokat utasítanak ki az országból.

PestiSracok facebook image

Tényleg háborúba keveredünk az oroszokkal?

Nos, nem, vagyis ez nem túl valószínű, hiszen Moszkva nem jöhet jól ki egy ilyen háborúból, és bár tudjuk, hogy Putyin őrült, haldoklik és lassan már egy heréje sem marad, még ő sem tenne olyat, ami nem az érdeke. Egyelőre. Tekintve ugyanis, hogy a NATO európai tagországai rajtunk és a törökökön kívül szinte teljes fegyverkészletüket átadták Ukrajnának, az új orosz "Sátán" rakéták pedig egy nukleáris töltettel Hadrianus falán és Stonehengen kívül sok mindent nem hagynának Nagy Britanniából, nem zárható ki, hogy ha az USA kihátrál a szövetségből, akkor az oroszok számára mégsem lenne annyira kockázatos egy ilyen akció.

Az USA esetleges kilépésével el is érkeztünk a narratíva váltás miértjéhez. Donald Trump ugyanis kijelentette, hogy át kell gondolni a NATO jelenlegi rendszerét, és az európai tagoknak nagyobb szerepet kell vállalniuk önmaguk védelmében. Innen nem nehéz levezetni, hogy Európa fenyegetése az orosz agresszióval kinek az érdeke: a Politico cikke szinte tényként közli ugyanis, hogy ha Trump kerül hatalomra, akkor holnaptól Párizsban oroszul kell kérnünk a croiassant-t.

Faites vos jeux

A téteket megtették ugyanis. Az amerikai elnökválasztás pedig eldönti, hogy ki marad az asztalnál. A fenti szerencsejátékos példánál maradva ugyanis az amerikai demokraták, és rajtuk keresztül európai csatlósaik szövetségeseik már túl sokat invesztáltak Ukrajna győzelmébe, és ez a pénz a jelenlegi állás szerint elúszott. Trump többször kijelentette, hogy ő befejezné a háborút. Amerikai milliárdos, járt már Las Vegasban, valószínűleg tudja, mikor kell felállnia az asztaltól.

A demokraták azonban ragaszkodnak a befektetésükhöz, és jelenleg mindent feltettek a piros 11-re, innen visszakozni számukra túl nagy veszteséggel járna, ezért igen, fennáll a veszélye annak, hogy túltolják az újra feléledő háborús uszítást. Sok minden múlik azonban az EU külügyminisztereinek keddi találkozóján, ahol minden valószínűség szerint felmerül majd, hogyan oszlanak meg a tétek.

Forrás: Politico, Reuters; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.