Pesti Srácok

A Politico szerint azért veszíti el Ukrajna a háborút, mert Európa nem küld elég fegyvert

null

Ukrajna természetesen minden ütközetet megnyer, csapatai Vlagyivosztok falai alatt állomásoznak, az oroszok pedig a mosógépcsipekből és krumplihéjból összetákolt drónjaikat maguk előtt terelve menekülnek, ha meglátják a kék-sárga zászlót. Mindeközben a fenti állítással párhuzamosan igaz a haladó sajtóban az is, hogy az orosz hadsereg kíméletlenül fog egész Európán átdübörögni, Ukrajnának pedig minden fegyvert is el kell küldenünk, hogy megállítsa. A Politico most éppen az utóbbi fázisában van a valóág értelmezésének: a lap szerzője arról ír egy terjedelmes publicisztikában, hogy a mindent elsöprő orosz hadsereg megállításának egyetlen módja, ha a hadsereggel és állampolgárokkal még rendelkező országok fegyverkészleteiket az ukránokra bízzák.

„Nemcsak arról van szó, hogy Ukrajna fegyveres erői kifogynak a lőszerből. A segélyküldéssel kapcsolatos nyugati késések azt jelentik, hogy az országnak veszélyesen hiányzik valami, ami még fontosabb, mint a lőszer: a győzelemhez szükséges harci szellem” – írja publicisztikájában a Politico véleményrovatának szerkesztője.

Vagyis nem pusztán a fegyverek, de a német ukrán nép a Vezérébe győzelembe (és felsőbbrendűségbe) vetett megrendíthetetlen ereje nyerheti meg a háborút a szerző szerint. Ez pedig elveszett. Nem a korrupt ukrán vezetésnek, vagy az Ukrajna kirablását módszeresen vezénylő multinacionális cégek által üzemeltetett pénzszivattyú miatt, hanem azon országok miatt, akik eddig fegyvereket küldtek. Valójában tehát az ukránok azt gondolják, hogy azok miatt veszítik el a háborút (amit a hivatalos narratíva szerint egyébként megnyernek), akik eddig támogatták őket.

PestiSracok facebook image

– szembesült a szerző a két éve várható valósággal, majd hozzáteszi: a megfelelő fegyverrendszerek Ukrajnába juttatása, valamint a nyugati politikusok látványosabb rajongása Zelenszkij elnökért már biztosan elegendő lenne a végső szibériai áttöréshez. Ha meg mégsem, akkor az unió megpróbálhat még néhány vasfogú szankcióval az orosz medve húsába harapni. Az első 13 alkalommal is olyan jól sikerült. Ezúttal azonban biztosan váratlanul éri majd őket, ha ugyanazzal próbálkozunk, mint előtte tizenháromszor, hiszen normális ember arra számítana, hogy taktikát váltunk. Hiába, az átideologizált birodalmi logikában simán belefér, hogy az áttörés jönni fog, csak akarni kell.

Fotó: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.