Pesti Srácok

Veszekedés, sírás, mémek és óvatoskodás – így reagált az internet a Hezbollah elleni csipogós robbantásra

Veszekedés, sírás, mémek és óvatoskodás – így reagált az internet a Hezbollah elleni csipogós robbantásra

Tulajdonképpen a fél világ most arról a 3000 csipogóról beszél, ami szerdán robbant fel nagyjából egy időben Libanon Hezbollah ellenőrizte területén és Szíriában. Nekünk magyaroknak különösen fontos most ez a történet, hiszen a felrobbant eszközöket kapcsolatba hozták a magyarországi székhelyű BAC Consultingal, akik a tajvani Gold Apollo megbízásából gyártották őket. Megnyugtató viszont, hogy hazánkat a nyugati sajtó és az internet népe legfeljebb, mint a történetbe belekevert mellékszál emlegeti, miközben mindenki arra vár, hogy kiderüljön a teljes igazság. De persze olyan is volt, aki hisztérikus rohamot kapott a TiKTok-on, ennek következtében pedig újabb Izrael-ellenes hullámokat indítottak el a történtek. Egyesek viszont a csipogót, mit szitokszót/fenyegetést kezdték használni.

A nyugati sajtó igyekezett kivételesen objektíven beszámolni az eseményekről. Az NBC News például “Ki készítette a robbanó személyhívókat? Zavaros globális nyomvonal rajzolódik ki a halálos libanoni robbanások mögött” címmel írt cikket az esetről, amelyben arról írnak, hogy a tajvani székhelyű Gold Apollo engedélyt adott, a magyarországi székhelyű BAC-nak a márka használatára. Megemlítik azt is, hogy a Hezbollah„súlyos elszámolást” említett a robbantásokkal kapcsolatban.

Sebesülttel érkezik mentõautó a bejrúti Amerikai Egyetem kórházához 2024. szeptember 17-én, miután több száz személyhívó robbant fel közel azonos idõben Libanon-szerte és Szíria egyes részein. Legalább nyolc ember életét vesztette és 2750 megsebesült, többen a Hezbollah síita milícia tagjai. MTI/EPA/Vael Hamzeh

Az Times of Israel egy jóval furcsább cikket írt az esetről: a lap kiemeli már a címben is, hogy nem Magyarországon készültek a személyhívók, és a magyar székhelyű cég csak közvetítőként vett részt az üzletben. Mégis, a lap valamiért nagy részletességgel ír arról, hogy hol található Budapesten a BAC Consulting székhely.

PestiSracok facebook image

– írja a lap. Hogy az ügy szempontjából mindez miért fontos, arra még nem találtunk magyarázatot.

A legnagyobb botrányt talán a New York Post váltotta ki, akik “Pittyegés, pittyegés, bumm” címmel hoztak le címlap cikket a nyomtatott újságjukban. Az írás egyébként nem csinál viccet senkinek a halálából, és viszonylag objektíven tárja fel az eseményeket, a cím miatt azonban a spanyol Publicó reagált, és egy cikkben ki is fejtették, hogy mit gondolnak a New York Post cikkéről, amely szerintük elvicceli a történteket.

A Le Monde arra helyezte a hangsúlyt a cikkében, hogy a “Tajvan és Magyarország egyszerre tagadják, hogy közük van a Hezbollah személyhívóinak a gyártásában”.

A New York Times közben amerikai és más névtelen tisztviselőkre hivatkozva arról számolt be, hogy Izrael robbanóanyagot helyezett a tajvani Gold Apollo személyhívó-szállítmányába. A Gold Apollo tagadta a készülékek gyártását, ehelyett budapesti partnerére, a BAC Consulting Kft-re mutogat. A lap arról is ír, hogy a tajvani ügyészség nyomozást indított az ügyben.

Az X-en egyébként rengeteg olyan fotó és bejegyzés kering, amelyek Izraelt bírálják azért, mert gyerekek is meghaltak, megsérültek a támadásban. Az ilyen posztok alatti komment szekcióban heves viták alakultak ki, az Izraelt támogatók általában azt a kérdést teszik fel, hogy ha “csak egy gyerek” volt, akkor mit keresett a Hezbollah-ban.

És az internetes humorgyár is elindult az egyébként egyáltalán nem vicces történettel kapcsolatban. Izraeliek, vagy Izraelt támogatók például tömegével készítenek olyan videókat, amiken a Hezbollah tagok robbanás utáni életét figurázzák ki: például azzal, hogy már nem mertnek semmilyen elektronikai, vagy háztartási eszközhöz hozzáérni, így a reggeli kávé elkészítése is komoly kihívás nekik. Íme egy példa.

Mások másképpen reagáltak, egyes, magukat WOKE-nak tartó liberálisok felháborodott videókat készítettek a TikTok-ra, amikben főleg Izraelt és az erőszakot kritizálják. Kérdés, hogy az ilyen tartalmak mennyire tudnak elindítani egy újabb Izrael-ellenes hullámot a közösségi médiában.

És természetesen a mémek sem maradhatnak el, bármi is történjen a világban, ezek közül csak egyetlen egyet merünk kirakni, a legtöbbjük ugyanis a nyugalom megzavarására alkalmas, illetve éppen ezzel a céllal készült.

Ami még újdonság lehet, hogy egyesek elkezdték szitokszóként, sértegetésként használni a személyhívókat, így tett például az amerikai republikánus képviselő,

Harriet Maxine Hageman, aki egy számára nemszimpatikus újságírótól kérdezte meg, hogy nála van- e a csipogója.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.