Pesti Srácok

Percről-percre

Kamala Harris hazaküldte a stábját, Trump pedig vezet a csatatérállamokban (KÖVESSE VELÜNK A LEGFRISSEBB ESEMÉNYEKET!)

Események

null

Kamala Harris mozgósítja Joe Biden kézfogós barátait, Donald Trump pedig folyamatosan kerüli a golyókat: a világ vezető demokráciája elnököt választ – ha hagyják neki. Ismét kiélezett választások elé néz az Egyesült Államok minden idők – bár ezt gyakran mondjuk, de mégis– egyik legdurvább kampányát követően. Legutóbb Reaganre lőttek rá – aki aztán végigmondta beszédét–, Trump viszont az egész kampányt végigvitte. A legendás elnökhöz hasonló történelmi változást hozna Trump második kormánya, hiszen a mocsár lecsapolásával még mindig adós – ebből a mocsárból pedig most Kamala Középosztálybeli Harris emelkedett ki. A színtér készen áll, a zenészek hangolnak, a PestiSrácok.hu pedig élőben követi az amerikai választások legfrissebb fejleményeit.

Hat billegő államban, de főleg Pennsylvaniaban dőlhet el az amerikai elnökválasztás sorsa

Vágólapra másolva!
18:59
2024. november 05.
Michigan, Wisconsin, Pennsylvania, Észak-Karolina, Georgia, Nevada lesznek a kulcsállamok az idei választásokon. Ez összesen 82 elektori szavazatot jelent. Mivel a billegő államok nélkül egyik fél sincs közel sem a győzelemhez szükséges 270 elektori szavazathoz, ezek lehetnek a legfontosabb államok. Ezek közül a legfrissebb adatok szerint Wisconsin és Michigan elektori szavazatai Kamala Harrist fogják erősíteni, míg az összes többi billegő inkább Trump felé hajlik– kivéve Pennsylvaniát, ahol fej-fej mellett áll a két jelölt. A választási matek pikantériája, hogy Pennsylvania nélkül egyik jelöltnek sincs meg jelen állás szerint a többsége, tehát gyakorlatilag Pennsylvanian fog eldőlni az Egyesült Államok sorsa.

Nem Trump az első elnök, akit ellenségként kezel a sajtó

Vágólapra másolva!
20:06
2024. november 05.
 
Richard Nixon is a sajtót, az elitet és az akadémiai szférát tartotta ellenségének. Örökbecsű gondolatai azóta is érvényesek.

Ezek után ki szavazna Kamala Harrisre?

Vágólapra másolva!
20:34
2024. november 05.
Mint megírtuk, újra fontosak a használhatatlan, szexista, toxikus hetero férfiak – ők dönthetik el Amerika sorsát… megint.

A független média végül függetlenül tudósít: Íme Trump, a(z elítélt) bűnöző

Vágólapra másolva!
20:35
2024. november 05.
Miután a független sajtónak fel sem tűnt, hogy Kamala Harris 107 napja nem állt olyan kamera elé, ami kritikus lehet vele, szerencsére önkritikát gyakoroltak, és úgy tettek, mintha nem várnák epedve a Demokrata alelnök győzelmét. Aztán a választás napján egész napi vezető anyagban \"vádeljárás alá vont bűnözőként\" hivatkoztak Trumpra. Csak hogy a liberálisok által oly\' hőn vágyott 90-10 arányú médiaegyensúly jegyében tevékenykedjenek.

Atomkemény Trump utolsó kampányvideója

Vágólapra másolva!
20:40
2024. november 05.
Ő az egyetlen, aki képes legyőzni a korrupt elitet.

Donald Trump már szavazott

Vágólapra másolva!
20:43
2024. november 05.
 
Donald Trump feleségével együtt szavazott, aki egyébként már évek óta elhagyta. Vagy hogy is van ez?

A komcsik vissza akarják vonni Elon Musk állami szerződéseit, ha Harris nyer

Vágólapra másolva!
20:44
2024. november 05.
Reachel Maddow a választás hajrájában kifejtette, hogy miért és hogyan fogják Elon Musk cégeinek összes szerződését visszavonni csak azért, mert Trumpot támogatja. “Még ha Trump nem is nyer, a Védelmi Minisztériumnak és a NASA-nak új megállapodást kell kötniük az összes rakétára és a több milliárd dolláros szerződésekre, amelyeket Elon Musk cégei kötöttek az amerikai kormánnyal. Az amerikai kormánynak vagy meg kell szüntetnie ezeket a szerződéseket, vagy Elon Musk cégeinek kell megszakítaniuk a kapcsolatot vele. Ez nem fenntartható helyzet nemzetbiztonsági szempontból, különösen most, hogy már tudjuk, amit Elon Muskról tudunk” – mondta el az MSNBC munkatársa a szokásos kommunista tempóhoz igazodva.

Hivatalos: Tiszta lesz a választás, mert szoftverhiba miatt meghosszabbodik a szavazási határidő

Vágólapra másolva!
20:50
2024. november 05.
Szerencsére idén biztosan tiszta lesz a választási folyamat, mert véletlenül sem hibásodik meg túlterheltségtől a szoftver, ami pontosan annyi választóra (kellett volna hogy legyen) van optimalizálva, mint amire számítani lehet. Amint arról a PestiSrácok.hu már korábban beszámolt, valójában csak Pennsylvanián fog múlni az amerikai elnökválasztás végkimenetele, ugyanis mind a biztos kimenetelű, mind a billegő államok leosztása alapján végső soron a keleti parti állam fog dönteni az elnöki szék sorsáról. Véletlenül éppen itt merültek fel problémák a választást lebonyolító szoftverrel. Emiatt az eredeti, keleti parti idő szerinti 8 órai(magyar idő szerint hajnal 2 órai) urnazárás helyett kitolt határidővel adhatják le szavazataikat a választók.

Musk Trumphoz megy bulizni

Vágólapra másolva!
21:19
2024. november 05.
Elon Musk is csatlakozik Donald Trump Mar-a-Lago-i eredményvárójához, hogy közösen izgulják végig a szavazás hajráját. A regnáló elnök, Biden közben a Fehér Házban nézi a tévét felesége és ápolói társaságában.

Egyes államokban csak sokkal később lesz eredmény

Vágólapra másolva!
21:20
2024. november 05.
 
Az Egyesült Államokban a választási eredmények várhatóan csak a hét vége felé válnak véglegessé, mivel számos államban elhúzódhat a szavazatok feldolgozása. Alaszka például, amelynek kis, szétszórt vidéki lakossága van, hagyományosan az utolsók között zárja le a számlálást; itt a levélszavazatok és az előzetes szavazatok csak a választás után egy héttel kerülnek teljes összesítésre. Arizonában a szavazatok leadása után megkezdhetik a levélszavazatok feldolgozását, de tényleges számlálás csak a szavazás lezárása után kezdődhet. Kalifornia szintén késhet, mivel az állam többsége levélben adja le voksát, és akár 30 napot is biztosítanak a szavazatok feldolgozására, beleértve a szignatúra-ellenőrzést. Nevadában a levélszavazatokat a választás napján történő postabélyegzés esetén akár négy nappal később is elfogadják, míg Pennsylvaniában csak a választás napján kezdhetik a számlálást, így itt is hosszabb időre lehet szükség. Georgiában a 2021-es választási törvények próbálják gyorsítani a számlálást, és a legtöbb szavazatot az első napon tervezik közölni. Az államban rekordot döntött az előzetes szavazás, ami hozzájárulhat a gyorsabb eredményközléshez. Mindezen tényezők miatt, különösen a kulcsfontosságú csatatérállamokban, valószínű, hogy a választás végeredménye csak a következő napokban lesz egyértelmű. Fotó: MTI/EPA/Gamal Diab

Trump eredményváróján kiváló a hangulat

Vágólapra másolva!
21:52
2024. november 05.
Golf és tánc még nincs, de partyhangulat van.

Kamala Harris képtelen nem hibázni

Vágólapra másolva!
22:09
2024. november 05.
Most éppen előadta, hogy egy választóval beszélget, de a performance végén megmutatta a telefonját, ahol az látható, hogy a saját fülét filmezte csak.

Elon Musk Trump birtokán várja a választás eredményét

Vágólapra másolva!
22:21
2024. november 05.
 
Elon Musk elindult, hogy Trumppal együtt várja a választás eredményét. A New York Times értesülései szerint Trump több rendezvényt tart Mar-a-Lago-i birtokán: egy szűkebb vacsorát szervez azoknak az adományozóknak, akik segítették a kampányát, valamint egy nagyobb eseményt is tart, ahol a támogatóihoz szól. Musk, aki aktívan támogatta Trumpot, megalapította az America PAC nevű, Trump-párti szuper PAC-et, amely a választást megelőző napokban egy kampányt is indított: petíciót hirdettek a szólásszabadság és a fegyvertartási jogok mellett, és a jelentkezők között egymillió dolláros nyereményeket ajánlottak fel a választói kulcsállamokban regisztrált szavazóknak. Fotó: MTI/EPA/Sarah Yenesel

Ha minden jól alakul...

Vágólapra másolva!
22:21
2024. november 05.
... akkor megint ezt nézhetjük napokig.

Mi már tudjuk, mi lesz a választás eredménye! (Videó)

Vágólapra másolva!
22:26
2024. november 05.
A fű zöld, az ég kék, a baloldal csal, a PS megjósolja a választási eredményt. Miért vannak ingadozó államok? Ki nyer? Mi megmondjuk!

Elon Musk Texasban ikszelt

Vágólapra másolva!
22:33
2024. november 05.
 
Lassan a nagyágyúk mind leadják a szavazatukat, Musk Texasban voksolt, láthatóan családi körben.

Trump újabb aranykort ígér

Vágólapra másolva!
22:40
2024. november 05.
Kérdés, hogy az amerikai társadalom woke ága mennyire lesz erős az önfeladásban.

CNN aggódik Kamala miatt

Vágólapra másolva!
22:56
2024. november 05.
Úgy érzik, nem volt elég ideje bemutatkozni az amerikai népnek, nem volt elég ideje megcsillogtatni rendkívüli képességeit.

Az utolsó pillanatok

Vágólapra másolva!
22:57
2024. november 05.
Donald Trump ütős kampányvideóval hangol a végső megmérettetésre.

Továbbra sem tudunk semmit, de azt magabiztosan állítjuk!

Vágólapra másolva!
23:36
2024. november 05.
Ha Ön is szeretne olyan jól értesült lenni, mint mi, de épp annyi jósgömbbel rendelkezik, mint az átlag amerikai szavazó, akkkor érdemes velünk tartania, mert legalább annyira magabiztos és pontos előrejelzést adunk az amerikai elnökválasztásról, mint Rácz András az ukrajnai háborúról.

Harris szavazói a demokrácia állapotán derpegnek, Trump szavazóit a gazdaság érdekli

Vágólapra másolva!
23:41
2024. november 05.
A szavazókat az amerikai CBS kérdezgette. A válaszokból az derül ki, hogy Harris szavazói szeretnek álproblémákon rágódni. 10 válaszolóból hatan a demokrácia állapota miatt rettegnek, a maradék pedig a reprodukciós jogoknak nevezett csecsemőgyilkosságok miatt aggodalmaskodik. A gazdaság állapota csak minden tizedik demokrata szavazót érdekli. Trump szavazói ezzel szemben a gazdaságot és a migrációt tartják fajsúlyos kérdésnek.

Obama nyugalomra és türelemre int

Vágólapra másolva!
00:52
2024. november 06.
A volt elnök arra emlékezteti a követőit, hogy 2020-ban is több napba telt, mire megtudták a végeredményt, így érdemes türelemmel várni. Egyúttal azt is elmagyarázta, hogy országszerte több ezren dolgoznak a választás lebonyolításán, és a legfontosabb, hogy ne osszon meg senki ellenőrizetlen híreket.

Kijöttek az első exitpoll eredmények

Vágólapra másolva!
01:16
2024. november 06.
Indianát és Kentuckyt elvitte Trump, Vermont pedig Harrisre szavazott. Az adatok arra is kitérnek, hogy a feketék között minimálisan visszaesett Harris támogatottsága Bidenéhez képest, a független szavazók többségét pedig ezúttal a republikánusok vitték el.

Elon Musk Trump birtokán várja a választás eredményét

Vágólapra másolva!
01:42
2024. november 06.
 
Elon Musk elindult, hogy Trumppal együtt várja a választás eredményét. A New York Times értesülései szerint Trump több rendezvényt tart Mar-a-Lago-i birtokán: egy szűkebb vacsorát szervez azoknak az adományozóknak, akik segítették a kampányát, valamint egy nagyobb eseményt is tart, ahol a támogatóihoz szól. Musk, aki aktívan támogatta Trumpot, megalapította az America PAC nevű, Trump-párti szuper PAC-et, amely a választást megelőző napokban egy kampányt is indított: petíciót hirdettek a szólásszabadság és a fegyvertartási jogok mellett, és a jelentkezők között egymillió dolláros nyereményeket ajánlottak fel a választói kulcsállamokban regisztrált szavazóknak. Fotó: MTI/EPA/Sarah Yenesel

Megvannak az első részeredmények

Vágólapra másolva!
01:43
2024. november 06.
 
Az eddigi, viszonylag kis feldolgozottságon alapuló előrejelzések szerint Donald Trumpnak 19 elektori szavazatot jósolnak jelen állás szerint, Kamala Harrisnek pedig hármat. Mint a BBC írta, Donald Trump várhatóan győzni fog Indianában (11 elektor) és Kentuckyban (8 elektor) is. Fotó: MTI/EPA/Keystone/Salvatore Di Nolfi

Egyre pirosabb a térkép

Vágólapra másolva!
06:27
2024. november 06.
 
A csatatérállamokban szinte mindenhol Trump vezet, néhányat már be is húzott.

Próbálkoznak a zombihadsereggel a demokraták?

Vágólapra másolva!
06:38
2024. november 06.
Trump már ideges, Philadelphiában csalásról beszélt.

Trumpé a szenátus, Harris meg egyre nagyobb bajban van

Vágólapra másolva!
06:44
2024. november 06.
A republikánusok megszerezték a szenátus irányítását Deb Fischer hivatalban lévő nebraskai újraválasztásával. Ráadásul Trump Trump több csatatérállamban is vezet, többek között a választás szempontjából két legfontosabb államban, Georgiában és Pennsylvaniában is.

Georgiát is behúzta Donald Trump

Vágólapra másolva!
06:52
2024. november 06.
 
Georgiát is behúzta Donald Trump és a republikánusok. Ez újabb 16 elektori szavazatot jelent a volt elnöknek – jelentette a Sky News. Georgia amúgy mindig is viszonylg republikánus volt, Joe Biden megnyerte az államot megnyerte 2020-ban, de csak kis különbséggel. A Demokrata Párt abban reménykedett, hogy Kamala Harris megtartja az államot. De mégsem

Nevada első eredményei Trump fölényt mutatnak

Vágólapra másolva!
07:04
2024. november 06.
 
Nevadát is csatatérállamnak tekintik, ehhez képest 75 százalékos feldolgozottságnál több mint 3 százalékkel vezet Trump.

Georgiát is behúzta Donald Trump

Vágólapra másolva!
07:19
2024. november 06.
 
Georgiát is behúzta Donald Trump és a republikánusok. Ez újabb 16 elektori szavazatot jelent a volt elnöknek – jelentette a Sky News. Georgia amúgy mindig is viszonylg republikánus volt, Joe Biden megnyerte az államot megnyerte 2020-ban, de csak kis különbséggel. A Demokrata Párt abban reménykedett, hogy Kamala Harris megtartja az államot. De mégsem

Kamal Harris hazaküldte a stábját, mert Trump nagyon vezet

Vágólapra másolva!
07:21
2024. november 06.
A Kamala Harris kampánycsapata arra kérte a munkatársait, hogy nyugodtan menjenek haza, mert Trump durván vezet a csatatérállamokban. A média egyelőre nem hirdeti ki Trump győzelmét, miközben Harris stábja további szavazatok felkutatásán dolgozik. A Harris-kampány által kiküldött közlemény hangsúlyozza, hogy szoros versenyre számítottak, és a csapat kemény munkájának köszönhetően magas volt a részvétel a csatatérállamokban, ami éppen megfelel az előzetes elvárásoknak.

Pennsylvania is piros

Vágólapra másolva!
07:26
2024. november 06.
Donald Trump és a republikánusok behúzták Pennsylvaniát, a legfontosabb csatatérállamot. Aki elviszi ezt az államot, általában meg is nyeri a választást.

A kanadai baloldali média szerint már meg is szűnt az amerikai demokrácia

Vágólapra másolva!
07:44
2024. november 06.
\"A Trump által követett propaganda- és kommunikációs módszerek egyáltalán nem újak vagy meglepőek. Ezek egy az egyben megfelelnek a történelem során használt autokratikus vezetési módszereknek, akár Hitler, akár más diktatórikus vezetők technikáit idézve\" - hangzik el a kandai CBC News eredményváró műsorában. Trump egyik ügyesen alkalmazott stratégiája, hogy az emberek jelentős részét meggyőzi arról, hogy a rendszer „meg van bundázva”, és szándékosan aláássa a közbizalmat az állami intézmények és a szabad sajtó iránt. Ez egy olyan módszer, amelyet számos alkalommal láthattunk már, és amely súlyos következményekkel járt a társadalomra nézve. Egyszerűen fogalmazva: ha egy elég nagy hazugságot sokszor ismételnek, az emberek elkezdik elhinni – egészítették ki a hisztériát. Hisz tudjuk: ha nem ők nyernek akkor nincs demokrácia.

Donald Trump nemsokára beszédet tart

Vágólapra másolva!
07:53
2024. november 06.
 
Sorra nyeri meg az államokat Trump, legutóbb Wisconsin vált pirossá. Ezzel eddig Virginián kívül minden csatatérállamot viszonylag simán elvittek a republikánusok.

Harris nem fog beszédet mondani az eredményváróján

Vágólapra másolva!
07:57
2024. november 06.
 
A Politico jelentése szerint nemrég még tele volt a Howard University épülete, ahol a demokrata elnökjelölt, Kamala Harris eredményváró rendezvényét tartották. Azonban Harris kampánycsapata nemrég bejelentette, hogy Harris nem fog beszédet mondani, sőt, a rendezvényen sem vesz részt. A hír hallatán az ott várakozó támogatók jelentős része elindult hazafelé. Fotó: MTI/EPA/David Muse

Trump főhadiszállásán már ünnepelnek

Vágólapra másolva!
08:06
2024. november 06.
A FOX megnevezte Donald Trumpot mint az Amerikai Egyesült Államok 47. elnökét. Trump támogatói meglehetősen lelkesen fogadták a bejelentést.

Telex úgy megfejtette, hogy mi csak kapkodjuk a fejünket

Vágólapra másolva!
08:11
2024. november 06.
 
A Telex című pixelhalmaz megfejtette, hogy Kamala nem volt elég antiszemita az arab szavazóknak, akik ezért átpártoltak a Zöld párthoz és leszavaztak az amúgy reformzsidó Jill Steinre. Hosszú volt az este mindenkinek...

Trump megcsinálta a lehetetlent

Vágólapra másolva!
08:20
2024. november 06.
Republikánus jelölt 20 éve nem nyert az országos voksok tekintetében. Trump a jelen állás szerint országosan 5 millióval több szavazatot szerzett Kamalánál. Elemzői konszenzus szerint erre semmi esélye nem volt, de Trump nem hallgatott a bukikra.

Közben az antifa megint népköztársaságot próbált alapítani

Vágólapra másolva!
08:24
2024. november 06.
Kamala Harris támogatói nem képesek elfogadni a valóságot, inkább megpróbálták ismét kikiáltani a Seattle-i Anarchoszindikalista Köztársaságot, de a rendőrök nem engedték nekik.

Trump jobban megverheti Harrist, mint Clintont

Vágólapra másolva!
08:43
2024. november 06.
 
Három billegő állam maradt eldöntetlen, Nevadában, Arizonában és Michiganben nem hirdethetnek még győztest. Jelenlegi állás szerint azonban mindhárom államban stabil fölénnyel vezet Trump, így nagyon úgy tűnik, a 300-at is meghaladhatja a rá szavazó elektorok száma, akár 309 is lehet, ami meghaladja a 2016-os eredményeit is.

Gyurcsány szomorú

Vágólapra másolva!
08:55
2024. november 06.
Feri nem örül Trump győzelmének. Szerinte pocsékabb hely lesz a világ, de ezt is túléljük.

Az FT így ábrázolta Trump útját a győzelemig

Vágólapra másolva!
08:59
2024. november 06.
Látványos grafikán mutatják be az elektori helyek eldőlését.

Trump kivitte a szemetet

Vágólapra másolva!
09:09
2024. november 06.
Ilyenkor jelezni kell, hogy a felvétel nem valódi, mert a végén feleslegesen költik a lassan munkanélküli Pressman pénzét a magyarországi tényellenőrök.

Az amerikaiak nem hittek el, hogy Kamala okos

Vágólapra másolva!
10:07
2024. november 06.
A mainstream média mindent megtett, hogy Kamala Harrist egy okos, erős nőnek állítsa be, de ez ugyanolyan impossible mission volt, mint Kunhalmi Ágnesnek a köztévé ajtaja. Harris sajnos mindközönségesen hülye.

Magyar Péter egyből átállt

Vágólapra másolva!
10:22
2024. november 06.
 
Bukarest-emlékdíjas produkciót mutatott be Pressman várható távozásával az ellenzék vezető erejévé váló szelfibajnok. Orbán szövetségesével, a gonosz és populista Trumppal akar már együtt dolgozni, nyilván egészalakos fotót is küldött magáról a biztonság kedvéért.

Izraelben koccintottak Trump győzelmére

Vágólapra másolva!
10:49
2024. november 06.
A 14-es csatornán kitöltöttek kávéspohárba némi italt, hogy koccinthassanak a 47. amerikai elnök egészségére. Még egy kis só a demokrata antiszemiták sebébe.

JD Vance megmondja a frankót az amerikai külpolitikáról

Vágólapra másolva!
10:58
2024. november 06.
A leendő amerikai alelnök elmagyarázza, mi a különbség amerikai rossz külpolitikája és a kínaiak jó külpolitikája között. Míg az USA kioktat másokat és moralizál, addig Kína befektet és hidakat épít. Nekik is ezt kellene tenni, nem ostobaságokat követelni.

Trump két állam kivételével mindenhol javított

Vágólapra másolva!
11:08
2024. november 06.
Trump Utah és Washington kivételével minden államban javított a 2020-as eredményein, így jutott el odáig, hogy az (amúgy lényegtelen) országos szavazást is hozta, nem csak az elektorokat nyerte el.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.