Azok a fránya tények, avagy az orosz-ukrán véralgebra
Vannak akik összeadják az orosz és az ukrán hivatalos hadijelentések alapján a másik félre vonatkozó veszteségadatokat, és elhiszik azokat. Ezek a számok úgy viszonyulnak a valósághoz, mint a szovjet partizánfilmek német halálozási számai a valós német veszteségadatokhoz.
A bohó nyolcvanas években egyszer egy gimis osztálytársammal kiszámoltuk, hogy az aktuális partizánfilm halálozásai alapján a német hadsereg csak 1943-ban kétszer halt ki. Akkor volt a partizánfilmek utója, garantálom, hogy a Rambo akárhány a fasorban sem volt a valaha készült legvéresebb film versenyében, az csak rohadt imperialista hazugság, hogy a kapitalisták legalább ebben nyertek.
Ez az egész persze egyáltalán nem vicces, csak az a baj, hogy nemcsak az átlagember, hanem a nyugati politikusok is a Nagy Durranás szellemi szintjén érintkeznek a halott, megnyomorított frontkatonákra vonatkozó számokkal.
És persze több orosz halottat kell kimutatni, mint ukránt. És az ukrán mind ukrán, nem kisebbségi, ahogy az orosz halott is mind orosz és nem kisebbségi. Mert milyen szar lenne úgy háborús uszítani, hogy nem is a két államalkotó nemzet fiai hallnak meg a fronton, hanem ezrével olyanok is, akiknek semmi köze sincs az orosz birodalomhoz, meg a hagymázas ukrán "nemzetépítéshez".
Nagyon fontos a háborús uszítok, a véralgebra kiélvezőinek a lelki egyensúlya, nem szabad őket a valóság kényelmetlenségeivel szembesíteni.
Például egyesek teljesen komolyan gondolják, hogy az oroszok napi 1500 (ezerötszáz) halottat és sebesültet veszítenek. Ha igazak azok a számok, miszerint közel 600 000 (hatszázezer) orosz van a fronton, akkor ez azt jelenti, hogy évente egyszer a teljes orosz haderő lecserélődik, maximum azok a sebesültek maradnak szerencsétlenségükre életben, akiket a gyógyulásuk után újra bevetnek.
Állítólag Hitler a háború előrehaladtával teljesen elvesztette a frontkatonák szenvedése iránti valós érdeklődését, pedig egykori első világháborús frontkatonaként a háború elején még hivatkozott erre a beszédeiben és a parancsaiban. A mai nyugati vezetőknek ez az érdeklődés már a háború elején sem volt meg. Az orosz politikai és katonai vezetés távolságtartását még csak értjük, hiszen ott ez a szokás, de a nyugati szövetségeseink érzéketlenségén sem lenne szabad meglepődnünk igazából. Az empatikus nőkkel telepakolt brüsszeli vezetéstől különösen szép ez a viselkedés, nem arról volt szó, hogy a nők sokkal kevésbé lesznek agresszívebbek a politikában és egyből jobb hely lesz a világ, ha ők is odaférnek a húsosfazékhoz?
Tehát az egyetlen biztos tény, amit tudunk az orosz-ukrán háborúról, hogy éppen folyik. Habár amilyen korrupt a két ország katonai vezetése és tisztikara, lehet, hogy csak elbábozzák ezt az egész háborút és az állítólagos hősi halottak közösen nyaralnak Szocsiban és közösen árulják a hadianyagot a Közel-Keleten. Az tuti, hogy ezt sem tudnánk meg a nyugati hadtudományi elemzőközpontoktól, meg a nyugati liberális sajtóból soha.
Szóval nem tudok én semmit, de azt azért hadd ne vegyem már komolyan, hogy a két ország politikai, társadalmi, demográfiai, gazdasági viszonyai lehetővé teszik, hogy évente eltűnjön egyenként félmillió katonájuk a semmibe. Azért ennyi egyébként, mert a pártízezres szám nem ütne eléggé a nyugati sajtóban. Ursulának és a barinőinek, meg a többi libsi féregnek ugyanis pár ezer halott férfi nem ad ki egy komoly háborút.
Vezető kép: Az ukrán elnöki sajtószolgálat felvételén Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (j) lerója kegyeletét az elesett ukrán katonák emlékhelyénél a fegyveres erők napja alkalmából Kijevben 2024. december 6-án. MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat
