Pesti Srácok

Bíróság előtt a magdeburgi gázoló

Bíróság előtt a magdeburgi gázoló

Kibérelt egy 340 lóerős BMW-t, hogy azzal gyilkoljon. Hat ember vesztette életét és 390 sebesült meg a magdeburgi merénylet során.

Taleb al-Abdulmohsen az 51 éves pszichiáter 2024 december 20-án kibérelt egy 340 lóerős BMW típusú gépkocsit és végighajtott vele a magdeburgi karácsonyi vásáron. A merényletben öt nő és egy kilenc éves kisfiú vesztette életét és 309 látogató szenvedett sérülést, köztük többen maradandót. 

Hat embert halt meg a gázolásás merénylet során
A Magdeburgi vásár területe a merénylet után

Terrorista vagy elmebeteg a merénylet elkövetője?

Az ügyészség aljas és rosszindulatú, alantas indítékokból fakadó cselekményként írja le a támadást. A vádlott elsősorban „vélt neheztelésből és frusztrációból” cselekedett egy bírósági ügy kimenetele, valamint saját büntetőfeljelentéseinek sikertelensége miatt – mondta Matthias Böttcher főügyész. Taleb A. önkényesen keresett áldozatokat, hogy felhívja a figyelmet arra, amit igazságtalanságnak érzékelt – tette hozzá Böttcher. 

A szaúdi orvos több politikusnak is írt vélt sérelmeiről a német társadalommal kapcsolatban és fel is jelentette őket az ügyészségen. Leveliből kiderült, hogy komoly mentális zavarai vannak. A hétfői első tárgyalási napon is teljesen összefüggéstelen dolgokat mondott a német politikáról és csak annyit hozott fel védekezésül, hogy magányos és frusztrált volt a merényletet megelőző időben. Nem tudni, hogy ez egyfajta védekezés-e, hogy börtön helyett pszichiátriára kerüljön, mivel életfogytiglani börtönbüntetés várna rá. Ami Németországban 25 év letöltendő börtönt jelent. 

Öt millió euróba kerül a tárgyalóterem az adófizetőknek

A tárgyalást egy külön erre a célra felépített magas biztonságú, golyóálló üvegekkel ellátott „tárgyalóbarakban” tartják, amely ötmillió eurójába került az adófizetőknek. A vádlott is egy golyóálló üveg mögött foglal helyett mivel tartanak a hozzátartozók vagy a sérültek bosszújától. Volt egy eset Németországban, ahol egy pedofil által meggyilkolt kislány édesanyja maga végzett az elkövetővel a tárgyalóteremben. Azóta a kiemelt ügyeket nagyon komoly védelemmel kezelik. 

Kicsi volt a Merkel-Lego nem nyithatott meg a vásár

A hétvégén meg kellett volna nyitnia a magdeburgi karácsonyi vásárnak, ám ezt a hatóságok nem engedélyezték, mivel nem találták megfelelőnek a gázolásos merényletek elleni védelmet. Erre a célra 7,5 tonnás betontömböket gyártanak (Merkel-Lego) és ezeket úgy kell elhelyezni, hogy gépkocsival ne lehessen behajtani a vásárra. Most már a mentőautónak is bent kell állomásoznia a vásár területé, mivel a magdeburgi merénylő is pont a mentőknek nyitva hagyott rést használta ki a betonelemek között. Egész Nyugat-Európában nagyon komoly készültség van az adventi-karácsonyi időszakban. Berlinben 2 hete fogtak el egy szír férfit, aki öngyilkos merényletre készült az egyik karácsonyi vásáron. Az elfogása pillanatában éppen felderítést végzett. 

 

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?