Visszatért a jobboldali média élvonalába Liszkay Gábor – derül ki a KESMA közleményéből, amelyet a Médiapiac ismertetett. A Hír TV-t, a Magyar Nemzetet, az Origo.hu-t, a megyei napilapokat és számos más médiaterméket kiadó Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány ugyanis arról számolt be, hogy a korábbi kuratóriumuk mandátuma augusztus 31-én lejárt. “Az alapítói jogok gyakorlója, megköszönve az elmúlt időszak eredményes kurátori munkáját, szeptember 1-i hatállyal kinevezte a következő ciklus kuratóriumi tagjait, amelynek elnöke Liszkay Gábor, tagjai Szánthó Miklós és Hegedűs Zoltán lettek.”
Az eddigi kuratóriumban az Alapjogokért Központ irányításával és az emlékezetes CPAC Hungary megszervezésével is jeleskedő Szánthó Miklós töltötte be az elnöki posztot. Hegedűs Zoltánról pedig, mint a Tranzit főszervezőjéről olvashattak a PestiSrácok.hu hasábjain, de a rendszerváltásról szóló beszélgetésekben és a polgári underground lapja, azaz az Utolsó Figyelmeztetés (UFI) című újság egykori főszerkesztőjeként is találkozhatott vele a közönség.
Liszkay Gábor az 1990-es évek eleje óta meghatározó szereplője a konzervatív sajtónak, aki az emlékezetes 2015-ös G-nap idején, a Hír TV, a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió vezetőjeként arról vált közismertté, hogy nem vállalta a szembefordulást a nemzeti média addigi szellemiségével és az elvárt 180 fokos fordulat helyett – a munkatársak javával – távozott posztjáról. Ezt követően a konzervatív média újjászervezésével foglalkozott, ám 2020 tavaszán – sokak számára váratlanul – távozott a KESMA legnagyobb alkotóelemét adó Mediaworks Hungary Zrt. éléről. Akkor a PestiSrácok.hu-n “Véget ért egy korszak” címmel kommentáltuk a fejleményeket. Liszkay személye Lentulai Krisztián és Huth Gergely közelmúltbeli rádióbeszélgetésén is szóba került.
A vezető képen Liszkay Gábor éppen visszafoglalja a Hír TV-t az addigi Jobbik-közeli menedzsmenttől, 2018. augusztus elsején. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS