Rasovszky Kristóf aranyérmet szerzett a nyíltvízi úszók öt kilométeres versenyében a Koreai Köztársaságban zajló világbajnokság szombati napján. A szám Európa-bajnoka 53:22.1 perces idővel diadalmaskodott, míg Székelyi Dániel 53:34.4-gyel a hatodik lett.
A huszonkét éves Rasovszky történelmi sikert aratott, ugyanis ezzel megszerezte a szakág első magyar világbajnoki aranyát. Ezt megelőzően 1994-ben Rómában Kovács Rita huszonöt kilométeren ezüstöt szerzett, 2015-ben Kazanyban Olasz Anna is ezen a távon állhatott fel a dobogó második fokára, míg Gercsák Csaba 2011-ben Sanghajban lett harmadik ugyancsak a leghosszabb távú versenyszámban. A világbajnokság fő helyszínétől, Kvangdzsutól százharminc kilométerre, bő másfél órás útra lévő Joszuban szemerkélő eső és húsz Celsius-fokos hőmérséklet fogadta a versenyzőket. Rasovszkyt a hatvan fős mezőnyből a kilencedik, Székelyit pedig a tizenkilencedik helyen szólították.
Rasovszky – aki két éve Balatonfüreden hetedik volt ebben a számban – egyből az élmezőnyben indult el, és az első ellenőrző pontnál holtversenyben haladt az élen egy orosszal. Az első kör végén, 1,7 kilométer úszás után a magyar vezetett, ahogy a táv felénél is, igaz, rendkívül szorosan tapadtak rá az üldözők. A második kör végén a Balatonfüreden a francia csapattal aranyérmes Logan Fontaine vezette a mezőnyt; Rasovszky és egy tízfős boly szorosan mögötte haladt. Hétszáz méterrel a cél előtt Rasovszky ritmust váltott és négy másodpercre ellépett a mezőnytől, eközben pedig az addig a bolyban úszó Székelyi a második helyre jött fel. Előbbi iramát nem tudták tartani a többiek és könnyű győzelmet aratott, míg a huszonnégy éves Székelyi hatodiknak ért célba.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS