Pesti Srácok

Volner János a Pesti Riporterben: Nyugaton nem néztek szembe a kommunizmussal, ezért lehet ma miniszterelnök-jelölt Dobrev Klára (Videó!)

Kemény szavakkal illette egykori párttársát a Volner Párt elnöke a Pesti Riporter tegnapi adásában. Volner János szerint Jakab Péterre osztotta Gyurcsány Ferenc az Országgyűlés „sudribunkó” szerepét, amit látszólag remekül hoz a párt elnöke. Dobrev Klára miniszterelnök-jelöltségéről pedig úgy vélekedett: a Nyugat liberális akaratának végrehajtója azért lehet egy posztkommunista pártvezér Magyarországon, mert Nyugaton nem néztek szembe a kommunizmus örökségével, ezért teljesen szalonképesnek tartják azt a diktatórikus rendszert, ahonnan ezek az emberek jönnek. A műsorban szó volt továbbá a fertőzöttek számának csökkenéséről, amelynek okáról egy rezidens orvos számolt be saját tapasztalatait is megosztva, de a tegnap elkezdődött érettségik is terítéken voltak, amelynek körülményeire mind a pedagógusok, mind a diákok fel voltak készülve.

Nem volt nagy meglepetés, hogy a Demokratikus Koalíció Gyurcsány Ferenc feleségét, Dobrev Klárát indítja a párt miniszterelnök-jelöltjének. A Jobbikból kivált politikust, a Volner Párt alapítóját, Volner Jánost sem lepte meg ez a hír, színjátéknak tartja az egész előválasztási hercehurcát. Hangsúlyozta:

Példaként említette a baloldali vezetésű Fővárosi Önkormányzatot, ahol tisztán látszik, hogy az történik, amit a DK elnöke akar: még a Gyurcsány-korszak embereit is sikerült visszahoznia.

PestiSracok facebook image

Az egyik közvélemény-kutatás szerint a baloldali miniszterelnök-jelöltek közül a Jobbik elnöke, Jakab Péter a legnépszerűbb. Volner János ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a hiányzó szakpolitikai ismeretei miatt osztotta rá Jakab Péterre Gyurcsány az egyszerű, gyűlölködő figura szerepét, amit látszólag sikerült is magára öltenie. Neki kell megjeleníteni a legalja, proli figurát az Országgyűlésben. Mint fogalmazott:

A politikus egyébként úgy látja, hogy a baloldal igyekszik a választást egy Orbán Viktor elleni személyes gyűlöletre építeni.

– tette hozzá, kiemelve, hogy Jakab Péter női megfelelője pedig Szabó Tímea.

Volner szerint egyébként a nyugat liberális akaratának végrehajtója azért lehet egy posztkommunista pártvezér Magyarországon, mert nyugaton nem néztek szembe a kommunizmus örökségével, ezért teljesen szalonképesnek tartják azt a diktatórikus rendszert, ahonnan ezek az emberek jönnek. Hangsúlyozta továbbá, hogy Dobrev ugyanazt csinálja, mint a Momentum például: egyre nagyobb hatalmat adna Brüsszelnek Magyarországon.

Csökken a fertőzöttek száma

A műsorban szó volt arról is, hogy csökken a fertőzöttek száma Magyarországon, ami részben a még megmaradt szabályoknak köszönhető, de Vida Barnabás rezidens orvos szerint annak is nagy szerepe van, hogy egyre többen jelentkeznek az oltásért. Vida, aki jelenleg munkájával az oltópontokon segít, azt mondta: igyekeznek úgy oltani, hogy az emberek csak a szükséges időt töltsék az oltóponton, a szabályokat betartva. Pénteken Pfizer-vakcinával is oltottak, az emberek pedig tolongtak érte. Vida Barnabás ezt azzal magyarázta, hogy a Pfizer volt az első vakcina, amit piacra dobtak és a nyugati vakcinák nagyon népszerűek. Igyekeznek ugyanakkor a keleti vakcinák körüli hiedelmeket eloszlatni, és úgy tűnik, ez viszonylag sikeres is: egyre többen bíznak a keleti készítményekben.

Csak részben igaz, hogy nincs szóbeli érettségi

Tegnap tartották meg országszerte a magyar írásbeli érettségit, amit a tanulók könnyűnek találtak. Czuczor Gergely, a Budaörsi Szent Benedek Középiskola történelemtanára elmondta, hogy a tavalyi év volt speciális, hiszen akkor volt először rendhagyó az érettségi a koronavírus-járvány miatt. Az idei már nem volt ezután olyan különös. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy csak részben igaz, hogy nem lesz szóbeli érettségi, hiszen ha valakinek nem sikerül az írásbeli, annak szóbeli vizsgán kell bizonyítania tudását, és ez akkor is igaz, ha valakit mentesítenek az írásbeli alól. A pedagógus kiemelte: a diákok és a tanárok is sejtették, hogy az idei érettségi a tavalyihoz hasonlóan más lesz. Sajnos sok helyen a polgármesterek azt mondták, hogy nem engedik majd a diákokat be az iskolába érettségizni, de Budaörsön minden diák megjelent.

Vezető kép: videókivágás

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.