
A legtöbb kártérítést nyerők listáján dobogós a híres balliberális ügyvéd, Magyar György irodája, amely több, mint ötszázmillió forinttal részesült a megszüntetendő börtönbizniszben az állam által összesen kifizetett kilenc-tíz milliárdnyi összegből. Említhetném még Fahidi Gergelyt is, aki korábban a HVG újságírója volt, ő több százmilliós tétellel vett részt az üzletben. Számos olyan ügyvéd van, akik a Soros-szervezetekhez köthetők – mondta lapunknak adott interjújában Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, aki beszélt arról, mely lépések tették szükségessé, hogy létrejöjjön az új törvény, és arról is, hogy most már nem ügyvédi letétbe kerülnek a kártérítések, illetve, hogyan javultak a hazai börtönviszonyok az utóbbi években. PS-INTERJÚ!
Utoljára az év elején volt kiemelt téma az úgynevezett börtönbiznisz, még Orbán Viktor miniszterelnök is hosszasan beszélt róla az év eleji sajtótájékoztatóján. Mi változott azóta?
2017-ben vezettük be a rabok kártalanítására a magyar jogorvoslati rendszert, azonban az utóbbi években kiderült, hogy ez nem szolgálja az eredeti jogalkotói szándékot, mert amíg az elítéltek jelentős kártalanításhoz jutottak, az áldozatok, sértettek ennek csak a töredékét kapták. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy egyes fogvatartottak és ügyvédeik milliárdos iparággá fejlesztették a börtönbizniszt. Mindezek súlyosan sértették a társadalom igazságérzetét, ezért döntött a kormány javaslatára az Országgyűlés tavasszal a kifizetések felfüggesztéséről és új szabályozás kidolgozásáról. Ezzel párhuzamosan a Belügyminisztérium háromezer új férőhelyet létesített a hazai büntetés-végrehajtási intézetekben, ami azt jelenti, hogy száz százalék alá sikerült szorítani a börtönök telítettségét.

Völner Pál. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Az Igazságügyi Minisztériumnak milyen szerepe volt a folyamatban?
A mi feladatunk volt a törvénymódosítás előkészítése, amelynek eredményeképpen múlt héten benyújtottuk az Országgyűlésnek az új szabályozást tartalmazó törvénytervezetet. A korábban kifizetett összegeknek csak körülbelül tíz százaléka jutott el az áldozatokhoz és a sértettekhez, ezért az új rendszer alapja, hogy minden igény felmérésre kerüljön a kifizetések előtt. Első körben, amikor a büntetés-végrehajtási bíró megállapítja a kártérítés összegét, egyben kikéri a korábban eljáró bíróság adatait is, hogy milyen áldozati kárigények vetődtek fel; ezeket a kártalanítási összegből rendezni kell. A második kör, amikor beérkezik az Igazságügyi Minisztériumba a kárigény a kifizetésre, mi megkeressük a végrehajtói kar hivatalát, hogy van-e olyan végrehajtási ügye az elítéltnek, amelynek kapcsán kifizetési kötelezettsége keletkezett. Ezeket is rendezni kell a kártérítésből. Fontos megjegyezni, hogy a nyáron több jogszabályt is módosítottunk, egyszerűsítettük, valamint felgyorsítottuk az áldozatok jogérvényesítését szolgáló eljárásrendet, és a kárigények benyújtásának határidejét is kitoljuk. Emellett az új szabályozás egyik legfontosabb eleme, hogy a kártérítéseket csak az elítéltek büntetés-végrehajtási intézetnél vezetett letéti számláira lehet kifizetni, tehát nem landolhatnak az összegek ügyvédi letéti számlákon, ahonnan azután ki tudja, hová tűnnek el.
Ezzel alaposan ráléptek az ebből nyerészkedő ügyvédhálózat tyúkszemére.
Amikor tavasszal felfüggesztettük ezeket az eljárásokat és megtiltottuk az ügyvédi letéti számlákra való utalásokat, akkor a Soros-hálózat rögtön támadásba lendült, hasonlóan a baloldalhoz. A Helsinki Bizottság az utóbbi hónapokban kétszer is feljelentett minket az Európa Tanácsnál, nehezményezve, hogy az ügyvédek nem tudnak hozzájutni az őket megillető jussukhoz. De itthon sem tétlenkedtek: az adatok szerint a börtönbizniszen nyolcvanhatmillió forintot kereső Karsai Dániel az Alkotmánybíróságon támadta meg ezt a rendelkezést. Ebből is látni, hogy nagyon komoly üzleti érdekek húzódnak meg a háttérben.

Völner Pál: nem landolhatnak már az ügyvédek letéti számláin a börtönbizniszből származó kártérítések. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Március óta befagyasztották a kifizetéseket. Ezáltal mennyi pénzt sikerült az államkasszában tartani?
Ezt nehéz lenne számszerűsíteni, mert nemcsak a kifizetéseket, hanem magukat az eljárásokat is felfüggesztettük, tehát a bíróságok előtt van nagyjából nyolcezer ügy, amelyben még nincs döntés.
Említette, hogy sikerült csökkenteni a börtönök telítettségét. Több elítélt korábban a nem megfelelő körülmények miatt kapott kártérítést, ezen is sikerült javítani?
Egy nemzetközi egyezmény ajánlása szerint legalább négy négyzetméternyi hely szükséges egy-egy elítéltnek a zárkákban. A bíróságok ez alapján ítéltek meg kártérítéseket, de többször hivatkoztak ügyvédek arra is, hogy nem süt be eléggé a nap a zárkába, vagy hogy nem minden nap jutott melegvíz a raboknak. Egy olyan pletyka is keringett, hogy felértékelődött a gyufásdobozban becsempészett csótány értéke, mivel erre hivatkozva is lehetett a higiéniás körülmények miatt kártérítést követelni. Nagyon kreatívak voltak az ügyvédek, számtalan dologra hivatkozva nyújtottak már be kárigényt.
Mely ügyvédi irodák voltak az élen járóak?
A legtöbb kártérítést nyerők listáján dobogós a híres balliberális ügyvéd, Magyar György, aki az MSZP és a Karácsony-párt országgyűlési képviselőjelöltje volt. Az ő irodája több, mint ötszázmillió forinttal gazdagodott az állam által három év alatt összesen kifizetett kilenc-tíz milliárdnyi összegből. Nem sokkal marad le mögötte a HVG egykori munkatársa, Fahidi Gergely, de ott van a már említett Karsai Dániel irodája is. Számtalan, Soros-szervezetekhez köthető ügyvéd tűnik fel a sorban. Ezeknek az álcivil szervezeteknek több olyan javaslata volt egyébként a börtönzsúfoltsággal kapcsolatban, mely nem illeszkedik sem a társadalmi elvárásokhoz, sem a kormányzati politikához. Ilyen volt például, hogy a járvány miatt engedjük haza az elítélteket.

Völner Pál szerint nagyon kreatívak voltak az ügyvédek a kárigények indokainak összeállításakor. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Várhatóan mikor fogadják el magát a törvényt?
A javaslat általános vitája kedden kezdődött meg a parlamentben, a tervek szerint december közepén fogadhatja el a Ház a jogszabályt.
Mit gondol, az ellenzék támogatni fogja ezt a tervezetet?
A baloldal eddig a börtönbizniszen meggazdagodó baloldali ügyvédek és Soros-szervezetek oldalán állt. Emlékezhetünk, hogy korábban a baloldali pártok egyike sem támogatta, hogy az Országgyűlés egyáltalán napirendre vegye a börtönzsúfoltságra hivatkozó kártalanítások leállításával kapcsolatos kormány-előterjesztést, majd a szavazásnál sem támogatták azt. De ez nem meglepő, hiszen 2013-ban nem szavazták meg a Büntető-törvénykönyv szigorítását sem.
Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Jóska
2020-12-12 at 16:57
Csakhogy a Navracsics, egy “óvatos duhaj”, – ő mondta!
gyozo2018
2020-12-04 at 02:49
Kombi
2020-12-03 at 11:06
.
Szerinted miért is lobbiznak azért, hogy a kormány
a járványra való tekintettel engedje szabadon a bűnözőket?!
nagyKató
2020-12-03 at 20:46
Szerintem Pintér Sándor belügyminiszter jól végzi a dolgát.
És Varga Judit igazságügyi miniszter is. Őt 2019. júliusában nevezték ki.
A “börtöntörvény” 2012-ben született, Navracsics Tibor volt akkor az igazságügyi miniszter.
Ezt a törvényt rögtön át kellett volna írni, amint megszülettek az első rablóknak és gyilkosoknak valamint ügyvédeiknek ítélt nagyösszegű kártérítések.
Rizikó
2020-12-03 at 15:51
Azt hogy mire várnak én sem értem! Varga Judit is késik.De egy új Belügyminiszter mikor jön?Egy igazi rendet hozó.
Rizikó
2020-12-03 at 15:48
Pont a most valagba rúgott SzJ pederaszta jogász is a másságkultusz jogásza volt.Ilyen börtönkárpótló trvényeket kell eltörölni a Varga Juditnak amig nem késő!Minden fontos peft igy simán nyert a Sorosvezérelt Eu Biróság!
Patriota
2020-12-03 at 15:47
“A tervek szerint Decemberben elfogadja”…… Miért nem 1 hónappal ezelőtt? Mire várnak, Uraim?
Ubi
2020-12-03 at 13:42
“”sosem értettem, hogy egy ügyvéd milyen érzésekkel vállalja el mondjuk egy molnár ricsike vagy éppen egy czeglédy védelmét, látva és tudva a nyilvánvalót””
Pénzért az ügyvédek mindent is elvállalnak, főleg ha tudják hogy a kártérítés stb nagy részük az övé lesz.
Általában ezek komcsi korszakban felesküdött ügyvédek stb, az másik vége pedig az új mementós korszak szülöttjei.
ViAM
2020-12-03 at 13:06
Jelenleg a BVoP vendégszeretetét élvezi 18 ezer fogvatartott, ebből 8000 feljelentést tett. “Szuper!” A többi nyilván nemcsak írni, de beszélni sem tud, csak azért nem kért kártérítést.
Kétes
2020-12-03 at 11:10
ha az EU miatt mégis megítélnek majd pénzt a tisztelt gyilkos, betörő, csaló és mittudomén miféle uraknak, akkor ahhoz ne jussanak hozzá a bűnözők, hanem a megítélt pénz az áldozatok kártérítésére fordítsák!
Politikai koszfészek
2020-12-03 at 11:10
9-10 milliárdot kifizettek. Ez korábban Trócsányi úrnak fel se tűnt? Miért kell minden hibában felmenteni a saját felelőseinket?
Kombi
2020-12-03 at 11:06
“”Az agresszív férfit hétfőn fogták el, jelenleg öt rendbeli minősített testi sértésével gyanúsítják, és indítványozták a letartóztatását, ugyanis
AZ ÜGYÉSZSÉG SZERINT TARTANI LEHET ATTÓL, HA SZABADON MARAD MEGSZÖKIK VAGY ELREJTŐZIK, AHOGY AZ SEM ZÁRHATÓ KI, HOGY HASONLÓ ERŐSZAKOS BŰNCSELEKMÉNYT KÖVET EL.
Végül a bíróság a férfi bűnügyi felügyeletét rendelte el, és előírta, hogy a hajléktalanszállótól és a megvert emberektől tartsa távol magát.””
Egyértelmű, hogy a bírók, és az ügyészség nagy mértékben generálják hogy olyan állapotok uralkodjanak hamarosan itt is mint a nagy Ámerikánerben is.
Gyilkosokat hagynak az utcán. Kérdés hogy ezt miért engedik a bírók? Kinek kiknek az érdekei ezek?
S miért nem avatkozik bele a kormány? Állítom hogy az utcán aki már arcra is kétes kinézetű valószínű hogy körözik vagy éppen a büntetése helyett sétálgat stb. ….
aladin
2020-12-03 at 10:44
Magyar György egyik szemete a moslékok pártjából, undoritó a pislogó pofája, ez is már mindennek jelentkezett csak akasztott embernek még nem, de mindenütt csödöt mondott. Sehova nem hivják csak a balliberális Németh Sándor ATV.-be, ahol vasárnaponként vizet prédikálnak és hétköznapokon meg bort isznak. Mindenre azt mondják mert ez a lozungjuk,”hogy csak nálunk az ATV. ben” hát az ilyen alakok nyugodtan ott is maradhatnak.
Igazság és Jog!
2020-12-03 at 10:22
Egy fillért sem nekik! Ki kényszerített egyetlen “kivesző fajt” is arra, hogy a börtönbe menjen? Senki, akkor meg? Sőt, olyan körülményeket kell teremteni, hogy az életbe ne kívánkozzon oda! Nem konditerem, hanem 25kg-os acélgolyó a bokára és a “torna” része a golyó mozgásba hozása legyen. Könyv helyett könny! Egy priccsre 5 bűnöző és osztozzanak meg a használati időn. Étel pedig csak kenyér és víz a Gyulai páros helyett, mint annak idején és naponta végig a tömlöc vendégszeretet ideje alatt. (A mai kenyértől hamar függőleges lenne a talpuk, de kit érdekel?) Fűtés meg max. ~ +12 C°, nem ám központifűtés, Hawai!? Mobil helyett nagy ló***)! A TV helyett meg csendes test elemzés, nézegetés, értékelés, gondolkodás, amit a napi deres simogatása biztosítja. Fürdést, tisztálkodást a deres biztosítja! Ha úgy 5 év után egyáltalán sikerülne egynek is kijutni, ezek olyan jólneveltek lennének, hogy a Jézus Krisztus ezekhez képest zsebtolvaj lenne! Szabadulás esetén, ha lenne ilyen, az élménybeszámoló tartása után a hallgató közönség elgondolkozna. Két év után kíváncsi lennék az izmozásokra. Ha visszaeső, akkor meg még fokozni kellene az ellátmányon, körülményen, hogy mégjobban megszeressék és értékeljék a társadalom féltő gondoskodását. Ez vonatkozzon az “ügyvédurakra is”. Érdeklődéssel várom, hogy lenne-e un. “védő” ilyen esetben? Csak ötévre be kell vezetni, és utána meg kell nézni a határon húzódó Ho Shi Min ösvényeket, amelyet kitaposnak a meneküléskor. Kíváncsi lennék rá, hogy hányan jönnének vissza????????✌
Kétes
2020-12-03 at 10:20
és mi lesz azokkal bírákkal akik felháborító copy paste ítéleteket hoztak, nem mérlegeltek semmit, nem hallgattak meg senkit? Akik viszont más esetben érzényítések után kiterjesztőleg újraértelmeznek jogszabályokat!
Horváth Gábor
2020-12-03 at 10:12
Nem vesszük észre, hogy nagyon nagy a baj, amin ez a jó törvénytervezet sem fog segíteni!
Miért gondoljuk azt, hogy nyerni lehet 22-ben a választáson az ellen a Gyuri bácsi ellen, aki eldöntötte, hogy ki legyen az USA elnöke, aki rávette az EP 270-nél több képviselőjét a saját véleménye képviseletére, aki egy európai állam titkosszolgálatát irányítani tudja, aki a mai napig kezében tartja az Európai Bíróságot, aki kormányt buktatott Ukrajnában és egy csomó más országban, aki bedöntötte a fontot stb. stb. …
Az biztos, hogy úgy nem lehet legyőzni, ha néhány tucat sziniiskolás hónapokon keresztül cirkuszolhat büntetlenül, ha egy önkormányzat közel fele nyiltan lophat, drogozhat következmények nélkül, ha egy fővárosban semmibe vehetik a közlekedők édekeit és nem történik semmi…
Ébresztő, mert ha továbbra is aluszkálunk, hatalmas bukta lesz a vége !
Tudományos libsizmus
2020-12-03 at 10:08
Fogadni mernék, ha kormányra kerülnének az újkommunisták és a nyilasok, Magyar György vagyonkája nem lenne kisajátítva.
Magyar György
2020-12-03 at 09:57
Én sem támogatom ezeket a kifizetéseket, sem névrokonom ügyfeleinek, sem a lúgos dokinak, aki a hírek szerint szintén felvette.
SpaceBug
2020-12-03 at 09:41
A Magyar Györgyök NGO-segítséggel, az adófizetők pénzéből gazdagodtak búsásan. A kiskaput hamar megtalálták, a törvényt ezért kell szigorítani. Eredetileg tényleg a börtönviszonyok emberjogi visszásságai miatt. De a pofátlan Magyar Györgyök ezt saját zsebre értelmezték…
gyozo2018
2020-12-03 at 09:41
Magyar György
2020-12-03 at 09:15
Az EU, és ahhoz kellett igazítani.
Visszaéltek vele.
Szigorítottak.
Most szaladnak a genderfasiszta EU-hoz,
hogy megsemmisítsék, hogy
a destrukcióikhoz is mi biztosítsuk a
muníciót.
Nem kell itt makogni, MiHaM-/Jobbik.
Nektek SEMMIHEZ SINCS ERKÖLCSI ALAPOTOK, hogy vernyákoljatok.
Akik kisnyilasként bebújnak Gyurcsány seggébe, onnan meg
mint Jobbik 2. együtt szavazna velük, azok nem játszanak.
gyozo2018
2020-12-03 at 09:37
Respect!
Magyar György
2020-12-03 at 09:15
Azt tudja valaki, hogy ki hozta a “börtönbizniszt” lehetővé tevő jogszabályokat? És ha most ellene van, akkor miért hozta korábban?