
Az új magyar törvény egyértelműen szembemegy azokkal az értékekkel, amelyeket az európai uniós szerződések is világosan magukba foglalnak: a méltósággal, a megkülönböztetésmentességgel, az emberi jogokkal, a kisebbségek védelmével – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken, Brüsszelben, a szexuális nevelésről szóló magyar jogszabályra utalva.
Az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos találkozóját követően tartott sajtótájékoztatóján a sok vitát kiváltó törvénnyel kapcsolatos csütörtök esti vitáról Ursula von der Leyen elmondta: a tagállami vezetők szükséges és tárgyilagos megbeszélést folytattak, amely ugyanakkor nagyon érzelemdús és személyes is volt.
Ez a kérdés az emberek identitását, érzéseit és méltóságát érinti, mi mindezekért kiállunk az Európai Unióban
– hangsúlyozta. Mint mondta, az EU végrehajtó szervének vezetőjeként már a múlt héten kifejezte aggodalmát a magyar törvény miatt, és ezekkel az aggályokkal a legtöbb tagállami vezető egyetértett. Hozzátette: a bizottság tüzetesen megvizsgálta a szóban forgó jogszabályt, és levelet küldött a magyar kormánynak a törvény jogilag vitatott pontjai miatt, tehát most Magyarországon a sor a válaszadásra.
Az EU az értékek uniója is, a másokkal szembeni tolerancia az egyik alapvetése. Megvédjük polgárainkat abban, hogy azt szeressék, akit akarnak
– fogalmazott a brüsszeli bizottság német elnöke.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq
Karácsony..sk
2021-06-26 at 22:39
Liberálios 3,14csa!
Szlovákiából…..
ómió
2021-06-26 at 14:40
Bizony! Ma már az “uniós értékek” a migráncskéselésnél kezdődnek és a nemi aberrációval folytatódnak!
Tények
2021-06-26 at 12:53
azt mondta Orbán van der Leyen jó lesz, mert 5 gyerekes családanya, meg hadügyminiszter (?!) a fartúrók országában
Apranax
2021-06-26 at 11:49
Tények:
“Nézzétek a gyűrút az ormányában. Forrai Borbála.”
Hát azt felénk úgy hívják: fikafogó :((
Veritas Samu
2021-06-26 at 11:03
Ursula-azt hiszem meghülyültél.Az Unió vezetői is elkaptak egy járványt,ami nem a covid,hanem az elmebaj.