
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Oroszországhoz intézett videoüzenetben követelte az elcsatolt Krím-félsziget visszaszolgáltatását – közölte pénteken a Gazeta.ru orosz hírportál. Az ukrán elnök szerint a Krím “Ukrajna napsütötte, kedves, fényes szíve volt”.
Hét éve kitépték a szívünket. Sosem feledjük, ki tette ezt és ki engedte ezt. Egyesek azt állították, hogy törvényesen és kedvesen tépték ki szívünk
– hangoztatta Zelenszkij. Kijelentette, hogy országa továbbra is sértve érzi magát a történtek miatt, és – mint fogalmazott – nem akar jó viszonyt Oroszországgal. Úgy fogalmazott, hogy Moszkvának vissza kell szolgáltatnia a félszigetet, véget vetve ezáltal az oroszok és ukránok közti gyűlöletnek. Nem sokkal korábban a Krím-félsziget vezetése értelmetlennek nevezte a terület visszaszerzésére irányuló ukrán törekvéseket.
Egy oroszbarát kommandó 2014. február 27-én szállta meg a dél-ukrajnai Krími Autonóm Köztársaság parlamentjét, a képviselők oroszbarát kormányt választottak, és népszavazást írtak ki az Oroszországhoz való csatlakozásról. E terület annektálását ugyanakkor a nemzetközi közösség nagy része nem ismeri el, így az Európai Unió sem. Az Európai Unió a Krím-félsziget és Szevasztopol jogellenes elcsatolása nyomán, 2014 márciusa óta több lépésben korlátozó intézkedéseket vezetett be Oroszországgal szemben; egyebek mellett az orosz gazdaság bizonyos ágazatait célzó gazdasági szankciókat rendelt el.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás
Facebook hozzászólás
ViAM
2021-02-27 at 08:30
Követelni, követelni… Mintha a mi hülye belső ellenségeinket hallanám. Nem kérni, kiegyezni, tényekkel alátámasztott párbeszédet folytatni, hanem követelni. Ezzel aztán valószínűleg “megszűnik” az oroszok és ukránok közti gyűlölet, amit az ilyen mondvacsinált politikusok szítanak, mint Zelenszkij.
Naprózsa
2021-02-27 at 04:32
Vakkantott egyet Bidé pincsikutyája?
Poppy
2021-02-26 at 22:15
Jót nevettünk! Taps!
Hülye vagy.
Add vissza nekünk Kárpátalját, oszt mehetsz Ámerikába fellépni.
Kata
2021-02-26 at 21:40
Mióta elnök ez a szerencsétlen, de érdekes, csak most mert megszólalni ez ügyben, hogy a szenilis bidé lett az elnök. Ukrajna jót tett a bidé család bankszámlájának, “idegenlégiósokat” ejtőernyőztettek be a stratégiai cégekbe, köztük bidé fiát, nyilván nem magától bátorodott így neki. Azt is megígérte, hogy a magyarokat sújtó nyelvtörvény górcső alá veszi. Láthattuk, abból mi lett! Ez is egy köpönyegforgató senkiházi!
Királytigris
2021-02-26 at 21:25
Cincog a mikiegér.
Mivel ez az ürge humorista, lehet, hogy csak humorizál?
Szabó László
2021-02-26 at 20:38
A választási igéretei közt szerepelt a Krím visszaszerzésére erőfeszítéseket tenni! Hát ez most megtörtént! Ahogy minden ganéjban felismerjük a kommunistát, úgy vegyük észre benne is a humoristát!
khm
2021-02-26 at 19:04
Biztosan jót röhögtek rajta az Oroszok és Putyin úr is.
Lehet,lájkolták is 🙂
márko
2021-02-26 at 18:25
Volodimir Zelenskij
. nagyon jól tudja a Krím-félsziget történelmét ( gondolom 1500-tól)
. nagyon jól tudja hogyan lett Ukrajnához kapcsolva
ÉS
. jól tudja ( vagy nem tudja ) lehetetlen ellenállni az ukrán nacionalizmusnak
. jól tudja hogy az oroszok vissza nem adják
. jól tudja hogy az oroszok milyen infrastruktúrát építettek ki
MIND ÉS EMIATT
. az ukrán nacionalizmus majd erejét kimutatja magyarokon
BB
2021-02-26 at 17:50
Ukrajna jelentese magyarul – határvidék.Ukránul is az. Tudják ezt az ukránok és az elnökük? És hogy melyik országnak a határvidéke? Oroszországnak.
Ego
2021-02-26 at 17:32
1954-ben átcsatolták Oroszországtól az Ukrán SZSZK-hoz. Hatvan év alatt szívükhöz nőtt az orosz többségű félsziget. Éppen úgy, mint Kárpátalja.
Azaferi
2021-02-26 at 17:13
Idióta bibsi standup os. Mennyire lehet hülye az az ország ahol őt látták a legalkalmasabbnak?
aladin
2021-02-26 at 16:45
Zelenskiy mi magyarok meg követeljük vissza Kárpátalját, hogy legyen teljes a kép.
Nézzük_magát_a_dolgot
2021-02-26 at 16:41
Bocsánat, tisztelt Hajdú László (fb), de pontosításra szorul a dolog. Erdély és Krím ügye nem említhető egy lapon, mert nekünk Erdélyhez legalább ezerszer több jogalapunk van, mint Ukrajnának Krimhez. Mondjuk az nem jogalap, hogy Zelenszkij úr jól érezte ott magát, amikor ott nyaralt. Többet mondok. Nekünk százszor több jogunk lenne Boszniához, mint nekik Krímhez. 1136-ban II. Béla király meghódította Boszniát és Rámát. Ötéves másodszülött fia, László számára létrehozta a Bosznia hercege címet, de a gyakorlatban Boszniát az általa kinevezett bánok kormányozták. 1139-ben az addigi magyar, horvát és dalmáciai királyi koronája mellé felvette a Ráma királya címet is (Ráma alatt a három évvel korábban meghódított két területet értették együttesen). Az első bosnyák bán, akit névről ismerünk, Borics bán. Először 1154-ben említik, amikor a magyar-bizánci háború során Belos bánt kísérte Barancs ostroma alatt. Részt vett 1167-ben a zimonyi csatában is, ami után Bosznia bizánci uralom alá került.
Hesslerezredes
2021-02-26 at 16:22
Holnapi friss hír:
Vladimir Putin 3 páncélos hadsereg, 1 légihadsereg és 2 gyalogos hadsereg formájában követelte ukrajna (azaz a régi határvidék) Oroszországhoz csatolását.
Lapzártánkig nem találtuk az ukrán kormány képviselőit, hogy mi a véleményük erről a követelésről, de az feltűnő volt, hogy Kárpátalján – orosz és magyar csapatok jelenlétében – népszavazást írtak ki, hogy a terület csatlakozhat Magyarországhoz és Oroszország és Magyarország katonai szövetségi szerződést kötöttek.
Holnaputáni hír:
Magyar csapatok orosz támogatással bevonultak Erdélybe, Regátba és Moldovába és a területeket Magyarországhoz csatolták. Oroszország baráti ajándékként átadta Magyarországnak a valamikori Ukrajna és a valamikor románia közötti területet, amivel Magyarország Fekete tengeri kijárathoz jutott, egyúttal közös magyar-orosz tengeri hadgyakorlat került megtartásra.
(Milyen kár, hogy mindez csak fake-news…)
Krím
2021-02-26 at 16:17
Holnap már csatolják is vissza. Ja, nem.
Ez leragadt a humorista státusznál, mert ezt a nyilatkozatot komolyan venni nem igen lehet.
Vegyék vissza erővel, ha annyira kell. Lassan egy évtizede már más országhoz tartozik a terület, jó reggelt.
Koszovó mikor tér vissza Szerbiához, ha már visszacsatolás?
oshon
2021-02-26 at 16:15
Inkabb adnak vissza nekunk Karpataljat mert az sem az oveke volt , csak ingyen kaptak , ugy mint a felszigetet … Ez a goreny teljesen ‘kotajatszo’ … mehetne a circuszba !
Lajos Kovacs
2021-02-26 at 16:14
VISSZAKAPNAK MIT CSINALNANAK VELE ???
+++
NAZI BAGASZ SZEGENYEBBEK MINT a TEMPLOM EGERE … Reszeges Nikita Sergeyevich Khrushchev adta nekik ajandekba, UKRAJNA egy mestersegesen ossze taknyolt allam, olyan is, 1999 elott nem letezetm KRIM FELSZIGET mindig is Oroszorszag terulete volt
+++
MIKOR ADJA VISSZA TEXAST a USA MEXIKO-nak, meg KALIFORNIAT, es tobb deli tagallamot, ja mar visszafoglaltak, Spanyol a USA-ben mint anyanyelv a legnagyobb nepcsoport nyelve
+++
https://tass.com/world/1116913
..
KIEV, February 5. /TASS/. Ukraine is incapable of setting up work of public authorities in Crimea even if Russia voluntarily agrees to hand the peninsula over, permanent representative of the Ukrainian president for Crimea Anton Korinevich said Wednesday.
“If the aggressor – the Russian Federation – tomorrow leaves Crimea, the Ukrainian state is not ready. It should be ready but what we see now is that we still need to keep working,” he told Ukrinform news agency, responding to a question whether Kiev is ready to realize a plan to retake the peninsula.
Gábor
2021-02-26 at 16:02
Mégis milyen jogon követeli Zelenszkij a Krím Ukrajnához csatolását?!
Ráadásul Putyintól bármit is követelni nem éppen életbiztosítás.