PestiMese: Zenei Kultúrát Magyarországra! Most!
Pont bezáródott az ajtó az éjszakain, mikor kiszúrtam az ücsörgő ellenőröket. Nincs menekvés, gondoltam akkor, de láthatóan nem érdekelte őket az utazóközönség sűrű, ideges pislogása. Vivaldi-felvételekről beszélgettek…
Ez a kicsit abszurd epizód a Halmos Andrással, a MÜPA és a Trafó koncertszervezőjével készült HVG-interjú olvasása közben jutott az eszembe. A hazai koncertéletünk aszályosságáról szóló időjárás-jelentés kitér a kulturális mozgás fővonalából kikerült Budapest mellékvágány sorsára, a külföldön érvényesülni képes magyar-brand hiányára és arra a szomorú jelenségre, hogy hazánk zenei horizontját pusztán a cigányzenével és a balkánnal azonosítják (bár ennek a hagyománynak a gyökereit a múltban, a német romantika környékén kellene keresni…). Nyilván kellemetlen (mondjuk ki, szar) leírva látni mindezt, de az első felháborodás után a helyzetkép és az indokok mellé mindenki kiteheti sorban a pipákat.
Ahhoz azonban, hogy a helyzet megváltozhasson nem elég elküldeni magunkat a francba, és könnyezve bámulni a köldökünket. Elsősorban is érdemes megértően fordulni a magyar közönséghez. Ők ugyanis megszokták, hogy koncertből, kultúrából azt kapnak, ami van, és arra sincs, vagy csak nagyritkán jut rá dollár. Megszokták, hogy zenei ízlésük finomítása céljából hiába fordulnak a kommerszben lubickoló médiumokhoz, hacsak nincs türelmük kivárni az éjfélt. Bár azért a Net nemcsak Ákos vagy a Lédigaga albumait engedi letölteni. A kiérdemesül publikum ráadásul hiába meresztgeti a szemét a már nem is olyan távoli nyugat felé, a kulturált nyugat partjaitól financiális szakadék választja el. Idehaza meg nincs hely, hova beülni, valahova odaszokni, mert a turista jobb fizetővendég, és nem olyan bunkó, mint a magyarok. Viszont a hazai zenei élet a hazai publikumon múlik, a koncert- és klublátogatás kultúrájának meghonosodásán. Annak a sajátos miliőnek a kialakításán, amihez egy turista is szívesen csatlakozik…
Ehhez a változáshoz Halmos András néhány tanáccsal is szolgál, és mivel az interjú messze túlmutat a mindenszar nyavajgásán, be is idézzük ezeket a javaslatokat okulásra:
„Halmos a megoldást egy több évre előre tervezhető költségvetéssel működő zenei export-iroda beindításában látja, valamint olyan showcase-ek megrendezésében, amelyek a nemzetközi zenei piac meghatározó képviselői számára bemutatják a feltörekvő, vagy itthon már jól működő zenekarainkat. <…> A legnagyobb segítség ezek mellett az utazási támogatás lenne zenekarok számára. Ilyen támogatási rendszer még Argentínában és Mexikóban is működik, amelyek szintén nem a leggazdagabb országok közé tartoznak.”
Megjegyeznénk még, hogy valóban kezdeni kellene valamit a 27%-os Áfával, az ArtisJus felárról nem is beszélve. Olybá tűnik, mintha az állam adóval sújtaná mindazokat, akik elmennek egy koncertre zenét hallgatni, és mellesleg ezzel még táplálják is a kulturális életet. A dohányzás, vagy a cukros italok fogyasztása megérdemli az adót, mert a mellékhatások kezelését a társadalom pénztárcájából finanszírozzák, de milyen károsodásból kell kikúrálni egy egyszeri zeneélvezőt. Az ArtisJus-vám meg egyenesen azmiaz. Elvesz emberektől pénzt, hogy szétossza olyan zenészek közt, akik nem is zenéltek a koncerten… Jól kitalálta ezt valaki. Valaki zenész, aki ott se volt…
Végül azt sem szabad elfelejtenünk, hogy zenei oktatásunk világhírű, így csak ott lehet a probléma, hogy az oktatási intézmények meg a próbatermek falai mögé van bezárva mindaz a tehetség, amelyre büszkék lehetnénk, csak szabadon kellene engedni. Olyan városban szeretnénk élni, ahol ki lehet vinni az utcára az élőzenét, igen, még a komolyzenét is. Hogy a paradicsomárusok, meg a szórólap-osztogatók, meg az Andrássy-n kerámiás késet áruló egyének mellé odaférjen a zene is, és minden más művészet. Merthogy most tilos…
SUSÁNSZKY M - Pesti Mese/Nulla6egy Facebook-csoport
