Pesti Srácok

Zsarolás és kábítószer-kereskedelem miatt emeltek vádat az MSZP óbudai képviselője ellen

Zsarolás és kábítószer-kereskedelem miatt emeltek vádat az MSZP óbudai képviselője ellen

Zsarolás, ügyvédi visszaélés, kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az MSZP óbudai önkormányzati képviselője, Simonka Csaba ellen a Budapesti Nyomozó Ügyészség (BNYÜ) – derült ki az ügyészség PestiSrácok.hu-nak megküldött közleményéből, amelyben nem nevezték néven az ügyvédként is dolgozó politikust.

A vádirat szerint Simonka 2017 nyarán egy öröklési szerződés ügyében járt el, amelynek tárgya egy budapesti ingatlan volt. Az örökhagyó rövid időn belül bekövetkezett halála után a vád szerint a képviselő a szerződés szerinti örököst fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy az általa örökölt ingatlan felét 6.000.000 forintért – a valós értéknél alacsonyabb árért – adásvételi szerződéssel ruházza át egy harmadik személyre. A sértett a fenyegetés hatására, valós szerződéskötési szándék nélkül az adásvételi szerződést aláírta, az ingatlan tulajdonjogának átruházásért pénzt nem kapott. A szerződés szerinti tulajdonos tulajdonjogának bejegyzésére a sértett közbeavatkozása miatt a Földhivatalnál végül nem került sor – áll a közleményben, amely arra is kitér, hogy a budapesti nyomozó ügyészek 2017. december 15-én házkutatással is egybekötött akciót hajtottak végre a politikus budapesti tartózkodási helyén, ahol ennek során kábítószert, valamint kábítószer fogyasztásához szükséges eszközöket is találtak.

Fotó: ügyészség

Kábítószert is terjesztett?

PestiSracok facebook image

Ráadásul Simonka a vád szerint 2017-ben ismerőseinek rendszeresen kínált és adott át különböző – elsősorban speed, illetve Gina elnevezésű – kábítószereket. A megnevezett cselekmények miatt az ügyben a Budapesti Nyomozó Ügyészség nyújtott be vádiratot a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságra. Információink szerint Simonka több hónapig volt előzetes letartóztatásban, de ma már szabadlábon védekezik. Úgy tudjuk, az MSZP-s politikus az ügyészségi kihallgatásán tagadta a terhére rótt bűncselekményeket, ám vallomást az eljárás lezárásáig nem tett. A nyomozás megindulására korábban az MSZP is reagált. A párt közleményében azt írta, hogy

Ha a képviselőt bűnösnek mondja ki a bíróság, akár hét és fél évet is kaphat.

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.