Pesti Srácok

A műfajt népszerűsítő kiadvány jelent meg

A magyar opera napja alkalmából a fővárosi kerületi könyvtárak is megkapták azt a CD gyűjteményt, amelyen a csaknem 200 évszázados magyar operatörténet 35 művét gyűjtötték össze, emellett megjelent egy pedagógusoknak szóló kiadvány is, amely abban segít a tanároknak, hogy közelebb vigyék az opera műfaját a gyermekekhez.

MTI

Mint felidézték, 1810. november 7-én született Erkel Ferenc, a nemzeti romantikus opera megteremtője. Születésnapját 2013 óta a magyar opera napjaként tartják számon és három éve ebből az alkalomból jelentik be a Magyar Állami Operaház új örökös tagjait. Pászthy Júlia Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekesnő, egyetemi tanár, a Magyar Állami Operaház új örökös tagja a műsorban érdemnek nevezte az elismerést, amit azok az "operai munkások" kapnak, akik a legszínvonalasabb teljesítményt nyújtják munkájuk során.

PestiSracok facebook image

Pászthy Júlia elmondta, hogy az ünnep alkalmából bemutatott, a műfaj népszerűsítését célzó tanári segédkönyv mellett a középiskolásokat 40 perces előadásokkal várják az Erkel Színházban. A program során egyes áriák "beates-en" szólalnak meg, hogy közelebb hozzák a fiatalokhoz az operát. Szintén a műfajt népszerűsíti az Opera Nagykövetei elnevezésű program, amelynek keretében a Magyar Állami Operaház idősebb művészei színes előadásokat tartanak az általános iskolákban - tette hozzá.

Pászthy Júlia beszélt arról is, hogy a Magyar Állami Operaház október 30. és november 11. között kibérelte a New York-i David H. Koch Színházat, ahol, mint mondta, óriási sikerrel megy Erkel Bánk bánja. A darab első alkalommal hallható a kontinensen professzionális magyar társulat előadásában.

Fotó: fidelio.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.