Pesti Srácok

MVM-per - Luxemburgi, kajmán-szigeteki és panamai offshore cégek az ügyben

MVM-per - Luxemburgi, kajmán-szigeteki és panamai offshore cégek az ügyben

Nem ismerte el bűnösségét csütörtökön tett vallomásában az MVM-ügyben folyó perben K. László, a System Consulting Zrt. tulajdonosa, aki harmadrendű vádlott a bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős kárt okozó hűtlen kezelés miatt folyó eljárásban.

A Kaposvári Törvényszéken K. László csak részben tett vallomást, kérdésekre pedig nem kívánt válaszolni. Annyit azonban már meghallgatása elején közölt, hogy nem tartja magát bűnösnek.

A Fővárosi Főügyészség 15 milliárd forintos hűtlen kezeléssel vádolja Kocsis Istvánt, az MVM, illetve Kovács Józsefet, a Paksi Atomerőmű volt vezérigazgatóját és még négy vádlott-társukat. K. László terhére rója a vádhatóság, hogy az MVM-nek 14 milliárd forintos kárt okozott - amelyből 12 milliárd megtérült - a vásárosnaményi erőmű félbeszakadt beruházása kapcsán.

PestiSracok facebook image

A vádirat szerint az MVM a harmadrendű vádlott cégével a vásárosnaményi, kombinált ciklusú erőmű felépítésére, valamint földgáz- és bioetanol-vásárlásra kötött szerződést. Egy luxemburgi cégen keresztül bonyolították volna le a beruházást, amelyhez egy osztrák bank adta volna a 89 millió eurós hitelt.

A különféle szerződések és pénzmozgások során – amelyekben szerepe volt egy kajmán-szigeteki és egy panamai offshore cégnek is – a harmadrendű vádlott cége több tízmillió eurós hitelt kapott az erőmű végül félbemaradt kivitelezésére, és ami miatt az MVM-et összességében tetemes kár érte.

Vallomásában K. László felidézte, hogy miniszterként vagy cégtulajdonosként már 1980 óta kapcsolatban áll az MVM-mel, amellyel a kétezres évek elején az orosz államadósság lebontásában játszott szerepe során is kötött szerződéseket.

Az elmúlt évtized közepén az MVM többségi és a SC kisebbségi tulajdonában lévő Kárpát Energo Zrt. révén olyan üzleteket kötött, amelyek lehetővé tették volna Ukrajnából önálló vezetéken érkező gáz felhasználásával a tervezett vásárosnaményi erőműben az akkorinál olcsóbban villamos áramot előállítani, és azt a kommunális szektornak biztosítani. Kapitális hibának nevezte, hogy a megvalósítástól végül az MVM Kocsis István vezérigazgató leváltása után elállt, holott a mostani keleti nyitás jegyében a tervezett gázvezeték az orosznál kedvezőbb árú azeri, örményi gáz beszállítását is lehetővé tette volna.

A bíró ismertette K. Lászlónak a nyomozás során tett vallomásait, amelyek szerint többször is kijelentette: mindig is a magyar állam érdekeinek képviseletét tartotta szem előtt üzleti ügyeinek során. A nyomozóhatóság előtt azt is kifejtette, hogy az MVM-mel rendkívül bonyolult üzleti tranzakcióban tervezték az erőmű megvalósítását, és arról az MVM döntött, hogy milyen formában finanszírozza a beruházást hitelintézetek és projektcégek bevonásával.

A Kaposvári Törvényszéken a hat vádlott kihallgatása a tervezett négy nap helyett három nap alatt lezajlott, így március 18-án tanúk meghallgatásával folytatódik az eljárás.

MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.