Pesti Srácok

Tollasi Ilona – tíz év börtön ételosztás miatt

Tollasi Ilona – tíz év börtön ételosztás miatt

Biszkuné ítélte börtönre, az a bírónő, akik Tóth Ilonát a halálba küldte. Tollasi Ilona nem lenne újból forradalmár, mert azok árulták el, akiken segített.

– Hogyan sodródott a forradalomba?

– Darukezelő voltam a csepeli gyárban, huszonharmadikán csak cigarettáért ugrottam le. Ám közben a felkelők véradókat hívtak. Többen adtunk vért a Heim Pál-kórházban, majd mentünk tovább. Amikor beesteledett, a felkelők teherautóval elvittek minket a Baross térre, egy emeletes irodaházba. Kérdezték: akarunk-e harcolni, segíteni? Igent mondtuk. A fiúk fegyvereket kaptak, minket, lányokat a konyhára vittek. Mi a Péterfy Sándor utcából hordtuk az ennivalót.

PestiSracok facebook image

– Mi volt az ön feladata?

– Osztottam az ételt több lánnyal együtt. November 4-én azonban belövést kaptunk, leszakadt a lépcső, emiatt átmentünk a Péterfybe.

– Két hétig csak ételt osztogatott?

– Nem csak azt. Ha volt szabad időnk, akkor a kórházban röplapokat készítettünk.

– Kikkel volt együtt?

– A Baross tériek vezetője Nickelsburg László volt. A mi helyünk főként gyülekező és pihenőhely volt. Innen harcolni és éjszakai portyára mentek az emberek. Nekünk végig az volt a dolgunk, hogy szendvicseket készítsünk nekik.

– November 4-én a szovjetek megtámadták az országot. Amikor a belövés történt, azonnal elhagyták a központjukat?

– Azonnal szétváltak a Baross tériek. Egy részük fegyverrel ment más helyszínekre, mi jónéhányan a házak padlásain keresztül menekültünk – egyik házból a másikba –, végül eljutottunk a kórház alagsorába. Egy hétig maradtunk csak ott, röpcédulákat nyomtattunk. A betegek fent voltak, mi lent voltunk a pincében. Éjszaka vaságyakon aludtunk.

– Az orvosok, az ápolók tudtak erről?

– Természetesen, ők adták az ételt. Nemcsak bennünket fogadtak be, hanem a Tűzoltó utcaiakat is, és más felkelőket. Aztán Palotással és egy másik lánnyal, Mocsokkal hamarosan elhagytuk a kórházat: menekültünk tovább. Később visszamentem, pechemre, mert hajnalban a rendőrség razziát tartott és nyolcvanötünket bevittek. Velünk volt Angyal István és Eörsi István is. El tudtunk volna menekülni, ha nem alszik el az a két fiatal, akik őrséget álltak az első emeleten.

– Ezzel kezdődött a kálváriája?

– Nem. Engem néhányad magammal elengedtek a rendőrségről. Angyal Istvánt, és ha jól emlékszem, Eörsit ott tartották.

– Eörsi Istvánt ismerte?

– Ismertem, de nem szívesen beszélek róla.

– Miért?

– Mert olvastam egy könyvét, amiben írt rólam is, és az nem volt igaz. Többen mondták, hogy jelentsem fel, de nem akartam foglalkozni vele.

– Mit írt?

Honnan vette ezt a hazugságot, s milyen jogon veszi magának a bátorságot, hogy ilyeneket írjon? Én munkáslány voltam. Egyébként ezt a könyvet Wittner Mária adta, hogy olvassam el.

– Öntől mit kérdeztek a rendőrségen?

– Azt: mit kerestem a Péterfyben. Csak annyit mondtam, hogy nem volt hová mennem, és a harcok elől a kórházba menekültem. Ezt akkor elhitték. Kiengedtek. Néhány nap múlva elindultam a keresztszüleimhez a Margit hídhoz, de oda már nem jutottam el, mert lefogtak a pufajkások és a szovjetek. Beköptek. A nyomozók mondták később, hogy Vörös köpött be.

– Ő forradalmár volt?

– Dehogy, amikor kinyitották a börtönöket, akkor a politikaiakkal ő is kisétált. Állítólag többszörös gyilkos volt.

– S mint gyilkos harcolt?

– Harcolt. Beállt a forradalmárok közé. Természetesen nem az volt a jellemző, hogy gyilkosok harcoltak a szovjetek ellen, de sajnos néhány köztörvényes is elkeveredett a felkelők között. Az volt a baj, hogy ezeket is kiengedték a börtönökből. Nem született olyan vádirat később, ahol nem szerepelt volna rablás.

– Ki ítélte el önt?

– A volt MSZMP-s politikus felesége?

– Igen. Tóth Ilonát is ő ítélte el. Ő küldte halálba. Majdnem engem akasztottak fel Ilona helyett, ugyanis az orosz tolmács rosszul fordította nevemet, és azt hitték, én vagyok az orvosnő.

Obersovszky Gyula újságíró átveszi az általa szerkesztett

– Kemény bíró volt Biszkuné?

– Igen. Mindig sima, hátrafésült frizurája volt, mint a férfiaknak. Galád bíró volt, Palotást és Tóthot, a társaimat is akasztófára juttatta.

– Jankó Piroskával mi történt?

– Nem tudom, nem tudunk róla semmit. Ő Debrecenben volt felkelő, majd felhozták Pestre, és a Tímár utcai rendőrségen megkínozták és megalázták. Vele tették azt a gyalázatos dolgot… a gumibottal…

– Kik voltak az ön barátai?

– Csak Wittner Marival meg Hrozovával voltam jó barátságban.

Havrilla Béláné, született Sticker Katalin és Wittner Mária / Fotó: MTI

– A tíz évet letöltötte?

– Nem, abból hét és felet. 1964 júliusában szabadultam negyeddel, kedvezménnyel: jól dolgoztam, panasz nem volt rám.

– Ha visszagondol az életére, megbánta, hogy lement a József körútra cigarettáért?

– Ha őszinte vagyok, megbántam. Nem azért, mert le kellett ülnöm, mert tizenkilenc évesen tönkre tették az életem, hanem az emberek miatt. A bírósági tárgyalásomon azok jöttek el ellenem tanúskodni, akiknek ételt adtam a Baross téren, mert éhen haltak volna a gyerekeikkel együtt. Volt egy olyan asszony, akinek két hónapos gyereke volt és mindennap vittem a tejet, az ételt a legnagyobb golyózáporban.

Még a Keletinél is összeszedett néhány embert, hogy tanúskodjanak ellenem. Csalódtam az emberséges viselkedésben.

(A portréfotót Burger Zsolt készítette).

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.