
A magyarok háromnegyede, azaz hetvennégy százaléka úgy látja, szülői engedélyhez kell kötni a homoszexualitásról való oktatást az iskolákban és az óvodákban – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet részére készített országos, reprezentatív kutatásából.
A lap szombati számában megjelent cikkben egyebek mellett az áll, hogy a Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint a túlnyomó többség a kérdésben a kormány álláspontjával ért egyet, és mindössze ötből egy ember – húsz százalék – véli úgy, hogy nem kell függenie a szülők engedélyétől a gyermekek iskolában történő érzékenyítésének. A Nézőpont Intézet felhívja a figyelmet: komoly fejtörést okozhat a baloldalon a kormányzati népszavazás témája, mivel a kormánykritikus személyek többsége, 56 százalékuk is a szülői engedélyek mellett foglalt állást, és mindössze harmaduk áll az LMBTQ-szervezetek oldalán.
A kormánypárti tábor elsöprő, 86 százalékos támogatása mellett az ismeretlen preferenciájúak kétharmada is támogatja a kormányzati álláspontot, miszerint a szülő dönthessen arról, hogy a gyermekének mit tanítanak a homoszexualitásról a közintézményekben. Demográfiai csoportok szerinti bontásban minimális eltérések tapasztalhatók, a fiatalok kétharmada, az idősebbek négyötöde osztja a kormánypártok álláspontját, míg Budapesten tízből hét, vidéken négyből három ember vélekedik úgy, hogy a szülő dönthessen a kérdésben.
Forrás: MTI; Fotó: képernyőfelvétel
Facebook hozzászólás
Cougar
2021-07-24 at 17:31
Milyen szülő az aki a képen látható szörnyet oda engedi gyereke mellé?
aladin
2021-07-24 at 16:50
Nagyon megnött a Fidesz támogadottsága, már 10 %-al vezet a 6-os, moslék koalicioval szemben.
Girolamo
2021-07-24 at 15:11
Azért látni ennyi buzit,mert a városi gyávaság nagy nyelvet fejleszt.
Ahhoz van esze minden ökörnek,hogy bal,bagy jobb oldali kusza álmokra hivatkozva játsza /cselędből/,az uralkodót.
Mert ,tanárbácsi úgy kezdte az esti iskolán,vagy a főiskolán,hogy ÖNÓK AZOK AKIK.
Bizony Önók azok,akik már néhány generáció óta lehúzzák az igazakat a klotyón.
Szerintem kapja össze magát mindenki,aki a nemzet testéből él vígan,amíg ki nem ássuk a csatabárdot!
Túl sok a toj,nem lehet ennyit elnézni,csak ha odatartozik az is,aki hápog.
Girolamo
2021-07-24 at 15:03
A “gyermekeink ügy”épp eléggé terhelt így is.
Mert,nemzem,a párom szüli,neveljük,a haza meg felkinálja a nagy demokráciát.Oda vezet,ahol a part szakad,és kitünteti a más gyermekével szarakodókat.
Az ellenségünk azért ilyen magabiztos,mert úgy elszálltunk,hogy nem is vagyunk.
Girolamo
2021-07-24 at 14:58
Azt még nem beszéltük ám meg,hogy akinek nincs gyereke,az beleszóljon-e?
Lehet a témát nyûjtani,csak nincs minek.
Senki ès semmi nem dönthet helyettem.
A gyermekeimmel kapcsolatban,mėg a velem eszmeileg egy vonalon járôk sem!
Nahát
2021-07-24 at 14:08
Emlékszem, pontosan a 2010-es kormányváltás előtt kezdték el Gyurcsányék szervezni, hogy az óvodákban tilos legyen a lányoknak lányos, a fiúknak pedig fiús játékokat játszaniuk. Ha Gyurcsány maradt volna hatalmon, a magyarok közt mára sokkal több szexualitás-zavaros ember lenne. Nyertünk 11 évet. Hogyan tovább? Kívánunk a jövőben megbolondulni, vagy maradunk az apa férfi, az anya nő receptnél?
döntés
2021-07-24 at 13:00
A kérdés megint csak az, hogy ezek a baloldaliak jobban szeretik-e a saját gyerekeiket, unokáikat, mint amennyire utálják a Fideszt. Ha jobban szeretik a gyerekeiket, akkor elmennek szavazni és véget vetünk ennek a gyerekátoperálós, szélsőséges szexuális őrületnek Magyarországon.
Az ellenzéki pártok többsége már kiteregette a lapjait és egyértelműen a gyerekek átoperálása mellett tették le a voksukat. Ezek a pártok jobban szeretik a külföldi tiszttartóikat, mint a saját baloldali szavazóikat.
Nézzük_magát_a_dolgot
2021-07-24 at 12:55
Az egészben a legborzasztóbb, hogy a kormányellenes szavazóknak csak 56%-a tiltakozna a gyermekeik jövőjét jó eséllyel tönkretevő deviáns propaganda ellen. Két eset lehetséges. 1) Mivel a kormányellenes szavazók 95%-a nem beteglelkű ember, ezért ha az óvodában ilyen propaganda behatás érné s gyerekeit-unokáit, kapára-kaszára kapna, ezért csak arról van szó, hogy meggondolatlanul egyszerűen a kormány álláspontja ellen nyilatkozik. 2) Az rettenetes lenne, ha 44% beteglelkű ember lenne a bolsilibsináci oldalon. Ezek mind rosszindulatú gyerektelenek, vagy aberráltak lennének?
Tibor
2021-07-24 at 12:54
Az ellenzék naponta rúg öngólt , nem lesz kormány váltás !!