Pesti Srácok

A BKK vezére megpulykázta az utasokat – Hardcore Hobbista

A BKK vezetője elég nehezen védhető jelzőkkel illette saját utasait, de szerencsére nem lett nagyobb baja, ahogy egykor Kóka Jánosnak se. Joe Bidennek nála kicsit nagyobb realitásérzéke volt, amikor a kampányban megpróbált bratyizni a saját szavazóival. Ugyan ez nem teljesen sikerült, de hogy ne legyen nagyobb baj ebből, arról a tényellenőrök próbáltak tenni, szintén elég kevés sikerrel. Frei Tamás viszont az az ember, akinek kijárna egy főállású, és állandóan rajta dolgozó tényellenőr. A második részben vendégünk volt Klemensits Péter, aki a délkelet-ázsiai térség szakértőjeként avat be minket a régió titkaiba.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.