Pesti Srácok

A börtönbe zárt menekültek meg valóság nevű nagybátyánk...

A börtönbe zárt menekültek meg valóság nevű nagybátyánk...

A napokban több írás, interjú jelent meg a tranzitzóna „börtöneibe” bezárt menekültek sanyarú sorsáról. El kell keserítenünk a haladó újságírás fellegvárainak láthatóan „jófej” skriblereit: sajna az összes sztori, amit hoznak, kivétel nélkül, a magyar kormány főgonosz „migránsozóinak” álláspontját támasztja alá. Tényleg, mindegyik.

A jó, a humanitárius, a minden tekintetben bölcs és nemes, továbbá tekintetes Európai Bíróság azt az ítéletet hozta, hogy az úgynevezett tranzitzónát meg kell szüntetni Magyarországon. Azonnal ujjongva nézett föl csüggedéséből a haladó ballib sajtó, hogy na végre, van igazság ebben a „hibrid rezsimben”. Rögtön el is mentek jó kis interjúkat gyártani a szegény elnyomott menekültekről, akik aztán elpanaszolták minden eddigi sérelmüket, elnyomatásukat, kis életük minden sirámát, hogy ország-világ láthassa: ők szenvedtek, a gonosz magyar kormány szenvedtette őket, de felettébb.

Előrebocsátom: sok esetben lehet az a helyzet, hogy a magyar hatóság téved. Ilyenkor mi is leírjuk, mi történt. (Mindenki tévedhet, minden ember hibázhat.) Itt, ebben az esetben viszont rohadtul nem tévedtek, egyetlen mozzanatban sem. Akik senyvedtek itt kicsiny hazánk nagy elnyomatásában, nos, hát sajnos el kell keserítenem a ballib újságírókat – legalábbis a földön két lábbal álló realistákat: az összes, menekültekkel szemben támasztott sztereotípia archetípusai jöttek elő. Lefordítom az előbbi mondatot, hogy a haladárok is megértsék: mindenben megfelelnek a gonosz kormánypropaganda „ellenségképének”.

Az Index nagy raportőre, a hátsó-afrikai informatikus-zsenik még nagyobb felfedezője a döntés után mindjárt el is szaladt Vámosszabadiba. Ott aztán egy másik portál további kettő – nyilván ugyanilyen nagy zsenije – meg is erősítette az összes igazságot, amit a gonosz, csúnya kormánypropaganda mondott.

PestiSracok facebook image

Legelőször is.

– mondotta volt az Index publicistája, s mindjárt könnybe is lábad a szemünk. A szabadság, a szabadulás, meg a négyes darab gyermek rögtön szimpátiát gerjeszt. Van itt egy kis kérdőjel, hogy mi a macskának jön ide a mondatba a gyerek, de hát, nos, éljünk a jóindulattal, aztán legyen úgy, ahogy gondolják.

Nomármost, Karzan, minden tiszteletünk mellett, Irakból származik, mint azt az interjú is alátámasztja, tehát, akárhogy is számolom, több ezer kilométert kellett megtennie ide, hogy lángoktól övezett kis országunk határain belülre kerüljön. Csakhogy. Vannak ezek a fránya határok. Tehát: Irak, Törökország, Görögország, Macedónia, Szerbia, majd Magyarország egyaránt a minimum távolságban benne van. Tehát, ha életét menteni – ami megérthető, normális ember ezt nem vitatja – óhajtotta, akkor éppen minimálisan négy darab országban megállhatott volna. De nem, Karzan átalment Törökországon, Görögországon, Macedónián, Szerbián, és itt állt meg.

Nem kell hosszú egyetemi fejtegetést írnunk arról, hogy a festői, sőt paradicsomi Németországba kívánt eljutni kicsiny, négygyermekes családjával Karzan. Karzan tehát nem az életét mentette – azt megtehette volna a fentebb felsorolt négy országban –, hanem jobb életet szeretett volna biztosítani magának a fent említett négy gyermekével, s feleségével.

– idézi a kiválóan megírt cikk Karzant. Van egy gond: Orbán Viktor nem utálja a muszlimokat, hanem kijelentette: szereti őket, ott, ahol vannak nagy tömegben. Ahol ő nem szereti őket – mármint nagy tömegben –, az Magyarország. Merthogy Magyarország nem muszlim.

Másik forrást idéznék.

– kérdezte a vámosszabadi tábor előtt egy Burundiból elmenekült tuszi férfi, aki azt mondta, még nincs kész beszélni az elmúlt hónapokról, csak ezt szeretné tudni. Majd rámutatott egy körülbelül hároméves kislányra:

Nomármost: legjobb tudomásommal a tuszik, mint olyanok, Ruandában és Burundiban honosak. Ruanda 8100 kilométerre van Magyarországtól, Szudán, Egyiptom, Jordánia, Szíria, Törökország, Bulgária, Szerbia van köztünk. Jelen pillanatban Ruandában nincs háború, ahogy Burundiban sem. Tehát az életük mentése, mint olyan, rögtön megdől.

Ugyanakkor Reza Iránból, Yalda Afganisztánból, továbbá a számos más kiváló – nyilván kiváló – menekült ugyanígy számos országon keresztül kellett jöjjön, míg ideért.

Mi, mint olyanok, a menekültek barátai vagyunk. Csak marad egy apró kérdés minden ilyen sztori után: a maradék öt-hat országban – köztük Görögországban, ami az EU tagja, szintén gazdag, legalábbis Iránhoz, Irakhoz, Ruandához, Afganisztánhoz, Burundihoz képest bizonyosan – miért nem álltak meg?

S írja a kiváló újságíró Karzan szavait:

Mi azért ezt megnéznénk. Ugyanis Németországba tartottak, mert ott magas összegű a segély. Természetesen nem tartom kizártnak, hogy akik eddig finanszírozták a kitartását, azok pár évig még Magyarországon akarják őt mutogatni, de – és erre nagy tétet teszek – amint lanyhul az sajtóérdeklődés Karzan iránt, ő azonnal nekikezd menekülni tovább, egészen Németországba, ahol élete végéig táppénzen fogja kiheverni a tranzitzóna traumáit.

Nyitókép: acnews

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?