Az intézkedés alá vont ellenzékiekről és más, véleménynyilvánítási szabadságot érintő problémákról

Először is előrebocsátom: akinek volt alkalma ebben az országban akkor élni, netán szellemileg nyiladozni, amikor bármilyen Kádár elvtárs, vagy szocializmus elleni beszólásért el lehetett valakit vitetni, vagy amikor az állambiztonság a rendőrség szerves része volt, nos, a hír hallatán ösztönösen megborzongott. Aki már a Rákosi korszakban is élt, az pedig kifejezetten kérdőn nézett, vagy inkább nem is nézett sehova. Így történt velem is (én ennyire nem vagyok vén azért), őszintén szólva komoly kétségeim merültek fel. A tények makacs dolgok, ahogy Sztálin elvtárs megfogalmazta volt, ez pedig itt egy nagyon csúnya sztorinak nézett ki.

A jogászi finomságokat csak részben adnám itt elő; a lényeg az, ahogy az ügyészség is első blikkre megállapította: nem történt semmi. Bővebben: egyik esetben sem volt az új veszélyhelyzeti rémhírterjesztési szakasz tényállási elemeinek közelében sem a két cselekmény. Értelmes jogász ezt a két ügyet másképp nem is értékelheti. Vannak olyan ritka pillanatok a jogban is, amikor könnyen el lehet dönteni valamiről, hogy széna vagy szalma – ez olyan.

Hogy aztán mitől is juthatott valakinek eszébe a rendőrségen intézkedni, az rejtély, az pedig, hogy a rendőrkapitány miért engedélyezte – vagy akár utasította a kollégáit – az intézkedésre, az nem rejtély, az maga az enigma. Hozzáteszem, a nyomozást saját hatáskörben is lezárhatta volna, mindkét esetben bűncselekmény hiányára hivatkozva – legalább, miután látta, mekkora bakot lőtt –, de nem ez történt. Sőt, az időzítés is fenomenális volt, pont a sorosEurópai Parlamenti prügelknabe előadás előtt egy nappal jött elő az ügy. Így aztán mindenki értékelheti provokációnak, provokációnak történt felülésnek – politikai oldaltól függően. Paranoiások előnyben!

Emellett nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt sem, hogy a sűrű elnézéskérések elmaradtak. (Kivéve Gulyás minisztert.) Mindkét bejegyzés a véleménynyilvánítás szabadságának határain bőven belül volt, továbbá a büntetőszakasz tényállási elemeit még csak nem is súrolta. Ezek sima, szokásos ellenzéki Facebook-bejegyzések voltak, tele van velük a világháló, még csak nem is a durvábbak közül valók. Valójában két átlagember maximum átlagos – ellenzéki – véleménye. (Ahogy az ellenzék is: kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk.)

Történt viszont más: beindult a szokványos ellenzéki verkli, a klasszikus demokrácia issue, s ahogy várni lehetett, először itt, aztán ott, aztán amott a magyar sajtóban, s perceken belül a külföldiben is előjöttek az ügyek. Mára nemzetközi botrány lett a dologból, s ahogy az lenni szokott, hamarosan olvashatjuk a Politicón (ott már meg is jelent– a szerk.), a New York Timesban, meg a Guardianben is az ügyet. Az Európai Parlamentben pedig teljes erőből, kórusban rettegtek az ellenzéki pártszövetségekhez tartozó képviselők, meg a német parlamentig is eljutottunk, szóval teljes a botrány. Ahogy szokott.

Viszont jegyezzük meg: az, hogy valaki Facebookon írogat mindenféle dolgokat, majd beviszik, kihallgatják, az speciel nem egy teljesen egyedi dolog. Ugyanis a fejlett nyugat ebben is megelőzött bennünket, ami természetesen várható volt, merthogy a fejlett nyugat ipso facto, továbbá per definitionem meg kell, hogy előzzön minket mindenben. Ahogy szokott.

A közösségi hálózatokon ugyanis külföldön sem kockázatmentes posztolgatni

Posztolgatunk?!! Posztolgatunk?!! – jelez a bennünk élő házmester, s lám, külföldön is van ilyen.

• Az a helyzet, hogy például 2016-ban a demokrácia gyepét évszázadok óta nyírogató ködös Álbionban történt, hogy Bute szigetén, Firth of Clyde-ban valakit azért vitettek el, mert kifogásolta a Facebookon, hogy a cirka 6000 fős szigetre 1000 fő szíriait óhajtanak betelepíteni.
• Sőt! A szorgalmas holland rendőrség több hollandus ellen, többek közt a Sliedrecht falucskában lakó Mark Jongeneel ellenében sem tétlenkedett ilyen esetekben: Twitteren tett megjegyzésekért figyelmeztették például a honpolgárokat. Történt, hogy mikor a nevezettek azon véleményüknek adtak hangot, hogy idézem: „találkozó volt az önkormányzat tanácstermében, tájékoztató est, csak a városunk polgárai számára”, „össze kellene jönnünk a piactéren, hogy tiltakozzunk, mert, hogy nagyon őszinte legyek, nem vagyunk elégedettek a hazánkba jövő menedékkérőkkel”, erre nagyon le kellett csapni a holland zsaruknak, ne is tagadjuk.
• Egy dán politikust szintén 2016-ban meg kellett rendőrileg fegyelmezni, s bírságot is ki kellett rá szabni a következő Twitter-bejegyzés miatt: „A muzulmánok ott folytatják, ahol Hitler abbahagyta. Csak ugyanaz a bánásmód, amelyet Hitler kapott, fogja megváltoztatni a helyzetet ... az iszlám világban az olyan erőkkel, amelyek a nem muszlimokat fenyegetik, ugyanúgy kell harcolni, mint Szaddam Husszeinnel, Bin Ladennel és Kadhafival.”
• S így volt a felvilágosult, sőt, elképesztően demokratikus Németországban, 2017-ben. Az amúgy minket kitartóan, sötéten izzón gyűlölő és figyelő ex-igazságügyi miniszter, a derék szociáldemokrata Heiko Maas is be akarta írni magát a történelemkönyvekbe. Ezért aztán törvényt hozott, hogy betonba legyen öntve a neve. Ennek következtében 36 embert vittek ela Váterlandban (Atyafőd, Atyaég!). Ott az történt, hogy 14 tartomány között összehangolt kampányban a német rendőrség 36 ember otthonába tört be, végzett házkutatást a közösségi médiában terjesztett, például a rasszizmus ösztönzéséről szóló kommentjei miatt.
• A támadások többsége jobboldali politikai indíttatású bejegyzésekre vonatkozott – mondta el akkor a német szövetségi rendőrség, amelynek tisztjei házkutatásokat és kihallgatásokat is végeztek. Ugyanakkor a razziák két baloldali, szélsőséges tartalommal vádolt embert is érintettek. Kissé érdekes, hogy egy személyt sikerült megtalálniuk azzal, hogy fenyegető vagy zaklató jellegű posztokat tett ki valaki szexuális irányultsága alapján.
• De félre a politikával! Egy ifjú wannabí repper,Cameron D'Ambrosio „költeményét” se gondolta helyesnek 2013-ban az amerikai rendészet, így a nagyesküdtszéknek kellett felmentenie őt (na, nekik legalább eszük volt).

Szóval óvatosan azokkal a nagy véleményszabadsági védelmi beszédekkel, meg diktatúrázással, mert még az a bizonyos pártpolitikai pofáraesés is bekövetkezhet a véleménynyilvánítás szabadsága kapcsán.