véleményszabadság
Németországban ezért már ülnél
Úgy ragaszkodik az ellenzék a forgatókönyvéhez, mintha valami egyedi érték vagy legalább kasszasiker lenne, pedig egyik sem. Na, jó, kasszasiker még csak-csak, hiszen 2010-ban, 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben is profin húztak le jelentős pénzeket a nyugati szponzoraiktól zéró teljesítményre. A forgatókönyv viszont mindig újraindul: megint forradalmat hirdetnek, rettegnek a gyülekezési meg véleményszabadságért és az a generáció fenyegetőzik, amely amúgy azt sem tudja, hogy miért tüntet, azon túl, hogy unatkozik. Fejben viszont már jóval előbbre járnak, lengetik az önsajnáltató poloskás tábláikat, miközben építenék a szeretetországot a fidkányokkal és birkákkal – ahogy ők nevezik a dehumanizált ellenségeiket. És ez nem vicc! A messiás úr börtönbe küldené, aki viccelni merészel ezzel, illetve még inkább az ő méltóságos személyével. Ehhez ráadásul mintát is kapott: a németek mindig ugrásra, pusztításra, rablógyilkolásra készek, ha valahol a humort kell elfojtani. Toót-Holló Tamás a PS TV csatornájának törléséről: ha akármilyen mondvacsinált indokkal is, de politikai cenzúrát alkalmaznak, akkor már nemcsak a szólásszabadság sérül, hanem Magyarország szuverenitása is
Az Origónak adott interjút Toót-Holló Tamás, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség elnöke, amelyben támogatásáról biztosította a PestiSrácok.hu-t, miután a YouTube indoklás nélkül, egyik napról a másikra törölte a PS TV csatornáját. Mint a lapnak nyilatkozva Huth Gergely, portálunk főszerkesztője rámutatott, az ügy nemcsak a szerkesztőségünket érinti, hanem közügy, hiszen az, hogy a PS TV csatornát így, indoklás nélkül törölték, kezdete lehet egy brutális cenzúrahullámnak, amelyben a konzervatív, jobboldali, patrióta, békepárti, gyermekvédelem iránt elközelezett hangokat teljesen eltakarítják a közösségi médiából. Mindez pedig azért kiemelten fontos, mert nem elhanyagolható tény, hogy ma az emberek nagy része a közösségi médiában, a Facebookon, a Youtube-on keresi a médiatartalmakat. Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.