Pesti Srácok

A budapesti zöldért aggódik Karácsony, Zuglóról viszont nem bontja ki az igazság minden elemét

A budapesti zöldért aggódik Karácsony, Zuglóról viszont nem bontja ki az igazság minden elemét

Politizálás helyett továbbra is a zöld körül forognak az ellenzéki politikusok gondolatai. Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt és Soproni Tamás VI. kerületi polgármester-jelölt számos csúsztatást előadva, együtt aggódott az Andrássy út fáiért és gyepéért kedden, aztán menet közben maga Karácsony is kénytelen-kelletlen elismerte, hogy az általa irányított Zuglóban fákat gyilkoltak meg. A PestiSrácoknak sajnos nem állt módjában kérdezni az ellenzék főpolgármester-jelöltjétől, ő ugyanis saját szavai szerint nem hajlandó nyilatkozni portálunknak.

Karácsony szerint Tarlós István most, a kampányban kezdett el úgy viselkedni, mintha főpolgármester lenne: környezetvédelmi biztost nevezett ki, és a légtérzaj ellen is fel kíván lépni. Az Andrássy úti fákra azonban – így folytatta Karácsony – kimondták a halálos ítéletet. Nem azzal, hogy kivágják őket, hanem azzal, hogy az elmúlt években nem gondoskodtak róluk megfelelően – vélekedett. A fakivágások ráadásul szerinte nem szakmai, hanem politikai indokok alapján történnek. A fővárosi zöldterületek arányának növelését is megígérte a főpolgármester-jelölt, aki szinte az összes kampányvideóját ma is meglévő zöldövezetekben forgatja ebben a szerinte szinte teljesen letérkövezett és felforralt városban.

Soproni Tamás szerint az Andrássy út fáit nem ápolták kellőképpen az elmúlt években, és emiatt, továbbá a légszennyezettség okán romlott le az állapotuk. A politikus egyúttal több utcában intenzív fásítást ígért a polgármesterré választása esetére, azonban azt a problémakört nem fejtette ki, hogy azok a leendő fák is utak mellé kerülnek majd, ahol autók közlekednek, s így ki lesznek téve a légszennyezésnek. Szabó József főpolgármesteri környezetvédelmi biztos úgy reagált néhány órával később, hogy elfogadhatatlan Karácsony felvetése a fák politikai indokú kivágásáról, és sajnálatosnak nevezte, hogy a köztudatban összemosták a rossz állapotú, balesetveszélyes fák kivágását a tereprendezési fakivágásokkal. Szabó egyúttal azt is közölte, hogy az Andrássy úti fák a kisföldalatti födémmagassága és más forgalomtechnikai akadályok miatt nem rendelkeznek kellő mélységű élettérrel, de a Főkert már egyeztet a megoldásról, amely a kisföldalatti tervezett felújításával párhuzamosan lehetséges.

Komoly arccal képesek elmondani, hogy politikai okokból vágnak ki fákat Budapesten. Fotó: Horváth Péter Gyula
PestiSracok facebook image

Soproni kitaposott gyepet akar a műfű helyett

Ehelyett Soproni inkább arra hívta fel a figyelmet, hogy az Andrássy út '90-es és 2000-es években még gondosan ápolt gyepét kísérleti jelleggel műfűre cserélték. Kétségtelenül nem a legesztétikusabb látvány a műfű, ám azt elhallgatta a momentumos polgármesterjelölt, hogy csupán az Andrássy út Oktogontól kifelé vezető szakaszának elején, két háztömbnyi hosszan, és csupán az egyik oldalon fektettek le műfüvet – ott, ahol a Terror Házába vagy a nyaranta a járdákra is kitelepülő kocsmákba igyekvő, illetve csak átmenő gyalogosforgalmat jelentő turisták körülbelül fél nap alatt kitaposnák a bármilyen gondosan ápolt gyepet. Ahogy az a múltban többször meg is történt. Megoldást jelenthetne persze a műfűvel borított szakasz letérkövezése vagy leaszfaltozása is, de feltehetően ettől sem lenne elragadtatva a zöld morálgúnyába öltözött ellenzéki kommandó.

A momentumos Soproni Tamásnak sem erőssége a részletgazdag érvelés. Fotó: Horváth Péter Gyula

Karácsony elismerte a zuglói fagyilkosságokat

Újságírói kérdésre válaszolva Karácsony Gergely ismét, sokadszorra is tagadta, hogy a zuglói Pillangó park felújítása során fákat vágtak volna ki, azonban később elismerte, hogy a '60-as évektől ültetett fák egy része olyan rossz állapotban volt, hogy el kellett távolítani azokat. Az ellenzék által kedvelt szófordulattal úgy is mondhatnánk, hogy meggyilkolták ezeket a fákat. Karácsony azonban végtelenül cinikus módon azzal védekezett, hogy így is több ezer fa áll még a parkban. Mintha nem lenne megóvandó érték minden egyes fa. Megdöbbentő ez az érzéketlenség egy olyan embertől, aki a Városliget bármelyik ecetfájában képes meglátni a pótolhatatlant.

Nem nagyon mer kampányolni Zuglóval, de ha mégis, akkor ferdít

Karácsonyt arról is kérdezték, miért nem beszél Zuglóról a főpolgármesteri kampánya során, ő azonban azt felelte: a Zuglóban elért eredményein alapszanak a budapesti elképzelései. Habár ezt nem fejtette ki részletesen, nem hangzik túl biztatóan, hogy az egész fővárosra kiterjessze azt, amiről Papp Imre zuglói jegyző beszélt egy korábbi testületi ülésen. Többek között olyanok hangzottak el tavaly decemberben, hogy Zuglónak komoly költségvetési hiánya van, a kerület hitelből él, és csoda, hogy egyáltalán még működőképes a költségvetése.

Karácsony Gergely progressziója valójában színtiszta kommunizmus. Fotó: Horváth Péter Gyula

A főpolgármester-jelölt a sajtótájékoztatón inkább a közparkok és óvodák felújításával és a közvilágítás kiépítésével büszkélkedett, valamint az általa Magyarország legprogresszívebb szociális hálójának nevezett jövedelemkiegészítés bevezetésével. Ez a valóságban annyit takar, hogy akinek az egy főre eső havi jövedelme nem éri el a 28500 forintot, az az önkormányzathoz folyamodhat, hogy egészítsék ki neki 28500-ra. A Karácsony szerint progresszív intézkedés tehát egy olyan, színtiszta kommunista húzás, amelyről még azt is el tudjuk képzelni, hogy akárki ötlötte ki, talán még Kádár koponyáját is felhasználta a titkos szeánszon. Annyiban viszont valóban progresszív ez a „szociális háló“, hogy jól lehet vele dicsekedni, viszont senkin nem segít. Kivéve persze, ha Karácsonyék komolyan gondolják, hogy Zuglóban meg lehet élni 28500 forintból.

A halottgyalázó DK-s aktivistával pajtáskodik, a PestiSrácoknak nem nyilatkozik

A PestiSrácok is szeretett volna kérdezni a főpolgármester-jelölttől, azonban Karácsony kijelentette, hogy portálunknak nem nyilatkozik, különös tekintettel e sorok írójára. Ennek okaként a Tusványosi Nyári Szabadegyetemen tett kijelentésemet jelölte meg, miszerint nem a nem sokkal korábban elhunyt Heller Ágnes a legnagyobb magyar filozófus. További érdeklődésemre Karácsony Gergely elfogadhatatlannak mondta, hogy bárkit bíráljanak röviddel a halála után.

A képen jobbra Homonnay Gergely, ismert DK-s aktivista és tevékeny közéleti gyűlölködő, az Erzsi for President Facebook-oldal működtetője. (Kép forrása: facebook.com)

Karácsony Gergely memóriája azonban igencsak szelektív e téren. A júliusi Pride-felvonuláson mosolyogva pózolt azzal a Homonnay Gergellyel, aki fél évvel korábban, Andy Vajna halála napján olyan bejegyzést írt az Erzsi for President nevű Facebook-oldalára, hogy a filmügyi kormánybiztos halála miatt jobb lett a világ. A DK-s aktivista tehát nem azt írta ki, hogy nem Vajna volt a legjobb filmügyi kormánybiztos, hanem igazi halottgyalázást követett el. Karácsony Gergely pedig erre valamiért nem volt érzékeny, a PestiSrácok kényelmetlen kérdései elől viszont a fenti indokkal menekült el.

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.