A múlt héten megtartották a Czeglédy-ügy előkészítő tárgyalását, amelyen egy újabb vádlott lépett vissza az ügyészséggel korábban megkötött egyezségtől – tudta meg a PestiSrácok.hu. Arról a vádlottról van szó, aki az első, makói iskolaszövetkezetes büntetőper vádlottja volt és ott Czeglédyre vallott, elismerve, hogy ő csak stróman volt, aki kvázi a nevét adta a bizniszhez, valójában a makói szövetkezetet Czeglédy és a szombathelyi munkaközvetítő cége irányította. A bűnszervezetben elkövetett 6 milliárdos költségvetési csalás miatt folyamatban levő büntetőügynek 21 vádlottja van. A büntetőpert eredetileg a Szegedi Törvényszék folytatta volna, ahol egymás után cserélődtek a kijelölt bírói tanács bírái, végül 3 ítész maradt az ügyre. Egyikük Nóvé Ágnes, akinek nevét a Szeviép-per kapcsán ismerte meg az ország. A portálunk által kirobbantott bírósági botrány folyamán a 3 bíróból 2 is összeférhetetlenséget jelentett, így a Szegedi Törvényszék maga mondta ki, hogy nem tudja letárgyalni a Czeglédy-ügyet. A büntetőeljárás a Kecskeméti Törvényszékre került. Az előkészítő utáni első tárgyalást szeptemberre tűzték ki.
Czeglédy Csaba mentelmi joggal való bűvészkedésének köszönhetően hosszas előjáték után tavaly decemberben ült csak a vádlottak padjára, akkor még a Szegedi Törvényszéken. Az a faramuci helyzet állt elő, hogy a Czeglédy-ügy tárgyalása Czeglédy nélkül és elősrendű vádlott nélkül vette kezdetét. A bűntársak közül addigra, mire Czeglédy becsatlakozott, heten beismerő vallomást tettek és egyezséget kötöttek az ügyészséggel. Rájuk másfél és három év három hónap közötti börtönbüntetéseket szabtak ki, hárman nem bocsáthatók feltételes szabadlábra.
Czeglédy ellen még az EP-választás után sem volt könnyű elkezdeni a büntetőeljárás bírósági szakaszát, a törvényszéken alig volt olyan bíró, aki korábban ne járt volna Czeglédy ügyében valamilyen ügyszakban. A lehetséges bírók is egymás után estek ki, elfogultságot jelentettek. Az eljáró tanácsba bekerült Nóvé Ágnes. Az a Nóvé Ágnes, aki miatt kirobbant a rendszerváltás utáni idők legnagyobb bírósági botránya.
Nóvé volt, aki úgy tárgyalta le a Szeviép-ügyet és vett részt a felmentő ítélet meghozatalában, hogy több körülmény miatt is felmerült összeférhetetlenségének lehetősége. Miközben a Szeviép a szegedi önkormányzat beszállító cége volt és Botka lászló polgármester nem egyszer bizonyította, milyen kényesen fontos számára az ügy, Nóvé Ágnes családi cége éppen a Szeviép-per előtt több munkát is kapott a várostól, az önkormányzattól illetve cégeitől. De nemcsak ezt nem jelentette, hanem azt sem, hogy céges ügyeikben eljárt korábban az egyik vádlott védője, Izsák Péter ügyvéd.
Cikkeinkben pedzegettük, hogy a bírónő érdekes módon megkapta a Czeglédy-ügyet is. Vélhetően nem várt addig, míg mi írjuk meg, hogy Czeglédy Csaba ügyvédként Botka László egyik ügyvédje, ezért ebben az esetben is felmerülhet az összeférhetetlensége, ő maga jelentett “egyéb okból” elfogultságot. Elfogultságot jelentett a háromfős tanács egy másik tagja is, így nem is maradt bíró, akire kiszignálják az ügyet, és valljuk be ilyen botrány közepette célszerű is volt szabadulni az átpolitizált, figyelem és sajtóérdeklődés központjában álló ügytől.
Azonban még ezt megelőzően történt egy fontos momentum: 2 vádlott a 7-ből, akik korábban beismerő vallomást tettek és egyezséget kötöttek, visszaléptek. Egy harmadik vádlott, A. Zoltánról lehetett hallani olyan pletykákat, amelyek alapján sejthető volt, hogy ő hoz még egy-két csavart az ügybe.
A. Zoltán, a kulcsszereplő
A makói iskolaszövetkezet vezetője kulcsszereplő az ügyben – forrásaink szerint ugyanakkor az egyezségtől való visszalépése, ami várható volt nem nehezíti a vádhatóság dolgát, bőven rendelkezésre áll a kellő mennyiségű bizonyíték és vallomás egy súlyos ítélethez.
A. Zoltán és az általa vezetett makói iskolaszövetkezet, a Kopernikusz bukott meg először a NAV ellenőrzésén. Nemcsak a be nem fizetett adó miatt indult büntetőeljárás, hanem az is szemet szúrt az adónyomozóknak, hogy a szövetkezet mintha csak papíron létezne, tényleges munkát, munkaszervezést nem végeznek. A büntetőper során, már a bírósági tárgyalóteremben vallotta be A. Zoltán – amit egyébként portálunknak adott interjúban is elmondott – hogy gyakorlatilag csak Czeglédy Csaba strómanja.
Innen a makói szövetkezettől indultak a szálak és derült fény egy egész országot behálózó iskolaszövetkezeti láncra, amelynek csúcsán Czeglédy Csaba és annak cége, a Human Operator Zt állt. Innentől fogva sokáig két szálon futottak az események.
A makói ügyben a Kopernikusz Iskolaszövetkezet két korábbi vezetője állt bíróság elé. A. Zoltán a tárgyalások során terhelő vallomást tett Czeglédyre. Azt állította, 2000-ben Czeglédy Csaba bízta meg az iskolaszövetkezet alapításával. Amikor megkérdezték tőle, erre mi szükség volt, hiszen azok a cégek, amelyeknek a diákokat, mint munkaerőt kiközvetítették, szerződéses, partneri viszonyban állnak a munkaerő közvetítéssel foglakozó Human Operator Zrt.vel, nem tudott válaszolni. Ahogy arra sem tudott épkézláb magyarázatot adni, miért nem adta át az iskolaszövetkezet könyvelési anyagát a felszámolónak, ellehetetlenítve ezzel az ellenőrzést. A bevételeket illetően azt mondta, őt is meglepte miből lett 600 milliós forgalma a szövetkezetnek. Azt is hozzátette, hogy vádlottársa, H. József elnöksége idején állítólag nem volt bevétel. Számlát ugyan nyitottak a Kopernikusznak, de azt a Human Operator Zrt. kezelte.
Több tárgyaláson sem jelent meg, egészségügyi okokra, például hasmenésre hivatkozva. Amikor előzetes letartóztatásban börtönben volt, ott félsüketre verték. Elsőfokon a makói szövetkezet mindkét vezetőjét A. Zoltánt és H. Józsefet is börtönre ítélték. Végül jogerősen csak H. Józsefet két év – két év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre. Időközben az egész hálózat kapcsán megtörtént a vádemelés, bűnszervezetben elkövetett 6 milliárdos költségvetési csalás vádjával – ez az úgynevezett Czeglédy-ügy, amelynek ma 21 vádlottja van. Az elsőrendű a baloldali politikus ügyvéd, de a vádlottak között van a makói szövetkezetet vezető stróman is. Mivel így A. Zoltán kétszer lett vádlott – kvázi ugyanazért – esetében a két büntetőügyet egyesítették.
A. Zoltán egyike volt annak a 7 vádlottnak, akik beismerő vallomást tettek és egyezséget kötöttek sz ügyészséggel. Ezt a múlt héten visszavonta, így ő is ott ül majd a vádlottak padján szeptemberben, amikor a büntetőper folytatódik. Korábban tett vallomásai ettől függetlenül felhasználhatók.
Vezető kép: MTI/Balogh Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS