Pesti Srácok

A filmalap posztkomcsi káderei bohózatot csinálnak a Hunyadi-filmből is?

A filmalap posztkomcsi káderei bohózatot csinálnak a Hunyadi-filmből is?

Betelt a pohár a magyar filmszakma a nemzeti sorskérdések iránt fogékony, mindmáig elnyomott köreiben, amikor kiderült: a sok éve megálmodott történelmi eposzt, azaz a Nándorfehérvár diadalát a művészileg egyre terméketlenebb, ellenben a jobboldalt minden sajtónyilatkozatában gyalázó, mindenhova nyilasokat vizionáló Spielberg-epigonnak, Szász Jánosnak adták. Ráadásul a hétmilliárd forintosra becsült produkció forgatókönyvírójává - némi rinocéroszbőrt kölcsönözve az önnön arcára - Hegedűs Bálint lépett elő, aki, hogy-hogy nem, a Nemzeti Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója és kurátora. A botrány odáig fajult, hogy egy - a belső ügyeket nyilvánvalóan tökéletesen ismerő - névtelen szerző megnyitotta az "Andy Vajna kommunistái" című blogot, ahol kitálalt arról: a Kádár-Aczél-éra kegyeltjei miként hekkelik meg az Orbán Viktor által meghirdetett kulturális térfoglalást.

A magyarok egyik leghíresebb diadalának, azaz II. Mehmed szultán seregeinek 1456-os nándorfehérvári legyőzésének vászonra vitele sok éve dédelgetett terve a filmes szakma jobbik részének. Több szinopszis is készült, ám amikor Orbán Viktor kormányfő és Kásler Miklós miniszter kiemelt célként jelölte meg a nemzeti tudatot erősítő történelmi filmek készítését, felgyorsultak az események: szeptember elején söpört végig a hír a médián, hogy minden idők legdrágább magyar filmjeként elkészülhet a nagyszabású alkotás. Sokaknak azonban torkán akadt a falat, amikor kiderült: a Nemzeti Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója, Hegedűs Bálint végül saját magát találta a legalkalmasabbnak a zsíros megbízás teljesítésére (nem először, hiszen forrásaink szerint az elmúlt években jellemzővé vált, hogy ha egy rendező biztosra akar menni Andy Vajna kuratóriumánál, legjobban teszi, ha az amúgy igencsak közepes tehetségű Hegedűst bízza meg az írói feladatokkal.)

A kényesebb gyomrokat felforgató összeférhetetlenségi ügyön túl még nagyobb port kavart, hogy a kitudódott koncepció szerint a wilkommenskultur szelleme hatja át a forgatókönyv-tervet: Hunyadi János és a "klerikálisként" megbélyegzett Kapisztrán János pápai küldött a háttérbe szorul, a cselekmények fő szála ugyanis a mártír Dugovics Titusz és a fikció szerint a törökök oldalán harcoló testvére köré fonódik.

"Tépjük le a Soros-plakátokat!"

PestiSracok facebook image

A szakma jobbérzésű oldala úgy véli, az egyre terméketlenebb, mostanában mindenhol nyilasokat és fasisztákat látó, az ellenzék legvadabb szólamait hangoztató felkért rendező, Szász János személye garancia arra, hogy végül tragikomédiába vagy újabb magyargyalázó provokációba fullad az adóforintok milliárdjait felemésztő vállalkozás.

Íme néhány frissebb sajtónyilatkozat Szásztól, hogy az olvasók is eldönthessék, ő-e a legalkalmasabb személy egy nemzeti hőstörténet filmdrámájának elkészítésére:

- mondta például idén februárban a 24.hu-nak.

De ez az idézet is Szásztól való:

(Origo, 2015. július.)

Az ellenzéki tüntetéseken is feltűnő Szász igazi vonalas kommunista családból érkezik: édesapja, aki elindította a pályán, a Filmgyár rendszerváltás előtti hírhedt dramaturgja és cenzora, Szász Péter. A család legjobb barátja pedig (korábbi interjúk szerint) a Népszabadság kulturális verőlegénye (főkritikusa), azaz az ügynök Molnár Gál Péter volt.

A filmalap teljhatalmú posztkommunistái?

Az elégedetlenség odáig fajult, hogy ma reggel egy számunkra is ismeretlen személy egy külföldi blogszolgáltatónál elindította az Andy Vajna kommunistái című oldalt. Több telefonnal kiderítettük, az írás telitalálat, és sok bennfentes szerint kiválóan jellemzi annak a közpénzmilliárdokból fenntartott filmalapnak a belső viszonyait, amely a nagy Hunyadi-filmre (a másokkal együtt elutasított Bán Mór-adaptáció helyett) egy hivatásos rettegő és egy kétes erkölcsű kultúrkáder alkotását találta a legjobbnak.


A hosszú cikk bevezetője azt állítja: Andy Vajna elnök médiaszereplései elvonják a figyelmet arról a két emberről, Havas Ágnes vezérigazgatóról és Kovács András Bálintról, akik a Filmszakmai Döntőbizottság tagjaiként (Hegedűs Bálint mellett) valójában döntenek az alap által támogatott filmek kiválasztásáról. Mint fogalmaz a névtelen szerző:

A Szovjetunió moszkvai televíziójának budapesti embere

- olvasható a kiteregetésben, a szerző azt is megjegyzi: Havas Ágnes vérbeli kommunista családból származik, ő maga pedig Népköztársaság-ösztöndíjjal 1979-ben már a Szovjetunióban tanulhatott tovább, majd a szovjet televízió magyar munkatársa lett, ezután pedig a balliberális tévés- és filmkereskedői körök középsúlyú embere volt.

Aczél György térdéről Gyurcsány ölébe

- jegyzi meg epésen a szerző, hozzátéve:

- ecseteli tovább a névtelen író, kijelentve:

- jegyzi meg a titokzatos blog minden bizonnyal belsős vagy bennfentes szerzője. Hozzátesszük: mi se!

A vezető kép Wagner Sándor Dugovics Titusz önfeláldozását bemutató festményének részlete.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.