
A kommunisták 1950-es kaszabolásán kívül talán sosem szabták át oly mértékben a magyar közigazgatást, amilyenre Szlovákia már másodszor készül a röpke harminc éve alatt. A kiforratlanság hátulütői – vághatnánk rá pikírten –, de Szlovákia történelemnélküliségéről fölösleges cikket írni, hiszen akit érdekel az ilyesmi, az már bizonyára értesült róla. A tervezett közigazgatási reformnak azonban két figyelemre érdemes vonatkozása is van. Az egyik a minden komolyabb szlovák intézkedést menetrendszerűen átható magyartalanítási igyekezet, a másik pedig talán ennél is súlyosabb: a globalizáció miatt nyakunkba szakadó sorskérdések egyre sürgetőbb megválaszolása.
Szlovákiában jelenleg 8 kerület van (félhivatalosan megyének nevezik őket), és ezek alá 79 járás tartozik. A kommunista időkből megörökölt 38 nagyobb területű járást, illetve 3+1 kerületet 1996-ban rendezte át alaposan a mečiari kormányzat: megkétszerezte a járások számát, és nyolc kerületet alakított ki, sok helyen szétszakítva a történelmileg egy térségbe tartozó vidékeket, gondosan ügyelve rá, hogy a magyarok részaránya a lehető legkisebb legyen az egyes kerületekben. A csallóközi vagy Garam-menti magyarok így ma is járhatnak megyei szintű ügyeket intézni Nagyszombatba vagy Nyitrára, és a gömöri magyaroknak is Besztercebányáig kell zarándokolniuk.
A felvidéki magyarok területi autonómiában vagy legalább egy magyar többségű megyében reménykedtek minden átalakításkor, de a politikai képviseletüknek sosem volt elég bátorsága, később már ereje sem ahhoz, hogy komolyan felvesse ezeket.
Ehhez a rendszerhez nyúlna most hozzá a belügyminisztérium a szélsőliberális Napunk által kiszivárogtatott anyag szerint, ami egészen furcsa egy megbukott, már csak ügyvezetőként működő kormánytól. A tervezet sikere így kétséges, ám a szándékot nem szabad félvállról venni. Eszerint 46-ra csökkentenék a járások és ötre a kerületek számát, utóbbiakat Pozsony, Nyitra, Zsolna, Besztercebánya és Kassa központokkal, valamint az önkormányzatokat is sokkal kevesebb központba vonnák össze. Az online alapú ügyintézés térnyerése miatt már valóban nem kell minden bokornál községházának és minden kereszteződésnél járási székhelynek lennie, így önmagában a terv nem tűnik ördögtől valónak – amíg rá nem pillantunk a mellékelt térképre.

Szlovákia jelenlegi közigazgatási beosztása
Onnan ugyanis egyrészt kiderül, hogy az ország mostani csaknem háromezer önkormányzatát 118 körzetközpontba vonnák össze, és csak ezekben lenne községi hivatal. Emellett egészen furcsa kontrasztok keletkeznének, hiszen több helyütt létrehoznának a mostaniaknál kisebb törpejárásokat, míg máshol több százezres lakosságú óriásjárásokat alkotnának. Mindkét művelet húsba vágóan érintené a felvidéki magyarokat.
A magyar tömb végső megbontása
Létrejönne két pici színmagyar járás Párkány és Nagykapos központtal, valamint az enyhén magyar többségű, szintén kicsi Ipolysági járás; ezek, valamint a jelenleg is létező Dunaszerdahelyi járás lenne magyar többségű. A területileg nagy, lakosságszámában átlagos Rimaszombati járáshoz csatolnák ezen felül Tornalja környékét, ami némileg növelné a magyarok részarányát a szlovák többségű járásban. Ha csak ennyiből állnának a változások, akkor simán kezet adhatnánk rá, ám most jön a feketeleves.

A szlovák belügyminisztérium által társadalmi egyeztetés nélkül elkészített közigazgatási tervezet.
- A Dunaszerdahelyi járást megcsonkítanák, hiszen a főváros közelsége miatt rohamosan szlovákosodó Somorját és környékét immár közigazgatásilag is egy hatalmas Pozsonyi járás martalékává tennék.
- A Galántai és Vágsellyei járást beolvasztanák a Nagyszombat központú óriásjárásba, a jelenlegi egyaránt 30% körüli magyar lakosságuk ezentúl teljesen alá lenne rendelve a szlovák sovinizmus egyik fellegvárának.
- A Komáromi járás eltűnne, beolvasztanák az Érsekújvári járásba, így egész Alsó-Csallóköz és a Duna mente magyar vidéke egy szlovák többségű egységbe kerülne.
- Az Ipolysági járás leválasztásával drasztikusan csökkenne a Lévai járás magyarságának aránya és súlya.
Összefoglalva elmondható, hogy négy pici járás lenne magyar többségű, cserébe viszont még jobban megbontanák a kisalföldi régió magyarságát, felgyorsítva az elszlovákosodást. Vagyis a tömbmagyarság lassan átváltozna néhány foltszerű egzotikummá Szlovákián belül, ami a (cseh)szlovák nemzetpolitika évszázados céljának elérése lenne.
Nyugalomra tehát semmi ok, hiszen ez a szándék már térképre átrajzolt elképzelésként is létezik, tehát így vagy úgy, de napirendre kerülne akkor is, ha ez a reformtervezet most nem megy át.

Pozsonyban iszonyú iramban sűrűsödik az urbanizációs gócpont (fotó: ta3.com)
Nemcsak magyartalanítás, hanem a modernitás győzelme is
A koncepció kidolgozásához megvárták a legfrissebb népszámlálási adatok részadatait a lakosok szokásaival és munkába járási rutinjával kapcsolatban. Aligha zavarja az illetékeseket, hogy a tervezet a magyarság számára súlyos csapást jelentene, ám el kell ismerni, hogy sok helyen tényleg illeszkedik a trendekhez. Igazából most vitték térképre először azt a tendenciát, ahogy a globalizáció és az urbanizáció felőrli a felvidéki magyarságot. A Pozsonyi, Nagyszombati és Kassai gigajárások valójában a közigazgatásba berajzolt urbanizációs vonzáskörzetek, ahogy a peremvidékeken tervezett, pici és jelentéktelen Párkányi, Ipolysági, Nagykaposi járások is az ott élő magyarok élethelyzetéről árulkodnak.
Klárika
2023-05-03 at 21:53
De biza, hogy a történelem felejt.
Ami volt az volt, a globalizáció csakis a felejtésböl táplálkozhat. A jelen hatalmát kell érvényesíteniük amihez már ideológiájuk is van. Nem is említve sikeres történelmi példákat, hogyan vitték végbe mások is a volt más nemzeti területek lenyelését. A közigazgatás ehhez különösen alkalmas terület, hiszen meghatározza a nyelvhasználatot is. (arról nem is beszélve, hogy részükröl a vénégy csak színlelt színház vala, történelem felejtönek)
laciba
2023-04-17 at 19:48
Erzsinek.
Talan nem is ok a pitianarek, hanem a mi vezetoinkbol hianyzott az amit elvarni lehetett volna, ha elso istvan nem furja meg a Verszerzodest, es utodai nem Becsbe jartak volna kegybe jarni. Hany Szecsenyink volt tortenelmunkben?
Orientál
2023-04-17 at 15:16
Olasz maffia az ottani termőföld vásárlásokkal is jelen van.
Orientál
2023-04-17 at 15:15
Ottani balliberálisok zöldek Sorosék helytartó elvtársaik igyekeztek azért mindent megtenni hogy a gazdasági csődbe rángatott országban a választások csak összel legyenek megtartva ,addig is tovább gyarmatosítják az USA részére az országot ,ami gazdaságilag már nem is ország mert inkább csak Sorosék gyarmatuk.
lhotx
2023-04-17 at 14:33
Ez itten a legvadabb elbliccelések földje — mondá nékem Dante. Az első 5 létrafokon (az első 3-on?) ott ücsörög az elméé, avagy, „hogyan legyünk valakik anélkül, hogy ehhez az elménket is használni lennénk kénytelenek” bődületes kérdése.
Honfi vagyol? Mutasd, hol-hogyan húzod magad után a határaidat! Belek nem érnek!! Komplexusos kérdés ez is. Olyan európaias. Globalitárius (azok legszívesebben egyetlen nyomorult szavazón BELÜL vonnának határokat.
Lassanként maj’csak eljutnak odáig, hogy egy-egy szavazókörzet, esetleg, megye álljon: 1 magyarból és 2 tótból (vagy, biztonság kedvéért 1 magyarra 3 tót és két ukrán. Onnantúl minden jólesz.
ViAM
2023-04-17 at 11:06
Válasz?!
Dodo
2023-04-17 at 10:22
A legfontosabb emberi tulajdonság ellen nehéz védekezni, ez pedig az irigység. A derék tótok, pedig majd bele döglenek az irigységbe. Ezért, aztán rombolnak mindent, ami magyar, mert ” nem hagyjuk, hogy a magyar birtokosok utódai levegőhöz jussanak”
tarcsa
2023-04-17 at 10:14
Szlovákia az micsoda? Az a tótoknak kreált valami, amelynek a történelemkönyve először egy bérlet hátán jelent meg? Valami olyasmi, mint Románia, Ukrajna és Koszovó?
Rózsa Sándor
2023-04-17 at 08:50
Az igazság az, hogy az Orbán barát, antiglobalista Fico-ra kellene szavaznia a felvidéki magyarságnak. Azt a hibát mégegyszer nem szabad elkövetniük, hogy olyan Soros ügynökökre szavaznak, mint Csupatova elnöknő, vagy a mai kormány-koalíció.
A Nagy Testvér figyel téged
2023-04-17 at 06:03
2023. április 16. 15:58
Kirill összrusz pátriárka gratulált Orbán magyar miniszterelnöknek húsvét alkalmából
Kirill moszkvai és egész oroszországi pátriárka gratulált Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek húsvét alkalmából, és felszólított minden jószándékú erőt az igazságos béke megteremtésére. A gratulációt az Orosz Ortodox Egyház honlapján tették közzé.
A pátriárka rámutatott, hogy a keresztények arra hivatottak, hogy megosszák a húsvéti bölcsességet közeli és távoli emberekkel, és minden támogatást megadjanak a rászorulóknak és a gyászolóknak. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ezekre az áldozatokra most különösen nagy a kereslet.
„Az Egyház felhív minden jó szándékú társadalmi erőt, hogy működjenek együtt egy erős és igazságos világ megteremtésén, amely a Krisztus Jézusban nekünk adott magas erkölcsi eszmék követésén alapul” – áll a pátriárka gratulációjában.
Korábban Kirill pátriárka felszólított minden oroszt és ukránt, hogy az ima és a jócselekedetek erejével mielőbb állítsák le a konfliktust. Kijelentését az ortodox húsvét alkalmából tartott ima közben tette – írja a Tsargrad.
https://riafan.ru/23996748-patriarh_vseya_rusi_kirill_pozdravil_prem_era_vengrii_orbana_s_pashoi
MSNPontCom
2023-04-17 at 01:55
….a Szent Koronát kell imáinkkal életre kelteni…csak a fenséges Korona tudja védelmezni a Kárpát-medencei magyarokat……Őt kell segítségül hivnunk…..
Erzsi
2023-04-17 at 00:10
Pitiáner tolvaj népekkel vagyunk körbe véve.
grad
2023-04-16 at 23:28
RE: Bubu “…az u.n. szlovákia ma nem létezne” Miért is?
Bubu
2023-04-16 at 21:17
Ha a magyarok nem védelmezik felvidéket végvárakkal a törökök ellen, az u.n. szlovákia ma nem létezne. Eger, 1552. Köszönet semmi. De a történelem nem felejt!
víg gyula
2023-04-16 at 20:42
Száztizen éve ez van. Most meg rá van csodálkozva. A szlovákok 20 % magyar. A magyarok 5 %-meg tót. Ez az együttmüködés alapja is lehetne ma!